Van egy hely a világon, ahol fejjel lefele vannak a jelzőlámpák. Marha érdekes a történetük!

2014.03.18. 10:40
7 hozzászólás

jelzolampa1.jpg

Alighanem az amerikai Syracuse város Tipperary Hill negyede az egyetlen hely a Földön, ahol a közlekedési lámpákon alul van a piros és felül a zöld. A legenda szerint, amikor 1925-ben felállították itt az első villanyrendőrt, a szinte homogén ír közösség teljesen kiakadt, hogy a brit piros az ír zöld fölött van. Lelkes suhancok ezért folyamatosan kidobálták kővel az összes piros fényt, amit egy idő után meguntak az illetékesek és megfordították a lámpákat. Ezzel helyreállt a béke, és azóta is minden oké.

jelzolampa2.jpg

Hogy a legenda igaz-e, azt többen vitatják - azt is mondják egyesek, hogy 25-ben nem is volt még jelzőlámpa ott -, de attól még tény marad, hogy Tipperary Hill összes jelzőlámpája fejjel lefele jelez. És lássuk be, nehéz elképzelni más magyarázatot, ami kevésbé abszurd. Ráadásul néhány éve - szintén a világon egyedülálló módon - szobrot emeltek a közlekedési lámpákat kidobáló suhancoknak.

jelzolampa3.jpg

A sztorira persze a tegnapi Szent Patrik nap nyomán akadtam a Gizmodón, úgyhogy muszáj megjegyezni: az itt élők ezt valami miatt februárban ünnepelik - nem úgy mint minden más ír a világban, március 17-én.

De ezen már meg sem lepődöm.

[Képek: Dougtone/FlickrDoug Kerr/Wikimedia Commons]