NASA műholdfelvétel az évszázad szerb-bosnyák-horvát árvizéről
Fotó: Revolution-news.com
Az elmúlt 120 év legpusztítóbb árvize dúl déli szomszédainknál: Szerbiában és Horvátországban, illetve az ő szomszédjuknál, Bosznia-Hercegovinában. Sajnos a halálos áldozatok száma több tucatnyi és több tízezer embert kellett evakuálni. Az épített környezetben, valamint a mezőgazdaságban bekövetkezett anyagi kár nagyságát egyelőre még megbecsülni sem lehet. Hogy milyen volumenű az áradás, e két NASA-műholdkép szemlélteti:
A felsőn a kék duzzanatok – főképp a Száva folyón –, már-már az Amazonas árterületére emlékeztetnek. Különösen, ha összevetjük az egy évvel korábban készült felvétellel:
Fotók:earthobservatory.nasa.gov
Idén május 19-én készült az Aqua műholdról MODIS (Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer) rendszerrel az első kép. A színek a fényképeken nem valósak, ám mégis a valóságot ábrázolják, ugyanis az infravörös mérések alapján kerültek a térképek utószinezésre.
Mivel kisebb, a műholdképen nem látszó folyók és patakok is a medrükből kilépve pusztítanak, íme egy térkép az árvízzel sújtott területekről:
Térkép: Al-Balkans live map
A baj nagy, aki segíteni szeretne, a Serbia Insajd ezen blogposzjában tájékozódhat a lehetőségekről. A Belgrádhoz közeli Obrenovac teljes, 25 ezres lakosságát evakuálni kellett. És, hogy e szomorú hírfolyamot mégis vidámabb témával zárjam: a pusztítás és a halál közepette is utat lel az élet és a szerelem: a twittert, majd a teljes délszláv sajtót bejárta egy evakuált fiatalember és egy önkéntes lány képe.
Forrás:twitter
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon