A Mátyás-templom restaurálása – helyrehozták, amit összegányoltak az ötvenes években

2015.05.04. 10:45
26 hozzászólás

A Mátyás-templom, vagyis hivatalos nevén a Budavári Nagyboldogasszony-templom a mai képét a XIX. század végén nyerte el. Schulek Frigyes neogótikus remekművét biztos, hogy a top 100 leginkább szerethető magyar épület közé választaná mind az építész-, mind a laikus közönség. Schulek mellett a belső díszítőmunkákon többek között olyan nagyágyúk is dolgoztak, mint Lotz Károly és Székely Bertalan, oltárképeket pedig Zichy Mihály is festett benne.

A XX. század közepén Budapest ostroma azonban alaposan betett a templomnak is. A tető kiégett, és a boltozatok is súlyosan sérültek.

Sajnos ezen nincs nagyon miért csodálkozni, hisz az egyik legkeményebb csatát épp itt, fent a Várban vívták.

Ráadásul az altemplomban

a németek tábori konyhát, míg a templomban az oroszok istállót rendeztek be.

A második világháborút követően, a budapesti romeltakarítással egyidejűleg kezdődött meg a templom restaurálása. A teljes helyreállítás azonban több évtizedig is eltartott. Az orgonát csak 1984-ben üzemelték be újra. Update: úgy tűnik mégsem, mert az alábbi olvasói levelet kaptam:

„1966-tól volt minden pénteken este orgonahangverseny a Mátyás-templomban az Országos Filharmónia rendezésében, az eredeti, Rieger-féle nagyorgonán. Magam is, a konzervatórium növendékeként, évente koncerteztem rajta a 70-es években. Sőt, az igazsághoz tartozik, hogy az orgona sérülés nélkül vészelte át a háborút, csupán a rendszeres karbantartás hiánya miatt olyan rossz állapotú volt az elektromos szerkezete, hogy nagyon nehéz volt rajta játszani, és állandó javításra szorult. Ezt az orgonát bontották le gyökeresen 1982-ben, és épített a csehországi Rieger-cég egy újat. Barátsággal: Varnus Xavér.”

Majd eltelt több mint harminc év, és újra eljött a restaurátorok ideje. A gazdagon díszített templom belsejének egyes részei ismét éretté váltak a felújításra. Sőt, kisebb-nagyobb részeit folyamatosan restaurálják. Például cementlapok helyett kerámiaburkolatot már 2011-ben kapott. 

Arról nem is beszélve, hogy már a múlt század harmincas éveire terveztek egy teljes körű restaurálást, amit megakasztott a második világháború. 

A jelenlegi restauráláskor pedig kiderült, hogy távolról sem volt túlzottan szakszerű a korábban elvégzett.

A templom bejárásakor kísérőm Szakál Ivett, a kivitelezést végző Laterex Építő Zrt. projektmenedzsere. Szakál elmondta, hogy az oltárokat tavaly év végén, egészen pontosan december 10-én kezdték restaurálni.

Elég szűkös határidővel és megszakításokkal kellett dolgozniuk, mert az épületben – a vallási és a turisztikai szempontok apropóján – karácsonykor nem lehetett állványozni, húsvétig pedig be kellett fejezni a munkát.

Az oltár helyreállítása Ludányi Gábor kőszobrász-restaurátor műve, míg a felújított csillár restaurálását Kovács László iparművész végezte.

Az ötvenes években a – finoman fogalmazva: nem teljesen hozzáértő – szakemberek szinte mindent sárgára festettek le. Többek között az ilyen gányolásokat kellett visszaállítani az eredeti színeknek megfelelően.

A sok-sok aranyozás is vulgáris túlkapás volt az ötvenes évekbeli restaurátorok részéről. A restaurált oltárnál az eredeti, barnásszürke színt kellett helyreállítani. A fellelhető tervekből pontosan nem lehetett rekonstruálni a meglévő állapotot, hisz azt nem lehetett tudni, hogy mi valósult meg a terveknek megfelelően, és mit rögtönöztek még anno, Schulekék idejében.

Régi fekete-fehér képek alapján sikerült rekonstruálni, ha valami nem teljesen úgy került kivitelezésre, mint ahogyan a tervekben szerepelt. Persze a fotó csak egy iránymutatás. A tényleges állapotot a restaurátorok a rétegek feltárása során állapítják meg.

Paradox módon olyan is előfordult, hogy a korabeli

melósok hanyagsága segítette a restaurátorokat.

Például az egyik oszlopnak csak a főoltárhoz közelebbi részéről tüntették el teljes egészében az eredeti festékréteget, míg a többi felületen csak úgy tessék-lássék módra. Így  a restaurátorok szerencsére feltárhatták az eredeti állapotot.

De nem csak a színek belövésével kellett foglalatoskodni. Az egyik bárányszobornak a fél feneke hiányzott, amit a restaurátorok állították helyre. És még csak nem is ez a felújítás legnagyobb báránysztorija!

Áll a bárány!

Meglepő fordulatot is hozott az egyik kerek, festett világítóablak tatarozása; a második világháborús pusztulást megelőző fotók átnézése során kiderült: eredetileg nem (egyébként a templomokban elterjedtebb) fekvő, hanem álló bárány szerepelt az ablaküvegen.

A színeket – szintén az arany és a sárga túlhasználásának a jegyében – is összekutyulták az ötvenes évek restaurátorai. A kék színű forrásvíz most került a helyére. Mindezt a fekete-fehér fotókból sem lehetett kikövetkeztetni, csupán a józan ész diktálta, hogy a víz nem aranysárga. Az Isten álló bárányát ábrázoló ólmozott üvegablakot Czebe István restaurálta.

További érdekesség, hogy a korábban használt bejáratnál a pénztáros helyét fűtötték és a hőmérséklet-különbség sajnos kikezdte a freskókat. Most ennek a felújítása is folyik (azt egy másik cég, a Reneszánsz Zrt. végzi) és a látogatók beléptetése is egy másik, a Halászbástyához közelebbi kapun zajlik, míg a jegyvásárlás teljesen kikerült a templomból.

Irány a torony!

A jó hír, hogy nemcsak mi jutottunk fel a bejáráskor, hanem a turisták számára is látogatható lesz a torony. A hosszú lépcsőzést azért csak az vállalja be, aki egészséges. A szűkös toronylépcsőkön kisebb csoportok, egyszerre legfeljebb 15 fő mehet majd fel.

A laterexesek a biztonsági fémkorlátokat is elkészítették. Mindkét kilátó páratlan a maga nemében. Az alacsonyabbikról jobban kivehetőek a talajszint tereptárgyai, a magasabbikról pedig még messzebbre ellátni. Odafentről nemcsak a budapesti panorámában lehet ám gyönyörködni, hanem  magában a Mátyás-templomban is. Akár lefelé nézünk, a színes Zsolnay-cseréppel fedett tetőkre és altornyokra, akár felfelé, a főtorony csúcsáig, elénk tárulnak azok a részletek, amiket lentről nem látni.

Azért a tériszonyosok sajnos jobb, ha kihagyják a tornyot. Én nem vagyok se kifejezetten bátor, se paragép a magasban, de ott fönt a túlzott lazázás eszembe sem jutott, a korlát markolászása viszont annál inkább.

A harangozásnak is meg van a spéci know-how-ja, tudtuk meg másik kísérőnktől, a mindenes gondnoktól.

Korunk Quasimodói a misét biztonsági kameráról figyelik ,

és megadják a jelet, hogy amikor a pap felemeli a zászlót, akkor indulhat a program. Például egy vasárnap déli misén a 2-es-3-as és az 5-ös a harangkombinációt indító gombokat kell a vezérlőben benyomni.

A részletgazdag Mátyás-templommal nem könnyű betelni. Sokan lehet, hogy csupán úgy gondolnak rá, mint az egyik letudandó,  kötelező programpontra az iskolai kiránduláson. Nagy hiba, érdemes újra felkeresni!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!