További Űrkutatás cikkek
A Sloan Digitális Égboltfelmérés és a Hubble Űrtávcső együttes felhasználásával sikerült 70 darab gravitációs lencsehatást előidéző galaxis tömegét és a bennük lévő sötét anyag arányát meghatározni – írja a hirek.csillagaszat.hu.
A gravitációs lencsézés lehetőségét már az 1930-as években megjósolta Albert Einstein, de a jelenség első megfigyelésére csak a múlt század 70-es éveinek végén került sor. Ha két galaxis véletlenül pontosan azonos látóirányba esik az égbolton, a közelebbi csillagváros gravitációs tere eltorzítja a távolabbi galaxis képét ív alakú foltokká, vagy szerencsés esetben akár egy komplett gyűrűvé – ezt a jelenséget Einstein-gyűrűnek nevezték el. Különösen hasznos, hogy így a lencsézett, azaz a távolabbi galaxis látszólagos fényessége akár a harmincszorosára is nőhet, megkönnyítve ezzel a jelenség vizsgálatát. Mindeddig főleg pontszerű kvazárok gravitációsan lencsézett képeit tanulmányozták, ám a közelmúlt égboltfelmérései új távlatokat nyitottak ezen a területen is.
Az SDSSJ1430 jelű gravitációs lencse képe a HST alapján, a lencsézett háttér galaxis kék színnel van kiemelve. A jobb oldali kisebb képek a jelenség elméleti modellezésének alapján készültek: a felső ábra a lencséző előtér galaxis nélkül mutatja a távoli csillagvárost, a középső betét a sokkal közelebbi és masszívabb lencséző galaxis simított fényesség modellje, míg a legalsó inzert a távoli galaxis lencsézés miatt eltorzított alakját mutatja. [A. Bolton, UH/IfA, SLACS, NASA/ESA]
Az Adam S. Bolton (Hawaii Egyetem) vezette SLACS elnevezésű együttműködés keretében 70 lencséző galaxis tömegét és a tömeg-fényesség közti összefüggést sikerült pontosítani a Sloan Digitális Égboltfelmérés (Sloan Digital Sky Survey, SDSS) eredményeinek és a Hubble Űrtávcső ACS műszerével szerzett adatok kombinálásával. Az SDSS korunk egyik legjelentősebb égboltfelmérése, a csak erre a célra készült, Új-Mexikóban lévő 2,5 méteres távcső ontja az adatokat, többek között eddig sikerült meghatározni egymillió(!) távoli galaxis és kvazár távolságát, jelenleg pedig távoli szupernóvák keresésére és a Tejútrendszer felmérésére használják.
A SLACS felmérés HST mozaikja 60 gravitációs lencsét ábrázol feljavított színekkel. A nagytömegű előtér galaxisok színe sárgától a vörösig terjed, míg a háttér galaxisok eltorzult képe kék színű. A képek nagyobb felbontású verziója itt érhető el. [A. Bolton, UH/IfA, SLACS, NASA/ESA]
Az SDSS adatbázisból származtak a galaxispárok egyedi kompenenseinek távolságai, míg a Hubble borotvaéles képalkotása segítségével lehetővé vált az Einstein-gyűrűk pontos méretének meghatározása, a két adat kombinálásával pedig kiszámítható volt a közelebbi lencséző galaxis tömege. Ha a tömeg és a méret mellett egyéb paramétereket is számításba veszünk, például fényesség, radiális sebesség, akkor következtetni lehet a csillagvárosokban lévő sötét anyag jelenlétére is. A széles tömeg-palettájú minta alapján a kutatók azt találták, hogy a sötét anyag aránya a látható anyaghoz viszonyítva szisztematikusan nő, ahogyan az egyre nagyobb tömegű galaxisok felé haladunk.
Bár ismertünk már korábban is számos lencsejelenséget, igazi kiaknázásuk - azaz a kozmikus fizikai folyamatok jobb megértésére való felhasználásuk - valójában csak a most ismertetett vizsgálattal kezdődött. A fentebb bemutatott eredményeket a kutatók az Astrophysical Journal című szakfolyóirat augusztusi és szeptemberi számaiban publikálják.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
