Jön a Média Építészeti Díja. Reszkessetek!

2010.08.17. 21:24

Idén is kiosztják a Média Építészeti Díját, ahol lelkes, valamint lelketlen médiamunkások ítélik oda díjukat a legjobb építészeti tervnek és a legjobb megvalósult épületnek. Az egészet egy nagy közönségszavazás előzi meg, a zsűri a legtöbb szavazatot kapott 7-7 projekt közül választ azután. A döntőbírák közé idén tévedésből az Urbanista blogot is meghívták, úgy hogy novemberig kénytelen leszek megtanulni, mik azok a kubusok! A regisztráció már el is indult, részletek az alábbi közleményben:

 

Már mindenki tudja, idén  újra Média Építészeti Díja! Immáron hatodik alkalommal várjuk az építészeket terveikkel és pályázati anyagaikkal a Trafóba, ahol megmérettetnek a zsűri és a közönség előtt.

A részvétel feltétele, hogy a közönség is jónak találja a műveket és beszavazza a 7 legjobb terv illetve a 7 legjobb épület közé. Viszont a megmérettetés regisztrációhoz kötött, és természetesen publikáláshoz.

A feltételek adottak: elindult a Média Építészeti Díja honlapja és a regisztráció.

Akik még nem publikáltak az építészfórumon, még 2010. szeptember 13.-ig beküldhetik anyagaikat a szerkesztőségbe, az editors[kukac]epiteszforum.hu címre.

Akik már publikáltak 2010. szeptember 20.-ig regisztrálhatnak az oldalon a cikk node számával.

Továbbra is várjuk a terveket, megépült épületek fotóit, leírásait, végzős egyetemisták diplomamunkáit 2010. szeptember 13.ig!