Majdnem a Lánchíd tetejére húzták fel

Nem mémgyárnak hívták és nem is mikroblogon terjedt, mégis jó 150 évvel megelőzte korát a Borsszem Jankó egy 1873-as népszínházas poszttal, akarom mondani karikatúrával.

Úgy tűnik, a telkek körüli szerencsétlenkedés örök velejárója a pesti színházprojekteknek, a korabeli sajtó pedig mindig ugyanolyan előszeretettel rántott le újabb és újabb bőröket a fejleményekről, mint a mai. A Citadella helyére vagy a Rákos közepére építsünk Népszínházat? Előbb egy kis történelem.

A Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat 1872-ben alakult meg, először a mai Operaház helyén kaptak telket, végül a Sertéskereskedő utca és a Kerepesi út (ma: Népszínház-Rákóczi) sarkán épült meg a Népszínház. A patkó alakú, három emeletes, páholyos nézőtéren 1407 ülő, 475 állóhely és 50 páholy volt. A korban a legmodernebbek közé számító színházat 392 gázláng és 140 lángzós csillár világította meg. Az 1875. október 15-i felavató ünnepségen Ferenc József király és Rudolf trónörökös is megjelent – írja a Múlt-kor.hu. Az épület adott otthont 1908-tól a Nemzeti Színháznak. (A történet sokkal részletesebben a Magyar színháztörténetben olvasható.) 

Lényeg a lényeg: 1873-ban járunk, a vicclapok figyelmesen gyűjtik az ötleteket a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulatnak a helyszínválasztáshoz. Pont úgy poénkodnak az abszurd ötletekkel, ahogy azt egy mai blog tenné. Szóval, hol legyen a nép színháza?

A Gellérthegyen?

Gyakorláthy Patricius a lebontásra szánt Citadella darabjaiból építette volna meg a Gellérthegy tetején, mert ott „nyárára kellemes, télen pedig ingyen fülne az alatta forrongó melegtől”. Az pedig külön szép lenne, ha ma önjelölt vállalkozók szednék a színházba járóktól a színházjegyen kívül a Citadellába szóló belépti díjat is.

A Lánchíd tetején?

„Már ha szellős helyre, akkor a lánczhid tetejébe. Tizévi tornászás után minden budapesti szinházképes lesz s addig a népszinház föl is épülhet” – kontrázott Tornavszky Ugrocius.

A Rákos mocsarában?

„Legyünk amerikaiak” – vetette fel a legkevésbé fantáziadús nevű Városy József, aki szerint a nagy kék vízen túl megvan a csodarecept: „Megvesznek egy csomó olcsó telket, a közepére csinálnak mulatókertet, melyet vasút által kapcsolnak egybe a várossal s ezáltal a telek értéke emelkedik”. Ergó: építsük a népszínházat a Rákos közepére, „ami által a szomszéd telkek becse felszökik”.

Legyen mobil színház?

„Nekem kell jönnöm, hogy a megzavart ügybe világosságot hozzak” – emelte szóra hangját maga Borsszem Jankó, aki utazócirkuszt csinált volna inkább a népszínházból, csak hadd épüljön már meg valahol.

Az egész kép egyben itt:

Az épületet a hatvanas években, a metró építésekor bontották le, az utolsó falszakaszokat 1965. április 23-án robbantották fel. „Itt állott az 1875-ben megnyitott Népszínház, amely 1908-tól 1964-ig a Nemzeti Színház hajléka volt, itt működtek a korszak legjelentősebb művészei közül Hevesi Sándor, Blaha Lujza, Ujházi Ede, Jászai Mari, Márkus Emília, Pethes Imre, Ódry Árpád és Bajor Gizi, színművészetünk büszkeségei” – hirdeti az emléktábla a hajdanvolt Népszínház hűlt helyét.