Tegnap újabb szakaszon bővítették az M0-st. Szeptemberre korrekt 3/4 körgyűrűnk lesz, de mikorra várható a befejezése?

2013.07.01. 07:44

Az északi szakasz eddig is rendben volt - fotó: Urbanista
 

Újabb szakaszon bővül mától az M0-s, mégpedig az M6-os és az 51-es út között. Őszre még nagyobb dobás várható a fejlesztésben. Na persze az igazi nagyra - a kör bezárására, vagy akár egy Megyeri híd szintű fejlesztésre - még várni kell. Mindenesetre a bővítés remek apropó arra, hogy Kéméndi Zsolt tájépítész összefoglalja nekünk a gyűrű történetét, mely lassan Tolkien-Wagner szintű saga.

A főváros körüli gyorsforgalmi körgyűrű szükségessége már az 1940-es években megjelent. Az út fő célja, hogy a sugárirányú  autópályákról érkező, de nem Budapest célú forgalmat (főleg tranzit) még a belső városrészek előtt elvezesse ezen utak összekötésével. Más szempontból a külső kerületek és az agglomerációs települések gyűrű irányú gyűjtő-, elosztó útja.

Az 1960-70-es években sok nyomvonalváltozatot vizsgáltak, végül csak a '80-as évek végére készült el az első néhány km az M5-ös autópálya és az új 51-es út között. Nagyobb hatása volt, hogy ezen szakaszt nyugati irányban folytatva az út a Duna-hidakkal elérte a 6-os utat 1990-ben, illetve az M1-es autópályát '94-ben. Ezután, 1998-ra megépült az északi-szektor egyik fontos darabja, az M3-as autópályát a 2-es úttal összekötő szakasz.

Eltelt hét év és rövid szakasz sem épült, viszont a déli szektor elhíresült "halál útnak" a szűk keresztmetszet, a hiányzó leállósáv és a sok halálos kimenetelű baleset miatt. Az ilyen balesetek elkerülésének érdekében helyezték el az útirányokat elválasztó betonelemeket az útpálya közepére az út teljes szakaszán.

2005-ben újra M0-ás szakaszt adtak át, az M5-ös autópálya és a 4-es út Vecsést és Üllőt elkerülő szakasza között. Itt problémás volt, hogy az M0-ás útpályája nem folytonos, mivel a közel két évtizedes nyomvonaltervek még a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (akkori nevén Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér) alatt vezették volna a keleti szektort. Tehát jelenleg az M5-ös autópálya néhány km-e a kapocs a déli és a keleti szektor között.

2008-ban, 20 évvel az első szakasz átadása után hozzávetőlegesen 75%-ban elkészült a körgyűrű, mivel megépült a 4-es út  és az M3-as autópálya közti szakasz, illetve az északi Duna-híd, ami a 2-es utat köti össze a 11-essel. A fejlesztést azonban folytatni kellett, mivel a déli szakasz erősen kapacitáshiányossá vált, volt egy nem folytonos szakasz az M5-ösnél, illetve egy felhajtó  nélküli M6-os autópálya.

Ezen okokból megkezdődött a déli szektor bővítése, ami két  új Duna-hidat és jelentős kapacitásbővülést eredményez. A teljes déli szektor 2x3, néhol 2x4 sávos lesz leállósávokkal. A M7-es és az M6-os autópálya között 2012 július végétől a kiszélesített szakaszon lehet közlekedni, rá egy évre, idén június 30-án átadják az M6-os és az 51-es út közötti szakaszt is az M5-ös irányába. Ezután kezdetét veheti az ellenkező irány átalakítása a teljes 3 sáv + leállósáv keresztmetszetre. Ennek elkészülte szeptemberre várható. Szintúgy szeptemberre készül el az összeköttetés az 51-es út és az M5-ösnél véget érő keleti-szektor között.

Összefoglalva szeptemberre nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő minőségű és műszaki állapotú "háromnegyed" körgyűrű lesz Budapest körül, ami a sávonként 25 000 áthaladó gépjárművével a bécsi után Közép-Európa második legforgalmasabb közútja.

 

 
Fotó: Urbanista

Valódi M0-ás körgyűrűről természetesen a nyugati szektor megépülése esetén lehet majd beszélni, azonban ennek várható befejezése csak papíron létezik (a 1222/2011.-es Kormány határozat szerint 2020).

Jelenleg még a végleges nyomvonal sincs meg a helyi önkormányzatok, a civil szervezetek és egyáltalán a Budai-hegyek és a Budai Tájvédelmi Körzet állította problémák miatt. A Fejlesztési Minisztérium illetékesei szerint a határidő várhatóan nem lesz tartható és várhatóan csak korlátozott használatra lesz ésszerű anyagi keretek között kivitelezhető.

Ez azt jelenti, hogy nagy tehergépkocsik nem használhatják majd a szektort, csak személyautók, esetleg kisteherautók. Vélhetően keresztmetszete 2x2 sáv + leállósáv lesz.

 

 Forrás: nif.hu

Megépülésének módjától függetlenül nagy szükség lenne rá, ugyanis a főváros és a kapcsolódó agglomeráció észak-déli közlekedését nagymértékben elősegítené. Nem fordulhatna elő  például olyan eset, mint ami a 2013 júniusi rekord magasságú  dunai árvíz idején, hogy a legrövidebb járható összekötő  út Észak- és Dél-Buda között a Hungária körút.

A nullás, mint körgyűrű immár több, mint negyed évszázada épül, szépül, szélesedik, de még biztosan éveket kell várni, mire bezáródik. Ennek ellenére az - előző évtizedekben a dugók- és a halál útja jelzőt felvett - autóút történelme nagyon fontos szakaszához érkezik idén. Remélhetőleg megoldódnak a közlekedési problémák, javul az elérhetőség, eltűnnek a dugók, balesetek és az M0-ás végre méltó módon öleli majd körbe az ország fővárosát, Budapestet...