Sok a fiú, sok a popzene, sok az atlétatrikó

Ha egy mondatban akarnám összefoglalni a séta mondandóját, annyit írnék, hogy a szexuális kisebbségek a máig nyilvánvalóan jelenlevő intolerancia ellenére előjöttek a sötét alagsorokból, nyilvános vécékből és félhomályos parkokból a fényre. Bokor János, a séta vezetője is azt hangsúlyozta, hogy egész máshogy él a meleg közösség ma Budapesten, mint akár tíz éve. Ez pedig nemcsak a kisebbségről, hanem az egész társadalomról sokat elárul, még akkor is, ha épp múlt héten akasztott fel valaki egy szivárványos, rózsaszín háromszöges bábut a Városligetben egy villanyoszlopra.

Jól példázza ezt az az idézet, amit az első, először szamizdatként megjelent magyar homoszexuálisoknak szánt lap, a Mások főszerkesztője 2000-ben mondott: "A Mások nem a heteroszexuális többségnek akar egy elfogadható képet felmutatni a melegekrôl, inkább a melegekkel akarja elfogadtatni saját magukat. Be akarjuk bizonyítani, hogy a homoszexuálisok semmivel sem érnek kevesebbet másoknál, szexuális vonzalmuk a saját nemük iránt semmiképpen nem beteges." Vagyis még 15 évvel ezelőtt is az önelfogadásért kellett kampányolni Láner László főszerkesztő szerint. Persze fontos tudni, hogy ekkor még csak három évvel jártunk az első magyar Pride, a Capellából induló 150 fős meleg büszkeség-felvonulás után.

De ne szaladjunk ennyire előre: a sétán futólag volt szó Tormay Cécile-ről (akit 2012-ben a Jobbik úgy követelt a NAT-ba, hogy elfelejtettek utánanézni, hogy közismerten leszbikus volt jókeresztény létére; a jobbikos Ferenczi Gábor ugyanazzal a lendülettel faludytlanította volna a tankönyveket, arra hivatkozva, hogy "a kommunistából átvedlett szabad demokrata nyíltan vállalta biszexuális hajlamát"), de az igazán érdekes részek a szocializmus évtizedei voltak. Bokor János végig magabiztosan, a kérdésekre nyitottan kalauzolta a húszfős csoportot, és külön jó volt, hogy a kultúrtörténeti adatok, történetek mellé kortárs párhuzamokat vont, hitelesen taglalva a meleg közösséget ma érintő vagy foglalkoztató kérdéseket.

Nem büntetendő

Magyarországon 1961 óta nem büntethető a felnőttek közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolat. Ez a régióban élmunkáshoz méltóan gyors volt, Oroszországban 1993-ig, Romániában 1996-ig elvileg büntethetők voltak a homoszexuálisok. De Nagy-Britannia is csak hat, Németország pedig nyolc évvel Magyarország után törölte a bűncselekmények közül az egynemű szexuális kapcsolatot.

De a büntetés eltörlése nyilvánvalóan nem jelent egyet az elfogadással: a rendőrségen külön ügyosztály foglalkozott a melegek nyilvántartásával, meg nem erősített hírek szerint még a kilencvenes évek közepén is léteztek listák. A homoszexuálisok szórakozóhelyeit razziák fenyegették, és állandóan jelen voltak a beépített belügyi besúgók, ahogy Háy János Egyetem presszó című elbeszéléséből is kiderül. Korábban jellemzően csempebárnak hívták a nyilvános vécéket, ahol alkalmi ismerkedésre volt lehetőség, de a Népliget, Gellérthegy és más közparkok is kedvelt találkozóhelyek voltak.

A Mások szerkesztőségének épülete előtt került szóba, hogy még a rendszerváltás körül is "rejtőzködve, szétszórtan élő, magát vállalni alig merő, a környezet megvetésének kitett közösségnek" érezhették magukat a melegek. A lap első számai illegálisan 1989-től, hivatalosan 1991 áprilisától jelentek meg. Bokor felidézte, hogy 1992-ben a rendőrség egy melegeket érintő gyilkossági ügyben ki akarta kérni az előfizetők listáját, amit a főszerkesztő nyílt levélben utasított el.

Félnyilvános ismerkedés

A hajdanvolt Pepita Oroszlán étteremnél beszéltünk először hosszabban a szórakozóhelyekről. A hely 1978-ben nyílt, és a Nagydiófa étteremmel és az Egyetem presszóval együtt meleg ismerkedőhelyként is funkcionált.

Félnyilvános helyként voltak ismertek, azaz nem ez volt a fő profiljuk, de az Egyetem presszó például kilenc után kimondottan ebbe az irányba mozdult esténként.

A kimondottan meleg helyekről élő sztereotípia (tikkasztóan fülledt levegő egy fekete falú pincehelyiségben, transzvesztita-bemutató, szexfülkék) csak részben igaz, mondta Bokor. Példaként meg is látogattuk a Capellát, melyet 1995-ben Birta László alapított - itt Tequila avatott be minket a meleg éjszaka kulisszatitkaiba.

Ő kisebb megszakításokkal 18 éve dolgozik a klubban, ahova fénykorában szombatonként akár 600 ember bezsúfolódott, melegek és heterók vegyesen. Akkoriban nagy divat volt a transzvesztita-show, ma már Tequila szerint sem reális, hogy újra ennyi embert vonzzon hétről hétre a hely, nincsenek is minden nap nyitva. Tavaly egy időre bezártak, hogy új stábbal, színvonalas és korszerűbb műsorral nyissanak ki. Az újítások között szerepel, hogy ősztől külön leszbikus termet nyitnak csak lányoknak, és drag queen show-t is csinálnak majd.

A rendszer csinált belőled felmosórongyot

A Capella (vagy az Action bár és az Alteregó) mellett ma már egészen más melegbulik vannak, Bokor a Garçons-t és a TAPE-et említette, utóbbiakat például nyáron péntek esténként az Ankertben tartják, a Garçons pedig Facebook-oldaluk szerint legutóbb a Zippp Terrace-ra hirdetett eseményt. "Sok a fiú, sok a popzene, sok az atlétatrikó", mondta Bokor, de bárki mehet a bulikra, már egyáltalán nincs olyan hangulatuk, mintha bujkálnának a résztvevők.

Bezzeg régen pillanatok alatt zsarolhatóvá vált bárki, akiről megtudta a hatalom, hogy homoszexuális. Molnár Gál Pétert is ezzel fenyegetve szervezték be, a kritikus meghalt, mielőtt befejezhette volna Coming out című könyvét. Tar Sándor ügynökmúltjáról szóló önéletrajzi ihletésű regénye Az áruló címmel jelent meg. Kenedi János, akiről mások mellett Tar jelentett, ritka példát mutatott emberségből az ÉS-ben publikált levelezésükben, miután Tar besúgómúltja nyilvánosságra került:

Az áldozat Te vagy Sanyi, jóllehet - ha megkésve is, s nem egészen önszántadból - azért írtál levelet nekem, hogy árnyoldalad felől bemutatkozz tettesként is, netán mint bűnös föladd magad (egyik) áldozatod előtt. De tévedsz. A bűnös az a politikai rendszer volt, amely felmosórongyot csinált egy emberből - Belőled -, a tettes pedig az állambiztonsági szolgálat. Ha nem is ártatlan - ami a bűnösnek pusztán fogalmi ellentéte -, de ember én csak akkor maradhatok ezután, ha kiállok érted, ha biztosítalak együttérzésemről és barátságomról.

"Nekem élmény volt a körülmények dacára közel kerülni egy értékes emberhez, és erre büszke vagyok, mindegy, hogy ez neked mit jelent. Nekem a dolgok kriminalitása és abszurditása ellenére kivételes barátság volt, bár a kép torz és talán hihetetlen. (...) Mit is írjak búcsúzóul? Azt hiszem, ide most nem illik semmi. Nincs már bennem lassan semmi, csak undor és gyűlölet" - írta az ezt megelőző levelében Tar (egy hosszabb részlet Tar Sándor leveléből keretes írásunkban olvasható).

A Szivárvány közből lett Pilinszky János köznél arról beszélgettünk, lehet-e valakit "látens homoszexuálisnak" nevezni, és vajon vallás és homoszexualitás hogyan összeegyeztethető. Az, hogy Pilinszky, aki több nővel is együtt élt, "látens homoszexuális" volt-e, több kutatót foglalkoztatott, Czeizel Endre több tanulmányában megemlítette a kérdést. Szerinte a költő ezzel "élete végéig sem tudott megbékélni, vallásos meggyőződése nem tette lehetővé számára, hogy megélje, de leküzdenie sem sikerült".

Szóba került még, hogy a nők más megítélés alá estek, például Gobbi Hilda közismert nőfaló volt. Temessy Hédi színésznővel és Galgóczi Erzsébet írónővel is együtt élt, bár tény, hogy azért is élhetett szabadabb életet, mert nemcsak párttag volt, de fiatal korából ismerte Kádárt és Aczélt is. Ez már a róla elnevezett színészotthon előtt hangzott el, ahol véget ért a kétórás városi séta.

A végére úgy éreztem, nemcsak a meleg közösség múltjának emlékeit sétáltuk körbe, hanem azt is, hogy heveri ki napjainkra az illegalitás, kiszolgáltatottság és megbélyegzés terhét egy sokszínű, bár sokszor még mindig láthatatlan közösség. A volt évfolyamtársam még mindig elhúzná a combját, ha az utcán simogatná a külföldi barátja, de az Ankertben péntek este talán már ő is elengedné magát, mosolyogna és megfogná a kezét.