Amikor muszáj ingatlanközvetítőhöz fordulni (egy ingatlanközvetítő szerint)

Bár az Urbanista legszórakoztatóbb perceit alighanem az önjelölt ingatlanügynökök bénázásai okozzák, mindig is szerettem volna, ha nem csak erről az oldalról mutatjuk be ezt a foglalkozást. Amíg voltak, lelkesen linkelgettem az ingatlanosblogokat, meg posztoltam kommenteket. Most viszont egy komplett bejegyzést kaptam levélben, ráadásul "Miért van szükség ingatlan tanácsadókra? 4/1. rész" címmel, amely folytatással kecsegtet/fenyeget. Bár van, amivel én is vitába szállnék, inkább további szöveg helyett idekopizom a levelet:

Kedves Urbanista Blog!

Kedves kommentelő és nem kommentelő Olvasók!

 

Rendszeres szemlélője vagyok a blognak, és azért bátorkodom írni, mivel több nyelvet beszélő közgazdász létemre magam is ingatlan tanácsadóként dolgozom, és a kommentek közt találtam jópárat, amik közül néhány nem vagy csak részben fedte a valóságot, és jobbnak láttam, ha bemutatom, mi is a dolgunk, és miért van szükség ránk, még ha ez nem is látszik elsőre.

 

Megbízói, azaz eladói részről sokan vannak, akik külföldiek, külföldön élő magyarok, az ország másik végében laknak, esetleg munkahelyi kötöttségük miatt nincs idejük hirdetgetni, bemutatni a lakást. Az ő esetükben is elengedhetetlen, hogy ingatlanosra bízzák mindezen feladatokat. Úgy zajlik, mint az Egyesült Államokban, odaadják a kulcsot az ingatlanosnak, és csak az adásvételi szerződéskor, vagy – ha ügyvédi, közjegyzői meghatalmazás vagy apostille-jal való felülhitelesítés útján vannak „jelen” a szerződéskor – akár nem is találkoznak.

 

Néhány hátráltató körülmény például, eladó részről az értékesítés fázisában, ami egy jó ingatlanügynök segítségével kiküszöbölhető lenne:

1. Borzalmas képeket készítenek a lakáshirdetésekhez. Egy minőségi képsorozat kulcsfontosságú az értékesítéshez. Azt már meg sem említem, hogy tulajdonosi próbálkozások során kevés alaprajz látható a hirdetésekben, holott az is döntő.

2. Nincsen fogalmuk a lakásuk reális áráról, hiszen életükben egyszer, jobb esetben is csak párszor adtak el lakást, és az irányár megcélzásakor főként más tulajdonosok szintén túlárazott lakásainak hirdetéseiből tájékozódnak, vagy a szomszéd, rokon eladott lakásának rendszerint csúsztató (büszkeség miatt magasabb árat mondó) vételárát veszik alapul.

3. Csak ingyenes felületeken hirdetnek, holott az igazán látogatott weboldalak nem ingyenesek. És ez így van jól: aki el szeretne adni, az fizesse meg a hirdetések árát. Ha vannak is ingyenes, nagy látogatottságú, minőségi hirdetési portálok, a platina, arany és egyéb kiemelésű hirdetések – amiket ingatlanközvetítők vagy kiadás-bevétel szemléletű tulajdonosok adnak fel – ívből kiszorítják a mezei hirdetgetőket és a lakásaikat, de valamivel kell preferálni a valós eladási szándékkal rendelkező tulajdonosokat.

4. Nem beszélnek idegen nyelveket, kizárva ezzel a külföldi vevők érdeklődését.

5. Sokszor saját maguk sincsenek tisztában a tulajdoni lapon szereplő viszonyokkal, terhelésekkel (tulajdoni hányad, négyzetméter, műemléki státusz, jelzálog, terhelési és elidegenítési tilalom, végrehajtási és egyéb jogok stb.). Nem egyszer magam szedettem le az eladóval a bankok által a tulajdoni lapra bejegyzett és ottfelejtett jogokat.

 

Sok eladó gondolja azt, hogy attól, mert ő lakott az eladni kívánt lakásban, abban töltötte a gyermekkorát, és talán élete munkája fekszik az adott ingatlanban, attól magasabb árat kérhet érte. Ez sajnos nem igaz, hiszen a jövendőbeli tulajdonos számára mindezen szubjektív emlékek, körülmények irrelevánsak. Megmosolyogtató az is, hogy néhány tulajdonos, aki korábban kért és kapott rászorultsági vagy egyéb alapon önkormányzati lakást, és időközben kivásárolta azt például 8-10 milliós áron, az most irreálisan magas, 35-40 milliós értéken kívánja eladni. De az is érdekes, amikor egy nagy összegű jelzáloggal terhelt lakás – és a törlesztő részleteket talán fizetni nem is tudó – eladója úgy próbálja beárazni a lakást, hogy pozitív haszonnal jöjjön ki a saját maga okozta hitelkatasztrófából, holott az is elég lenne, ha ár alatt, minimális veszteség árán vagy legalább reális áron kívánná értékesíteni ingatlanát. Ezeknek a vége szinte sosem zárul értékesítéssel, jobb esetben nem lesz költözés, rosszabb esetben viszi a bank a lakást.

 

Igen gyakran előfordul, hogy egy eladó csökönyösen ragaszkodik az általa megálmodott irreális árhoz – lásd az okokat fentebb –, és ha például a sokadik cég ügynökeként megyek ki, a következő panaszt hallom: „A többi ingatlanost akkor láttam utoljára, amikor megkötöttük a (természetesen csak megbízási) szerződést, azóta vevőt nem hoztak.” Ilyenkor, bár személyesen át nem élve a kisebb irodák és kóklerek módszereit, nem az ingatlanosokat teszem felelőssé az elmaradt értékesítés miatt, hiszen egy ingatlanos természetesen több vevővel foglalkozik, és el is ad nekik lakást. Piacképes lakást.

 

Folytatás következik...

 

Üdvözlettel:

egy ingatlan tanácsadó

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!