Budapesti páternoszterek. Hol lehet körforgóliftezni a fővárosban?

2009.01.18. 10:15

Paternoster 2. by NorciMenjen fel a páternoszterrel a negyedikre - mondták állítólag ifjú korában a nagynénémnek, aki vagy félórát várt, hogy a különös tisztségű úr megérkezzék és felkísérje. Lehet, hogy ezt a sztorit mindenki a saját nagynénjével ismeri, de nem is ez a lényeg. A páternoszter remek dolog, az ember mikor először utazik rajta (esetleg később is) be van tojva mi lesz, ha túlmegy. Pedig igazából semmi, de mire a legfelső szintre ér, annyi ijesztő tábla sokkolja, hogy amint lehet kiugrik. Amúgy meg remek szórakozás a megjelenő láb alapján kitalálni a hölgyek-urak többi részét, amint az internet hőskorában a harminc perc alatt letöltődő pucér nők testét a fej alapján. Na de hány páternoszter van még Budapesten és hol?

A kérdést jakata vetette fel a héten, és furcsa módon tegnapelőtt Dawe írt egy hasonlót a Moszkva téri Postapalotából épülő luxusszálló kapcsán:

Kb. egy éve jártam az épületben, akkor még a postáé volt. Tényleg szép épület, de nekem legjobban a páternoszter tetszett :) Remélem meghagyják!

Megpróbáltam összeszedni nagy hirtelen azokat az épületeket, amelyekben utaztam páternoszterrel vagy amelyekről hallottam (bár lehet, hogy van, amelyik megszűnt már azóta). Aki tud még, vagy hibát talál benne, egészítse ki vagy pontosítsa a személyszállító körliftek listáját. (Logikus, de azért meglepő a Belváros ilyen nagy túlsúlya).

V.
OTP székháza (Deák Ferenc utca - Bécsi utca sarka)
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (Kossuth tér)
MTV székháza (Szabadság tér) - már eladva.
Pénzügyminisztérium (József nádor tér)
Egészségügyi Minisztérium (Arany János utca)
Pesti Központi Kerületi Bíróság (Markó utca)
Magyar Telekom Adatpark (Petőfi Sándor utca)
Miniszterelnöki Hivatal (Kossuth Lajos tér)

Bizonytalan:
Hotel Meridien (Erzsébet tér, bár stílszerűbb lenne a Miatyánk utcára hivatkozni, hehehe) - hotellé alakítás előtt volt benne, gondolom már nincs.
Honvédelmi Minisztérium (Balaton utca) - 2003-ban közbeszerzést írtak ki a felújításra/vagy liftre cserére, nem tudom mi lett belőle.

Volt:
ORI Székház (Vörösmarty tér) - ma irodaház van a helyén.

VI.
Bizonytalan:
Andrássy Palota (Andrássy út) - MÁV-os korában volt benne állítólag. Most nem hiszem.

VII.
BKV székháza (Akácfa utca)

VIII.
Nyugdíjfolyósító Intézet (Fiumei út)

XI.
Mol székháza (Október huszonharmadika utca)

XII.
Postapalota (Moszkva tér) - eladva.

Amúgy nem fura, hogy a páternosztereknek nincs rajongói klubja vagy blogja?