A Széchenyi Fürdő a világ egyik legfertőzőbb helye? FRISSÍTVE!

2010.03.02. 10:00

Széchenyi bathesA közelmúltban a Life két toplistájára is felkerült Budapest. Ami a pozitív rangsort illeti, a tíz legfestőibb város egyikének ítélték fővárosunkat a magazin munkatársai. Hogy én mégis inkább a negatívummal foglalkozom, az nem csak a velem született rosszindulatnak köszönhető, de annak is, hogy az sokkal érdekesebb. A világ legfertőzőbb helyeiről van ugyanis szó!

Annyira persze nem ciki  helyezés, egyrészt mert olyan klassz társaságban vagyunk, mint Velence a galambguanós Szent Márk térrel, vagy épp Párizs Oscar Wilde sírjával, amelyet a látogatók meg szoktak csókolni. Ebben a hagyományban erősek ír testvéreink, mert a lista élén a Blarney kő végzett, amelyet ékesszólás reményében szokás ajkakkal érinteni. Az összeállításban szerepel még Seattle rágógumifala (ahová használt rágókat szokás nyomogatni), Hollywoodban a sztárok kézlenyomatai, amelyekbe mindenki beleteszi a sajátját, valamint Karni Mata patkánytemploma Indiában.

Na ezután jön a mi Széchenyi fürdőnk, amelyet Dél-Korea barátkozó majmai, a Glastonbury Fesztivál és a színes labdákkal töltött gyermekmegőrzők követnek. Posztumusz díjban részesült a rocktörténeti jelentőségű CBGB klub mosdója, ahonnan számos legendás zenekar (és fertőző betegség) indult.

Minket már akár az is büszkeséggel tölthetne el, hogy végre beigazolódott amit rég óta rebesgetnek: Sziget Fesztiválunk messze veri higiéniában nyugati társait. De valójában a Széchenyi Fürdő miatt sem kell szégyenkeznünk. Ennyi erővel bármelyik hévizű gyógyfürdőt felrakhatták volna listára (mint ahogy mondjuk kiemelhették volna a gyermekmegőrzők közül teszem azt az IKEA-ét).

Az, hogy a mi vízen sakkozó öregjeink vannak ott, azt jelenti, ez a világ egyik legismertebb fürdője!

[via:inforadio.hu via:@fovarosibloghu fotó:andrefromont/fernandomort]

 

FRISSÍTVE: És igen! A Life.com is belátta, hogy igazunk van. Törölték a listáról a pesti fürdőt az alábbi komment kíséretében:

Thank you, Széchenyi fans, for all of your input. It's clear that our light-hearted jab at what is obviously a hugely popular spot in Budapest landed a bit wide of the mark. In light of the support that the Széchenyi bath enjoys, we'll gladly drop it from our "germiest" gallery.

The Editors
LIFE.com

"Istenem, bárcsak minden ilyen flottul menne!" - hogy egy klasszikust idézzek. [Tipp: P.A. Kösz!]