Hangulatos pavilon épült az Almássy palota udvarán
Meg egy Hesszelde a Duna-partra
Deszkából építtetni mindenféle csodákat egyetemistákkal a legjobb mókák egyike, nem véletlenül olyan népszerűek a HelloWood hasonló húzásai. Csakhogy ezek általában általában a nagyvárosi forgatagtól távol születnek, legutóbb például a tokaji borvidék falvaiban. Na többek közt ezért is remek dolog, hogy a MOME Építészeti Intézete olyan kurzust hirdetett, ahol a hallgatóknak épp egy ilyen feladatott kellett megoldani, ráadásul Budapesten.
Pavilon az Ötpacsirtában
Az egyik helyszín, ahol valami új született, az Ötpacsirta utca és a Múzeum utca sarkán álló Almássy palota (vagyis Magyar Építőművészek Szövetsége, a MÉSZ székházának) udvara. A feladat egy pavilon tervezése volt, melyre négy hallgatói csapat készített vázlatterveket. Ezekből egy irányt kiválasztva, együttes erővel húzták fel a különleges építményt, mely formájával épp úgy rímel a rendelkezésre álló térre, az udvar mintájára, mint ahogy önálló is marad: saját jogán is remek alkotás.
Egy teljesen fedett, esővédett tér alakult ki az udvaron, asztalokkal, székekkel. A pavilon teteje a kert középső összefolyójához vezeti a vizet, ahol egy három méter átmérőjű körben a tetőfedés is megszakad. Alulról szemlélve, az asztaloknál ülve ezen a körön keresztül kilátás nyílik a borostyánnal befont homlokzatokra. A pavilon 24 db paravánból áll, amely sugárirányban helyezkednek el, és alkalmasak kültéri kiállítások befogadására is.
Bár hivatalos átadó, vagy megnyitó nem lesz, akinek van kedve egy kis nagybőgővel kísért, informális átadóhoz, az látogasson oda ma (vagyis október 27-én) este, és nézze meg milyen lett. Krizsán Andrá, a MÉSZ elnöke és Kovács Csaba intézetigazgató is mond majd valami köszöntőfélét. Itt a Facebook-esemény hozzá.
Kurzusvezetők: Daniel Balo, Tamás Bene. Hallgatók: Alves Ana, Ashhab Areej, Budai Csaba, Bús Bianka, Domokos Kázmér, Farkas Sára, Kaderják Eszter, Kéry Dorottya Kinga, Király Csenge Jolán, Kubinyi Hanna, Laki Ábel, Pintér Sára Lilla, Ribeiro Brás Joäo Pedro, Sebestyén Noémi Éva, Vasadi Viktória.
Hesszelde a MOME Z ideiglenes campusában
Tulajdonképpen egy hasonló feladat volt az a városi alkotótábor is, amit a MOME Z épületénél, vagyis az intézet ideiglenes campusában szerveztek. Itt egy Hesszelde névre hallgató kis izét építettek az elsősök. Bár az építmény ideiglenes, a tervezés során elvárás volt, hogy állja az idő próbáját. Sőt, úgy számolnak vele, hogy a MOME Campus elkészültekor, a visszaköltözés után a zugligeti campuson is érvényes szerkezetként tud működni kisebb átalakítások után.
Oké persze a végeredmény is elég fontos, kiváltképp nekünk, de ebben az esetben a MOME ÉPítészeti Intézeténél tanulóknak a tanulás volt az elsődleges. Mire elkészült a Hesszelde, elsajátíttottak egy csomó ismeretet a tervezésről, a munkaszervezésről, a kétkezi famegmunkálásról vagy épp a balesetvédelemről.
Azért az milyen remek dolog már, hogy valakinek az iskolai "beadandóját" az utca embere is használhatja.
A koncepció fő megálmodói: Hegyi Fanni, Krusinszky Kitti, Szabolcs Kira, Zachár Dorottya. Az évfolyam, ami mindent beleadott: Balla Gergő, Benczúr Benedek, Bitter Fruzsina, Csirmaz Domonkos, Dresch Anna, Fazakas Imola, Formanek Liza, Heim Lehel, Manhertz Albert, Suriny Balázs, Szűcs Imre. További segítők: Erdős Célia, Vratarics Réka. Konzulensek: Börzsei Tamás, Vass-Eysen Áron. Közreműködő médiadesigner hallgatók: Lukácsi Liza, Halák András. László József.
Készült az Urbanista és a MOME Építészeti Intézetének együttműködésében, az NKA támogatásával. Ha még többet olvasnál az építészetről és a dizájnról, kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon