12 dolog, amit egy budapestitől soha sem hallanál

2014.05.28. 15:18

moszkvatérvillamos.jpgFotó: Tanyasi Tahó/Indafotó

Kedves olvasóink, gratulálok! Annyi sziporkázó beköpést hoztatok össze felhívásunkra  a témában, hogy ígéretemet fölfelé megszegve nem a legszellemesebb 10-et, hanem 12-őt hozok le.

Persze a válogatás szubjektív, nyilván másnak nem pont ezek tetszettek volna ennyire. A  kommentek nagy része kutyapiszok témában érkezett. Ezek szerint még most sem tartjuk rózsásnak a helyzetet, pedig ha egy időutazó 1989-ből keveredne a jelenbe, akkor elismerően csettintene, hogy a budapesti kutyasétáltatók most már többnyire feltakarítják Flokiék végtermékét. A rendszerváltáskor sokan félreértelmezték a ránk zúduló szabadságot, és azt is beleértették, hogy bárhová szabad a kutyákat szaratni.  És hát a többi örökzöld sem maradt ki: kátyúk, gyalogos-bringás-autós háború, tömegnyomor a tömegközlekedésen stb. Íme:

Csak nyugodtan hagyd a táskád a hátadon, így is van elég hely a villamoson. (dukeekud)

Kérdezzük meg azt a kisportolt kopasz fiatalembert, merre is van a zsinagóga! (Alick)

Azzal, hogy pesti vagyok, csak a szerénységemet akartam jelezni, hogy mennyire becsülöm a vidékieket. (kkn)


Köszönöm, hogy itt hagyták ezt a kátyút. Úgyis szerettem volna futóművet ellenőriztetni és kicserélni a felnit meg a gumit. (DocBullywood)


Azért Bukarest szebb. (Leon61)

Már megint csupa klórszagú lett a kezem a frissen fertőtlenített bevásárlókosár-fülektől. (zila5)


Milyen normális ez a buszfosőr, megvárta a megálló felé futót és betartatja a menetrendet is, nem megy el hamarabb. Aztán figyeld meg, milyen óvatosan gyorsít, fékez és kanyarodik! Látszik rajta, tudja, hogy az elégedett utasoktól függ a munkája. (Pepibubó)


Buszon: Beljebb ülök, hogy ön is le tudjon ülni. Esetleg: Hol száll le? (Ettől téve függővé a beljebb ülést.) (A megvalósult amerikai ólom..)

Az alábbi egy rendkívül megosztó komment, hiszen abban is van igazság, hogy sok ingyen utazásra jogosult nyugdíjas gátlástalanul visszaél helyzetével, és hát abban is, hogy egy idős embertől még se várjuk el, hogy átadja a helyét, hanem éppen ellenkezőleg:


Nyugdíjastól a BKV-n: Fiatalember, látom, nagyon fáradt, kérem üljön le a helyemre, végül is ön termeli a nyugdíjamat, az ön munkájából élek, ezért megérdemli, hogy megpihenjen munkából hazafelé menet. Komolyan, fogadja el, legalább a banyatankom helyére üljön le, ami itt parkol a mellettem lévő ülésen! (azabaj)
 

És akkor íme a dobogósok. Jutalmuk fejenként egy éves Urbanista-előfizetés, a győztesnek okostelefonra is jár!:-)

kutyaszar.jpgFotó:tlaci60/Indafotó

3. Kedves Nénike, tessék csak nyugodtan az aluljárólépcső/járda közepén tipegni a gurulós szatyrával reggel, csúcsidőben. (Zsémbery Gábor)


2. Megértem, hogy a szendvicsem nem jó, itt van inkább ötszáz forint! (tralalala)


1. Ezek a kis barna kupacok milyen szépen feldobják a járda szürkeségét! (CsakMintTe)