Kettévágták a Rákóczi-szobrot. De miért kellett belülről flexelni?

 

Mindig is éreztem, hogy a bronzszobor-készítés valamivel összetettebb művészet, mint a makramé, de nem sejtettem, hogy ennyivel bonyolultabb. A közel hatméteres Rákóczi-szobor kettéfűrészelésénél döbbentem rá egy csomó mindenre.

Azt már mutattam, milyen a látvány a Kossuth-téri Rákóczi-szobor lova alól, ahova Wachsler Tamással a Steindl Imre Program vezetőjével másztunk föl pár napja. Az is látszott akkor, hogy pocsék állapotban van, vagyis restaurálni kell elvinni. Egy ekkora monstrumot azonban, amely ráadásul egy komolyabb szélviharban is széteshet, nem lehet egyben elszállítani - ketté kell vágni.

A vágás során derült ki számomra, hogyan is készül egy ilyen alkotás - amely gyakorlatilag épp olyan mérnöki és építési munka, mint egy ház felhúzása. Önteni ugyanis csak jó méteres darabokat lehet, ezeket azután egy fém vázra csavarozzák fel - természetesen belülről! Az utolsó elemnél kibújik a szobrász és azt - magától értetődő módon - már kivülről teszi a helyére. A Rákóczi-szobor esetében ez az utolsó elem a ló szügye volt.

A bontásnál ugyanez a folyamat játszódott le visszafelé, amikor flexszel vágják el a rögzítő csavarokat kívülről-belülről. Az utóbbi különösen durva munka. Nem csak a fémforgács és a meleg miatt, de a levegőbe kerülő nehézfémgőzök miatt is. Ezért dolgoznak tetőtől talpig védőfelszerelésben a ló belsejébe mászók:

 

Majd egy daruval trélerre emelték a felső darabot. Ez utóbbi mozzanatról van egy vágatlan telós videóm. Nem egy akciófilm, de az eleje jól néz ki és érdemes beletekerni is:

A két felet azóta elszállították, s ha minden igaz már egy üres cukorgyári csarnokban szépülnek.

A beágyazott képeket Wachsler Tamás Flickr-oldaláról emeltem le (ahol még van egy csomó jó kis kép az eseményről, meg a tér átépítéséről), Nagy Attila (Nak) remek képeit pedig itt nézhetitek meg az eseményről.