- Urbanista
- budapest
- viii. ker
- palotanegyed
- nagykörút
- józsef körút
- kiscsibész tér
- hajléktalan
- pad
- utcabútor
Hogyan barmoljunk szét egy frissen átadott teret?
Hajléktalanelhárítókat tettek ki a hajléktalan-emlékmű mellé

Alig néhány napja számoltunk be lelkesen, hogy milyen szép lett a frissen átadott Kiscsibész tér. Egy csöpp, nevesincs, mégis szeretetre méltó terecske, Budapest egyik legforgalmasabb útján, a Nagykörúton, amit a közelmúltban rakott helyre a Főkert.
Hallottál már a Kiscsibész térről?
Budapest egyik legforgalmasabb útvonalán van, sokáig mégis gazdátlan volt. Egy hajléktalan kezdte rendbe rakni, a főváros pedig most befejezte.
A történet úgy kezdődött, hogy a nem működő, szétesett kutat egy hajléktalan, Imre bácsi elkezdte helyrepofozni. Színes mozaikokkal egészítgette ki a hiányzó burkolatát, és gerilla-virágágyásokat hozott létre. Aztán egyetemisták több hullámban terveket készítettek, hogyan lehetne megszépíteni, rendezni a kis parkot.
És csoda történt: végül a kezdeményezést a főváros is felkarolta, és a teret helyreállították.
Aztán nem sokkal az elkészülte után meglepő átalakítás következett: egészen barbár módon fém karfákat tettek keresztbe a kőpadokra. Nem nehéz kitalálni, hogy miért: hogy ne lehessen ráfeküdni. Azt hiszem, hogy ez még azoknak sem tetszik, akik szerint nincs helyük a hajléktalanoknak a városi padokon.

Hogy mi a baj ezzel a megoldással?
- Igénytelen. De nagyon. Olyan mintha a téren álló Csirkefogó szobrára 50 centis fémtüskéket szerelnénk, hogy nehogy rászálljanak a galambok. Lehet kedvelni, vagy megvetni a fekvésgátlókat, de annyi stílusosabb módszer van ennél szerte a világban és Budapesten is, hogy kár is elkezdeni sorolni. Arról nem is beszélve, hogy ennyire nem voltak képesek előre gondolkodni a döntéshozók, hogy már a terveknél ráförmedjenek a tájépítészekre, hogy de hiszen ezekre rá fognak feküdni a budapestiek, mit képzelnek?
- Megalázó. Bárhol máshol a városban is csúnya lenne ez a megoldás, de itt valami elképesztően megalázó is. Az egész teret egy hajléktalan kezdte helyrerakni, az ő munkáját folytatták az egyetemisták, akik ráadásul egy Imre bácsitól vett idézetet tettek ki kőből, amit azután a főváros is megőrzött, s most is ott van. Szépen nagy betűkkel kirakva: "Az ember, ha dolgozni akar (tud), nem kell hozzá munkaviszony." Nagyon erős szimbólum lehetne ez hely, élő bizonyítéka annak, hogy egy idős, munka- és fedél nélküli ember sem fölösleges, az ő szorgalmának is lehet gyümölcse, sőt: ha kitartóan dolgozik, akkor az egész városnak adhat valamit. Erre paff, egy lépésre meghatóan kirakott idézettől lecsűrték a vasrudakat. Erről ennyit.

Persze lehet, hogy feleslegesen dohogok, csak rosszat feltételezek, és valójában ezek bringatámaszok, akkor viszont halkan szeretném megjegyezni, hogy rossz helyen vannak.
FRISSÍTVE (11.15.): Délelőttre eltűntek a rácsok, itt vannak a friss fotók!
Egyetlen éjszaka alatt eltüntek az igénytelen hajléktalanrácsok
A Főkert vezérigazgatójának sem tetszett a megoldás, intézkedett.
Érdekelnek Budapest közterei? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Futball
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek
Igazi nosztalgiameccs volt.
február 26., 07:22
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Futball
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger volt felesége reagált fia meztelen jelenetére
Az írónőt nem érdeklik fia merészebb jelenetei, de örül a sikerének, amiért szerinte megdolgozott.
február 26., 07:21
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- Kultúr
Jön a 15. Frankofón Filmnapok
Az eseménysorozatot február 27. és március 9. között tartják.
február 26., 06:49
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Futball
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- FOMO
Apját megfosztották a tróntól, most dollármilliárdos családba nősült be
Újra megházasodott Miklós görög királyi herceg.
február 26., 05:39
- FOMO
Újabb felfoghatatlan TikTok-trend hódít, a barátok elárulásáról szól a mai nap
Sokan jól szórakoznak ezen, ám a legtöbbek egyszerűen nem értik, mi történik.
február 26., 05:41
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25
Rovataink a Facebookon