Teherszállító metrók és villamosok. Ilyen lenne a jobbikos Budapest

2010.01.18. 11:05

Isten, Haza, Család

 

Tyű még csak január közepe és nálunk már egymást érik a kampánytémák. A hétvégén megjelent a Jobbik programja (pdf), amit azonmód szét is szedett a Mandiner közönsége. Ezúttal csak az urbanistás dolgokkal foglalkozunk - vigyázat kegyetlenül szenzációhajhász módon. Természetesen kiemelések lesznek, mint az már az MDF panelbontása kapcsán joggal felmerült, ugyanis az olyan alapvetéseket, amelyek minden párt programjában szerepelnek, nem érdemes cincálgatni. Lássuk tehát milyen a Jobbik programja.


A szokásos élhetőbbé tevő intézkedések (pl. több zöldfelület, környezettudatos építészet) mellett fontosnak tartják megőrizni "a hagyományos városképet, hogy elkerüljük a túlzsúfolt belváros kialakulását". Hogy ez pontosan mit jelent, az rejtély (milyen a hagyományos nem túl zsúfolt belváros? egyáltalán milyen a hagyományos belváros?). Amivel viszont elég sokat foglalkoznak, az a főváros közlekedése. Na ebben már van pár furcsa pont:
 
  • Szükségessé vált az egyéni és közösségi közlekedési lehetőségek minőségi megújítása, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, az optimális járathálózat és a megfelelő járatsűrűség kialakítása.

  • A nagyvárosokban a közlekedés céljára igénybe vehető közlekedési terek lényegében elfogytak. Terjeszkedni, új közeledési tereket kialakítani már csak a föld alatt lehet. Új közlekedési tereket (pl. alagutak, eltérő szintű csomópontok,közúti aluljáróhoz kapcsolódó parkolóházak) alakítunk ki a városok területei, terei alatt.

  • A fővárosban kiemelten támogatjuk a kötött pályás közlekedés fejlesztését. Gyors kapcsolatot hozunk létre a belváros, a külső kerületek és a városkörnyéki települések között, a városközpontok ismét működőképessé válnak, és jelentősen csökken a gépjárműforgalom, a levegőszennyezés, a balesetek száma.

  • A felszín alatti és feletti kötöttpályás közlekedés alkalmas a belváros teheráruigényének célba juttatására is. A városkörnyéki teheráru-terminálokkal való összeköttetés eredményeként a városok kényszerforgalma jelentősen csökken.

  • Az M0 budai szektor nyomvonalát a jelenlegi tervezetthez képest a Budai Tájvédelmi Körzetet elkerülve javasoljuk megvalósítani, 3 forgalmi sávos kialakítással, autópályákra vonatkozó tervezési jellemzőkkel.

  • A metróvonalakat tovább vezetjük a városhatár irányában a felszín közelében vagy a felszínen.

  • Magas színvonalú kötöttpályás kapcsolatot alakítunk ki a belváros és a repülőterek között.

  • A közösségi közlekedésben valós tartalmat adunk a Budapesti Közlekedési Szövetségnek. Általánossá tesszük az időalapú díjszabást és vonzóbbá a kombinált bérleteket. Az integrált közösségi közlekedést a menetrendek összehangolásával, a ráhordó szerep növelésével és a jelenleg kihasználatlan infrastrukturális kapacitások vállalatok közötti közös kiaknázásával támogatjuk.

  • A főváros és az agglomeráció közösségi közlekedését rendszerszemléletben kezeljük, bevonva és érdekeltté téve a Budapest körüli településeket is a fejlesztésben és működtetésben.

Lássuk a három legérdekesebbet:


1.) A föld alá terelt forgalomról tényleg baromi sok terv született egy időben, de mára már (egy-két rövidebb szakasztól eltekintve) meghaladott a dolog.

2.) A tehervillamosok viszont nagy szerelemeim (érvek és ellenérvek elolvashatók a linken), viszont a tehermetró nem túl nyerő. Kísérleteztek vele más nagyvárosokban is, hiszen éjszaka kihasználatlanok a pályák és senkit nem zavar a zaj, meg a pakolás, csak hát ugye hogy hozom föl az árut mondjuk a Moszkva téri állomásból, az más kérdés. Szóval ez kicsit elkapkodott dolog.

3.) A Budai Tájvédelmi Körzet elkerülése szintén jó ötlet.

Az ökológiailag fenntartható településfejlesztésnél írják, hogy "az ízléstelen, eklektikus új épületek korrupcióra és szabályozatlanságra utalnak az önkormányzati hatóságok munkájában". Hm. Értem mit akarnak írni, de azért ez így elég sánta.

Ugyanitt olvasható "az ökológiailag és gazdaságilag fenntartható városmodell egyik sarokköve a takarékos területfelhasználás. Amíg alulhasznosított (vagy teljesen használaton kívüli) barnamező található egy-egy település városszövetébe beékelődve, addig nem támogatunk újabb belterületbe vonást és zöldmezős beruházást."

Mindezek mellett szó esik még a programban a lakásépítés támogatásáról és egész hosszú szakasz foglalkozik a panellakótelepekkel (bár ezekben azért nagyon meglepő dolgok nincsenek).

Összességében elég meglepő, hogy mennyi ökológiai elem van benne, igaz többnyire csak nagy általánosság szintjén. Kíváncsian várom az újabb fejleményeket a többi párttól is, amint van valami városos cucc, az Urbanista belpol rovata azonnal jelentkezik!

Fotó: habeebee