Tudtad, hogy Budapestnek van hajléktalan focicsapata? További fontos tudnivalók az utcán élőkről és az utcán élőknek

A ősszel jelent meg Hajléktaland címmel egy útikalauz, ami abban segít, mihez kezdjünk, ha hajléktalanok vagyunk Budapesten. A könyvről Dzsilla, a Budapest Kirakat bloggere írt ajánlót kifejezetten az Urbanistának. Köszönjük! Íme:

A HajléktaLand című könyv (vagyis útikalauz) még tavaly ősszel került hozzám azzal a céllal, hogy írjak róla egy pár soros összefoglalót/kritikát vagy valamit, amit gondolok róla. El is olvastam a könyvet néhány nap alatt, de aztán fogalmam sem volt, hogy álljak neki, sosem írtam még könyvekről ismertetőt azelőtt. De majd most.

Szóval az első dolog, ami szembetűnő különbséget mutat egy átlagos szociológiai tanulmány és a HajléktaLand között, az a forma, illetve a tény, hogy végig egyes szám második személyben beszél a könyv az olvasóhoz, vagyis abból indul ki, hogy bárkiből lehet hajléktalan. És ha az ember az utcán találja magát, vagy jobb esetben csak érdeklődik a hajléktalanok világa és életkörülményei iránt, akkor ez a könyv remek útikalauz a számára. Ahogy a könyv bevezetőjében is olvasható, „a HajléktaLand a mindannyiunkban ott rejlő jó szándékú kíváncsiságra épít”.
 
És valóban, a több mint 10 szerzőből álló stáb teljes körű betekintést enged a hajléktalanok világába a lakhatási körülményektől kezdve a szexen át egészen a sportolási és kulturális szabadidős lehetőségekig. Gondolná-e például a kedves olvasó, hogy Budapesten létezik hajléktalanokból álló focicsapat?
 
A könyv egyik elvitathatatlan erénye, hogy a hétköznapi járókelők számára homogénnek tűnő társadalmi réteget, a hajléktalanokét, igen árnyaltan mutatja be. Kiderül például, hogy létezik teljes állásban dolgozó hajléktalan, akinek épp csak lakása nincs, de minden esélye megvan rá, hogy visszailleszkedjen a társadalomba. Léteznek családos és egyedülálló hajléktalanok, sőt migráns hajléktalanok is. Vannak köztük olyanok, akiknek a hajléktanság csak egy átmeneti állapot, és sajnos olyanok is, akik lehetséges, hogy soha nem tudnak kimászni ebből az élethelyzetből.
 
Mindeközben a könyv egyfajta alternatív térkép is, mivel végigkalauzol Budapest azon helyein, ahol a hajléktalanok laknak, esznek, vagy éppen sportolnak, interneteznek. Ezek között vannak olyan helyek, ahol a kedves olvasó is minden bizonnyal naponta megfordul, és olyanok, ahova viszont önszántából soha nem tenné be a lábát.
 
Az utcán élés, illetve a lakhatás tematikáját és körülményeit igen alaposan körüljárja a könyv. A budapesti hajléktalanszállókat névvel, címmel, férőhellyel a bejutás kritériumaival együtt ismerteti, melyből kiderül, hogy szállóba bejutni egyáltalán nem könnyű, és nem is mindig kifizetődő. Ezután az életben maradáshoz szükséges minden információval ellát a könyv, mint például az ételhez jutás (az egyik oldalon még receptajánlóval is találkozhatunk), vagy az egészségügyi ellátás. Ezt követően pedig még négy fejezet jut a szabadidős tevékenységekre is, mint például program- vagy irodalmi ajánló, vallásgyakorlás vagy természetjárás.
 
Az útikönyvet egy tájékozódást segítő szlengszótár zárja, ami nem csak tanulságos, de nagyon vicces is, szóval a tanulmányozását olyanoknak is ajánlom, akiket esetleg nem különösebben érdekel a téma.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!