A kis Vince mint Néró. Ünnepi díszkivilágítás gyújtogató kisfiúval - Urbanistaposta

2008.12.03. 16:55

alexphoto: Andrássy útEgy internetes magazin hanyatlásának legbiztosabb jele, amikor szó szerint tesz közzé sajtóközleményeket. Eljött a pillanat: mi is ide jutottunk. Az alábbi fővárostól érkezett szövegen ugyanis, melyben a kis Vince Néróként spontán gyújtogat a városban, majd aztán idén ismét jelentkezik a feladatra, tényleg nem szeretnénk semmit sem változtatni.

December 4-én 16.00 órakor egy ötéves kisfiú, Vince kapcsolja fel az Andrássy út és több más budapesti útszakasz karácsonyi díszvilágítását. Az eseményen részt vesz Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes is. Vince a tavalyi hasonló rendezvényen került az újságok címlapjára, amikor a jelenlévő városvezetők helyett spontán felkapcsolta a díszvilágítást. A kisfiú idén ismét jelentkezett a feladatra.

Idén a Vörösmarty tér, a Váci utca, az Erzsébet tér, a Deák Ferenc utca, az Andrássy út, az Oktogon és a Nagymező utca ünnepi díszvilágítása valósul meg a Fővárosi Önkormányzat 58 millió forintos támogatásával. A fővárosi kerületek szintén kivilágítják saját közterületeiket, erről a polgármesterek számolnak be 16.30-kor a sajtó képviselőinek.(A külön rendezvényre az egyik kerület kommunikációs szakembere tett javaslatot, azért hogy a kerületek erőfeszítései is megfelelő nyilvánosságot kapjanak a médiában.)

Ej, ej ezek a kerületi kommunikátorok még egy kisfiút sem bírnak kitalálni, csak úgy díszkivilágítanak, aztán meg bekéredzkednek a tutiba. Nem baj, a város fényei azért biztos szépek lesznek!