Idén is nagyon furcsa lett a magyar pavilon Lipcsében

A négynapos szünet alatt landolt a postaládámban a sajtóközlemény a Lipcsei Könyvvásár magyar pavilonjáról, szóval mire megnyitottam a levelüket, hopp, már be is zártak. Azt hiszem, azért egy nap csúszással is érdemes bemutatni, mit építettünk fel Németországban. Egyrészt, mert nagyon jól nézett ki a végeredmény, másrészt a választási hajrában, másokat sem érdekelt a magyar sajtóban, mivel is képviseltette magát hazánk Európa egyik legnagyobb könyves show-ján.

Ahogy arról nem is olyan rég írtam, az elmúlt két évben Magyarország elkezdett feltörekvő építészeket bevonni a frankfurti és a lipcsei könyvvásáron a standok tervezésébe. Ez elég jó húzásnak bizonyult. Nem túl költséges módon sikerült felhívni magunkra és az irodalmunkra a figyelmet, ráadásul íróink mellett fiatal építészeink is megmutathatták magukat a világnak.

A téma a Bauhaus volt, ami elég vicces. Ugyanis Weimarban alapították az iskolát, mely azután Dessauban élte virágkorát - egyik város sincs túl messze Lipcsétől. Vagyis annyira kézenfekvő a téma, hogy elsőre csoda, hogy senki másnak nem jutott eszébe. Na persze hogy nem, hiszen jövőre lesz alapításának 100. évfordulója, valószínűleg mindenki arra készül: mi viszont egy évvel beelőztük az egész világot. Bár nincs annyi közünk hozzá, mint a helyieknek, elég sok szállal kötődnek magyar művészek is a Bauhaushoz, elég csak Moholy-Nagy Lászlóra vagy Breuer Marcellre gondolni az oktatók közül.

Persze senki ne arra gondoljon, hogy akkor most valami "köznapi értelemben vett" Bauhaus-házimitációval jelentünk meg a vásáron. Korántsem. A Hetedik Műterem építészei, Szabó Levente és Biri Balázs, valamint Polgárdi Ákos grafikus korábbi munkáikkal (például a Reform500 emlékművel) már bizonyították, hogy soha nem direkt módon nyúlnak egy-egy témához. 

Most egy hét méter magas, fehér, áttetsző textilfüggönyökkel bélelt, szőnyeggel borított teret alakítottak ki, amelyben egyedi bútorokon jelennek meg a kiállított könyvek. Az egészet ügyesen megkomponált világítással tették teljessé. A mű egyrészt egy konkrét Bauhaus-alkotásra is utal: Ludwig Mies van der Rohe és Lilly Reich ugyanis 1927-ben egy ilyen pavilont tervezett egy berlini selyemipari vásárra (még több kép itt):

De benne van a Bauhaus teljessége is, amelynek az építészet csak egyik eleme volt. Mellette a textilek, a bútorok (Breuer épp az asztalosműhely vezetője volt) vagy épp a tipográfia is nagy szerepet játszott, csak úgy mint itt. És hogy még tovább menjünk a művészeti ágak összekapcsolásával, mottónak az iskola egyik alapítójának, Walter Gropiusnak egy idézetét választották: „Jöjjön és játsszon nekünk a hegedűjén, és akkor nem történhet velünk semmi rossz!” A magyar képzőművész-formatervezőnek, Weininger Andornak írta ezt 1925-ben, amikor arra biztatta, térjen hozzájuk vissza Dessauba.

Az idei magyar pavilonnak épp az volt a nagy előnye Lipcsében, mint a korábbiaknak is, hogy sikerült megbirkóznia a hatalmas térrel, az ipari méretű csarnokkal. Létrehozott benne valami kicsi, elkülönített, de mégsem elzárt, meghitt teret, ahová a látogatónak van kedve benézni, leülni és ha már ott van, akkor kézbe venni egy könyvet.

A magyar pavilon Szabó Levente, Biri Balázs és Polgárdi Ákos koncepciója alapján, a Hetedik Műterem tervezői munkájának eredményeként, a TorTer e-Design Kft. kivitelezte. Munkatárs: Breuer Anna. Világítási koncepció: Haász Ferenc, világítás: Jánosi András (Lumoconcept). A tervezést tanácsaival támogatta Benczúr Emese.  A pavilonban használt betűtípus Katyi Ádám betűtervező Mohol betűcsaládja (a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj betűtípusa), amit a Bauhaus geometriai alapformákkal végzett kísérletei inspiráltak.

Ha érdekel a magyar építészet és dizájn, kövesd az Urbanistát a Facebookon!