Lakásétterem az nem olyan, hogy áthívod a haverokat és kinyitod a Jamie Olivert
A lakáséttermek az internet előtt is léteztek, bár kétségkívül a netes megoldások tágították a lehetőségeket. Mi is a lakásétterem? Sajátos átmenet a hagyományos, profi étterem és egy vendégségben elfogyasztott ebéd, vagy vacsora között.
A lakásétteremben ugyanis (minő meglepő) jellemzően magánlakásban, ritkábban valami extrémebb gerillahelyszínen főznek és fogyasztanak, ám nem családi, vagy baráti vendégségről van szó.
Lakáséttermet más-más motivációtól vezérelve ugyanúgy üzemeltetnek lelkes amatőrök , mint mesterszakácsok. Sokszor a teljesen hétköznapi, polgári foglalkozásuk mellett autodidakta konyhaművészek (akik gyakran egyben hobbiból gasztrobloggerkednek) próbálják ki főző-, és vendéglátótudásukat, mintegy 3d-ben is. Azonban sztárséfekkel is előfordul, hogy besokallnak a kompromisszumoktól, amiket az éttermekben kell kötniük, és hosszabb-rövidebb ideig lakásétteremben élik ki gasztronómiai önmegvalósításukat.
A lakáséttermek története
A leginkább elfogadott, hogy Kuba a gerillafőzés szülőhazája. Az ok profán: a kommunisták betiltották a magánvendéglőket. Az állami vendéglátás pedig az olcsó, tucatétkeztetésre állt rá. A lakáséttermek Castro 1959-es forradalmától illegalitásban működtek, majd amikor a Szovjetunió összeomlásával odáig fajult a nyomor, hogy a
Az elnevezést egy, a kilencvenes évek elején Kubában is sugárzott brazil szappanoperából kölcsönözték. Paladar volt annak az étteremláncnak a neve, amelyet a főhősnő irányított.
Raul Castro kubai reformjai a 2010-es évek elején immár igazi magánvendéglők üzemeltetését is lehetővé tették. Így pillanatnyilag párhuzamosan működnek paladarként olyan csöpp, néhány asztalos lakásvendéglők, ahol a családi vécét használják a vendégek, és olyan éttermek, ahol hivatásos zenészek élőzenével szórakoztatják a vendégeket. Utóbbiak semmiképp sem szakadt hodályok. Tipikus, hogy Floridába emigrált kubai rokonok csendestársként súlyos dollártízezrekkel, vagy akár százezrekkel szállnak be a családi paladarba.
A lakáséttermezés egész Latin-Amerikára átterjedt, majd az USA-ban is rendkívül népszerűvé vált és szinte mindenhová elért. Európában nem túl meglepő módon Párizsban, Londonban és Berlinben találhatók a talán legizgalmasabb lakásvendéglők.
Kialakulását a kubaihoz hasonlóan, szintén a kommunista rendszer generálta. Ám ellentétben Kubával, Kínában nem a köznyomor váltotta ki, hogy szinte a semmiből kreáljanak odafigyeléssel, és az alapanyagoknak he kell, a föld alóli előteremtésével kiváló fogásokat. Éppen ellenkezőleg.
Mivel paradox módon az egypárti, kommunista Kína vált mára a Földgolyónk első számú kapitalista műhelyévé, a kínai elvtársak egyszer csak elhatározták, hogy visszanyesik a luxusfogyasztást az éttermekben. Így kényszerültek illegális, gerillaéttermekbe a kínai gazdagok.
A kínai lakáséttermekben az évjárattól függően olykor méregdrága Maotai cirokpálinkát ásványvizes palackokba töltik át, a lebukást elkerülendő. Kelt már el 1985-ös évjáratú Maotai egymillió jüanért (kb 40 millió forint) és 1958-as még drágábban: 1,46 millióért.
Persze, hogy magyar találmány!
Legalábbis Csíki Sándor gasztroszakíró szerint valamikor az 1900-as évek elején, Pesten, a Dohány utcában Újházi Ede színész, és egyben hatalmas ínyenc, az Újházi-tyúkhúsleves névadója indította be a világ első lakáséttermét.
Az történt ugyanis, hogy egy színésztársa nyitott mellékállásban kocsmát és panaszkodott a gyér forgalomra. Újházi a színész-kocsmáros lakásául szolgáló szobát összenyittatta a kocsmával, Újházi felügyelete mellett főzött a személyzet, a vacsoravendégeket pedig szigorúan, meghívásos alapon a színészek és irodalmárok köréből válogatták.
Az Újházi-féle „lakásétterem” azonban csupán néhány hétig üzemelt. E kétség kívül rokonszenves történethez hasonló azonban bizonyára a világ több más nagyvárosában is kering, de mindez semmit sem vesz el élvezeti értékéből.
Ami az eredetet illeti: akkor sem tévedünk, ha a lakáséttermek, és általánosságban a vendéglátás kezdeteit az ógörög lakomákig vezetjük vissza. Már az időszámításunk előtti VII. századból fennmaradt feljegyzések szerint is nem csupán az ételek élvezete, hanem az azt övező beszélgetések, dalolás, szavalás, meg az olyan vicces-bizarr játékok, mint borral célbaköpés kupába, fokozta a gasztroélményt.
Mi a lényege a lakáséttermeknek?
Egyrészt bejárhatja valamiféle titokzatosság, szabadkőműves-életélmény, hisz több lakásétteremben kizárólag meghívásos alapon lehet eljutni egy-egy „szeánszra”. Több, mint egy közös ebéd, vagy vacsora a barátokkal, rokonokkal, mert itt azért új arcok is felbukkannak, és nem a rokoni, vagy a baráti köteléken a hangsúly, hanem a gasztronómiai élvezeteken.
Meghittebb, mint egy étterem, és többnyire olcsóbb. Akad, aki bescsületkasszával üzemelteti, de például a hétezer-ötszáz forintos ár, egy előételből, levesből, főfogásból, salátából, desszertből , aperitif-italból és minőségi borokból álló menüsor esetében is jóval kedvezőbb, mint amennyibe mindez étteremben kerülne hasonló minőségben.
Legális?
Országonként eltérő a szabályozás. Lényegben Magyarországon is űzhető teljesen legálisan, ám
A kubai szabályozás is 12 főbe maximalizálta a vendégkört. Érdekes mód ez nagyjából eléggé bevett szabály ott is, ahol jogszabály mondja ki, de ott is ahol csupán íratlan regula. Végtére már az Utolsó vacsoránál is bejött ez a szám az intim, meghitt légkör biztosítására. Magyarországon emellett tilos kiszállítani a lakásétteremben készített ételt.
Mondjuk a résztvevők számának a maximalizálása és a helyben fogyasztás előírása valahol érthető, hisz egyébként könnyen álcaként használhatnák a kifőzdék a lakáséttermezést.
És hát nem csupán adózási, hanem közegészségügyi vonzata is van a dolognak. Ugyan a lakáséttermezés jellemzően a magasabb társadalmi státuszúak bulija, minőségi alapanyagokkal és jól felszerelt, higiénikus konyhákkal, de azért nem mindegy, ha egy ételfertőzés egy tucat embert érint, vagy több százat.
Persze ez országonként és lakásétteremként változhat. Például egy argentin gerillakonyhán étkezésenként legfeljebb 10 emberre főznek és elsősorban olyanokra, akik előtte nem is ismerték egymást.
Honnan tudhatok egy tuti kis lakásétteremről?
Hát, pont az benne a lényeg, hogy nincs agyonreklámozva, mert akkor eleve gyanús. Vannak olyan legendás lakáséttermek, mint amilyen a párizsi Hidden Kitchen volt, ahol a két séf végülis állandó helyet nyitott. De akit kissé mélyebben érdekelnek a gasztro-témák, azok előbb-utóbb úgy is bekerülnek a lakáséttermek titkos világába, ha kellőképp elszántak. Hisz a játék lényege, hogy azért nem olyan faékegyszerű lakásétteremben flamózni, mint egy hagyományos étteremben asztalt foglalni.
Több lakáséttermes vendéglátó közösségi hálón hirdeti meg a következő lakomát, a menüsorral és regisztrálási sorrendben lehet részt venni. A helyszínen a kapucsengőn gyakran kód szerepel, a vendégnek pedig jelszót kell bemondani. Különféle internetes/mobilos appok segítik elő ezt a típusú social sharinget is (itt néhány össze van szedve, az ételmegosztás mellett például autó- és szállásmegosztó appokkal együtt)
Ha váratlan vendégként ott terem a NAV, akkor meg lehet ugyan próbálni elsütni, hogy ez csak egy baráti társaság együtt kajálása. Ám ha épp akkor megy körbe a becsületkassza, avagy fix összeges a buli, és netán két revizor is beépült, akkor már forróbb a szitu. Aki az ilyetén izgalmaktól távoltartaná magát, jobb ha bejelenti a rendezvényt.
Lakáséttermezésből meggazdagodni nem igen lehet, de nem is ez a lényeg. Elsősorban szeretni kell ínyencként főzni és fogyasztani.
A hagyományos éttermeket valószínűleg soha sem fogják a lakáséttermek veszélyeztetni, mert az egész mozgalmat egyféle, jó értelembe vett sznobfaktor is övezi. Ha túl sok van belőle, akkor már nem sikk, és az adott városban egy időre kimegy a divatból, majd néhány év múlva újra virágzik ez a különös szubkultúra.
A poszthoz ezeket a cikkeket használtuk fel: Nobody wants to eat alone, the history of social dining, Lakáséttermek Kubában, szükségből erény, Underground dining scene, Hidden Kitchen private supper club - Paris, Casa SaltShaker
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon