A neoreneszánsz nem egy langyos lábvíz. Kritika az új Ybl-könyvről Terence Hill-lel és a konyhai mérlegünkkel
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ami miatt igazán jó az Ybl összes című könyv, az az, hogy a végére egészen megszerettem Ybl Miklóst. Nem mintha előtte bajom lett volna vele vagy a neoreneszánsszal, csak nekem olyan volt mindig ez a stílus, mint a „kellemes karácsony” kifejezés. Mert kellemes ugye nem a karácsony, hanem egy jó lábvíz. Olyan kis langyos, amiben el lehet lenni, és nem is érzi magát rosszul az ember, csak nem hagy mély nyomot benne. Más kérdés, hogy Pestnek pont attól van hangulata, hogy nem az összes háza egyéniség, hanem van egy színvonalas, de nem hivalkodó alapanyaga, de ebbe most ne menjünk bele.
Szóval nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, és akkor most bővebben is elmondom, miért.
Az a helyzet, hogy olyan a viszonyom a könyv egyik szerzőjével, mint Terence Hillnek a narancsfacsaró ipsével, vagy mint az egyszeri kottamásolónak Mozarttal. Mozart állítólag olyan gyorsan írta egyik darabját, hogy a másolók nem tudtak lépést tartani vele, a narancsfacsarós jelenetet pedig ugye mindenki ismeri:
Mert az van, hogy Őrfi Józsi építész-blogger, gyorsabban ír könyveket, mint hogy én recenziót írok róluk. Az egyik, Dunáról szóló remek tanulmányát például vagy két éve küldte el, de még mindig nem jutottam el a posztig, ám most nem kellett ilyen sokat várnia. Az Ybl összes ugyanis idén ősszel jelent meg a bicentenráiumra Halász Csilla szerkesztésben, aki Viczián Zsófiával írta az élet- és korrajzokat bele, a könyv épületleírásait pedig Őrfi jegyzi.
Merthogy úgy épül fel a könyv, hogy tematikus bontásban veszi a házakat: bérházakat, székházakat, kastélyokat, templomokat stb. Előttük pedig bemelegítésként kicsit olvashatunk arról, kik adtak bérbe házakat kiknek, egyáltalán milyen volt a pesti és a vidéki élet akkoriban, vagy hogy kastélyok már akkor is csak historizáló kulisszák voltak, és bennük a legmodernebb technikákat rejtették el.
Ide került egy csomó izgalmas archív kép is. A kedvencem az egykori Képviselőház, ami szép szabadon áll egy külvárosi placc közepén, melyből mára a tökéletesen körbeépített, belvárosi Olasz Kultúrintézet lett.
A könnyed stílussal nem lesz felületes könyv. Az épületleírások olykor egész hosszú szikár ismertetésekbe csapnak át. Biztos vagyok benne, hogy ha egy építészeti analfabéta nekikezd az olvasásának, a végére mindenképp megtanulja, mi az a fogrovat, a konzolsoros főpárkány vagy a vakárkádsor.
A szakmaiság azonban nem csak itt mutatkozik meg, hanem a teljességre törekvésben. Ritka, hogy egy nagyközönségnek szánt színes album próbálja először végigvenni a teljes életművet. Sőt kicsit azon túl is elmentek: felkeresték és bemutatták azokat az épületeket is, amelyeket egyáltalán nem biztos, hogy Ybl tervezett, de még azokat is, amelyekről az elmúlt években kiderült, hogy nem az ő munkái.
Mint minden hasonló könyvnél, itt is nagy élményt jelent azt látni, mennyire más sorsa van két épületnek, amit ugyanaz az ember tervezett. Egyiknek már csak romjai meredeznek, a másikban nyüzsgő élet van, a harmadikat felismerhetetlenségig átalakították, a negyediken épp Ybl végzett átalakításokat, s csak tippelgetni lehet, mihez nyúlhatott hozzá másfél évszázada.
A jó az, hogy ezt itt végig lehet élvezni. Úgy lett regényesen izgalmas a leírás, hogy nincsenek benne hagyományos értelemben vett kalandos fordulatok. Igaz, a szigorúan tömör leírásokba beleférnek apró – már-már bloggeres – beszúrások arról, hogyan jutottak el a szerzők egy-egy épületig, merthogy végigszáguldozták a Kárpát-medencében valamennyit.
Mindeközben egy cseppet sincs az az érzésem, hogy valami emelkedett hangú, díszes albumot lapozgatok, amelyet kizárólag másnak vesz meg ajándékba az ember - vagy ha ő kapja, akkor nagyon örül neki, a karácsonyfa alatt lapozgatja, majd fölrakja a polcra a többi hasonló magasságú könyv mellé. És egyáltalán nem azért van ez az érzésem, mert egy ilyen színvonalú könyv helyenként elbírt volna jobb képanyagot is (szinte biztos vagyok benne, hogy nem Tímár Sára fotóival van baj, hanem a furcsa logikájú képkivágásokkal és a nyomtatásban néhol elvesztett élénk színekkel).
Sokkal inkább azért nem érzem színes albumnak, mert én sem annak kezeltem. Bár a konyhai mérlegünk szerint több mint másfél kilót nyom, egyszerűen nem tudtam letenni, úgy olvastatta magát. Simán a laptoptáskámban hurcoltam napokig.
Aztán addig cipeltem, amíg mondom, a végén egészen megszerettem Yblt. Persze ehhez olvasnom is kellett közben villamoson, buszon, metrón, és kifejezetten élveztem elejétől a végéig.
Ha valaki szereti az építészetet vagy Budapestet, annak tökéletes ajándék lehet. A boldog karácsonyhoz.
A könyv bolti ára 6900 forint, a Bookline-on 5865 forintért árulják. Ha tudtok olcsóbbat jelezzétek, ahogy látom, a kiadó honlapján nem kapható. FRISSÍTVE: már ott is megrendelhető, mégpedig 4500 forintért!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon