További Űrkutatás cikkek
A Mars Odyssey űrszonda 2002 óta kering bolygószomszédunk körül, a detektorai elsőként mutattak ki vízjeget a marsi talajrétegben. Ennek hatására a tudósok egyre inkább elfogadták azt a feltételezést, hogy a fiatal Mars egyáltalán nem volt olyan száraz világ, mint manapság. Felszínén folyók, tavak, sőt nagyméretű tengerek és óceánok is lehettek.
A felfedezésben kulcsszerepet játszó gamma-spektrométer (GRS) méréseivel a közelmúltban újabb bizonyítékokat találtak, amik megerősítik a Mars vízben gazdag múltjára vonatkozó elképzeléseket. Az Arizonai Egyetem által vezetett kutatócsoport a planéta olyan régióit vizsgálta, ahol szerintük ősi óceánok partvonalainak a nyomai rejtőznek. A tudósok a műszerrel 30 centiméteres mélységiga vizsgálták meg a talajban a különböző kémiai elemek mennyiségét, a feltételezett partvonalakon kívül és belül.
Néhány elem természetes radioaktivitása miatt, illetve a világűrből érkező kozmikus sugárzás hatására az atomokból neutronok szabadulnak fel, és a különböző folyamatok során gammasugárzás is keletkezik. A GRS érzékeli ezeket a sugárzásokat, és a felvett színképek alapján megállapítható a vizsgált terület talajában lévő elemgyakoriság.
A mérési eredmények szerint a bolygó északi féltekéjének alacsonyan fekvő területein jóval nagyobb a kálium, a vas és a tórium koncentrációja, mint a környező magasföldeken és hegységekben. A legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnik, hogy évmilliárdokkal ezelőtt - a Mars egészen fiatal korában - a vulkáni tevékenység hatására a víz a magasabb területekről a mélyebben fekvő vidékekre áramlott, és így nagy méretű vízgyűjtő területek alakulhattak ki. A lezúduló víz az elemekben gazdag kőzetanyagot magával sodorhatta, így lett magasabb az elemkoncentráció mélyföldek talajában.
A kutatócsoport vizsgálatai alapján az alig 1-2 milliárd éves Mars északi oldalán egy Észak-Amerika méretű ősóceán terülhetett el. A felszínformák és elemgyakoriságok eloszlása alapján a szakemberek egy valamivel fiatalabb óceán partvonalszakaszát is beazonosították. Ez a marsi tenger az előbbi óceán kiterjedésének csak a felét érhette el, de így is tízszer akkora lehetett, mint a Földközi-tenger.
Szinte minden Mars-kutató egyetért abban, hogy a bolygó fiatal korában gazdag lehetett felszíni vizekben, de nagyon sok még a megválaszolatlan és vitás kérdés. Mikor és hogyan tűnhetett el a rengeteg víz, létezhet-e valamennyi folyékony halmazállapotban a felszín alatt, esetleg ideiglenesen a felszínen is? S ha ma is van víz a Marson, lehetővé teszi-e ez egyben életformák létezését is?
A szakemberek a múltbeli vízfolyások és állóvizek nyomaiként elkönyvelt felszínformák, ásványok bizonyító erejét is vitatják. Az egykori partvonalak azonosítását például főként az teszi nehézzé, hogy nem igazán hasonlítanak a földi partokhoz. A mi bolygónkon ugyanis a jelentős tengerpartvonalakat a Föld-Hold rendszer gravitációs kölcsönhatásából származó árapály-erők hozták létre, míg a Mars esetében - nagyméretű kísérő hiányában - erre nem kerülhetett sor. Ugyanakkor bolygószomszédunkon a vulkanikus hatások, a hatalmas törmelékáramlások és a cseppfolyós anyagok ülepedési folyamatai játszhattak fontos szerepet. Szintén fontos különbség, hogy a feltételezett marsi óceánok teteje - a számítások szerint - be lehetett fagyva, így a hullámzások felszínformáló ereje sem érvényesülhetett.