Az első magyar felhőkarcoló Ázsia legmagasabb épülete volt

2008.08.28. 08:57

Hugyecz László a kommunisták elől körbemenekülte a világot, közben megtervezte Ázsia legmagasabb épületét Sanghajban, feltárta Szent Péter sírját Rómában és ötven évvel ezelőtt hrabali eleganciával meghalt San Franciscóban. Mit nekünk a pekingi olimpiára épült csodálatos (és kevésbé csodálatos) épületek, mikor hetven éve Kínában magasodik az első magyar felhőkarcoló!

A koos.hu remek kis magyar felhőkarcológiájában hiába keressük a Park Hotelt, pedig mérete alapján az előkelő második helyet foglalná el, úgy hogy ráadásul mintegy ötven évvel korban is megelőzné a mezőnyt. Az ok: az első magyar felhőkarcoló Sanghajban épült.

Komolyan nem értem miért nem készítettek még filmet (az olykor Hudecnek is nevezett) Hugyecz László életéből, pedig abban aztán volt minden: sikeres diploma után első világháborús lábsérülés; kozák fogság és Szibériába hurcolás; egy teherhajón szökés Kínába, ahol a nincstelen hadifogoly elvesz egy svájci-angol nőt és Sanghaj legmeghatározóbb építésze lesz; tervez 65 épületet, közben karrierje veszélybe kerül, mert beleszeret a sógornőjébe; aztán minden rendbejön, csak megint jönnek a kommunisták, úgyhogy családjával Európába települ; a pápa megbízza, hogy vegyen részt Szent Péter sírjának feltárásában, ő meg a munka közben megtér: írni és festeni kezd; elfogad egy egyetemi katedrát Berkeley Egyetemen; 1958-ban épp az utolsó szöget veri be a maga tervezte új házában, mikor egy kisebb földrengés miatt leesik a létráról, és szívinfarktusban meghal. (És akkor ezek még csak a tények, a legendákat fel sem soroltam, pl. hogy állítólag templomépítésért - felekezettől függetlenül - nem fogadott el pénzt; hogy tiszteletbeli konzul volt és ilyen minőségben zsidókat mentett a nácik elől; hogy 47-ben megint elfogták a kommunisták, de megint megszökött stb.) Ebben tényleg minden benne van...

Bár tervezett lakóházat, templomot, mozit, egyetemet is, a legismertebb alkotása alighanem a Park Hotel. A 24 (más források szerint 22) emeletes, 84 méter magas szálló 1934-ben épült és 1952-ig ez volt Ázsia legmagasabb épülete (Kínáé 1966-ig, Sanghajé pedig egészen 1983-ig). A felhőkarcoló úgy art deco, hogy közben a Kós-Lechner féle hagyományoknak megfelelően népművészeti elemeket is tartalmaz (csak nem magyart, hanem kínait). Kívülről barna kerámia borítja, de igazán a felnyitható tetejű bálterme miatt különleges - már megépültekor világhírű lett, és azóta is kötelező megemlíteni, ha art decóról írnak könyvet.

Hát ennyit az első magyar felhőkarcolóról, meg az építőjéről. Ja, amúgy feltűnt valakinek, hogy 2008-ban Hudec-év van?

(Forrás: hvg.hu wikipedia fotó: WiNG)