Vilmos
11 °C
22 °C

Visszatért a Földre a kínai űrhajó

2008.09.28. 12:52
A Sezncsou-7 sikeres visszatérésével Kína megint eggyel közelebb került ahhoz, hogy űrnagyhatalommá váljon.

Leszállt vasárnap a Kína északi részén található Belső-Mongólia területén a Szencsou-7 (Senzhou) űrhajó, fedélzetén három asztronautával, jelentette be a kínai állami televízió. A Kínában történelmi küldetésként értékelt utazás során a legénység egyik tagja, Csaj Cse-Kang (Zhai Zigang) szombaton 15 perces űrsétát tett.

A Szencsu-7 majdnem három egész napot töltött Föld körüli pályán. A leszállási műveletek során az űrhajósok végig kapcsolatban voltak a földi irányítással. És a hírek szerint a leszállás rendben ment, az űrhajósok jól vannak.

A kínai állami televízió által bemutatott felvételeken az is látható volt, amint a mentőcsapatok, valamint az orvoscsoport vizsgálják a földet ért űrhajósokat. Az egyik asztronauta már integetni is tudott, jóllehet ezekben az órákban még a gravitációhoz való visszaszokás miatt meglehetősen nehézkes az űrhajósok számára a mozgás.

A mostani űrséta sikeressége Kína számára kritikus volt. Ugyanis az ázsiai állam tervei közt szerepel, hogy beindítja az űrturizmust és esetleg önálló űrállomást is létesítenek. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy űrprogramjaik rendre sikerrel záruljanak.