Miért tervez az ember egyszer ilyen, másszor teljesen más házat?

Remek videósorozattal rukkolt elő tavaly a MOME Építészeti Intézete és a MÉSZ, melyben a hatvanas-hetvenes években kibontakozó építészgeneráció még élő nagy alakjait szólaltatták meg egy-egy rövid, YouTube-kompatibilis videó erejéig. A Ház+Mesterek névre keresztelt kezdeményezésről írtam is az Urbanistán, összeszedve miért is tartom fontos kezdeményezésnek ezt. Úgyhogy most nem is ismétlem meg ezt, pedig okom lenne rá: megszületett ugyanis a sorozat folytatása.

Ebben a 70-es, 80-as években indult építészgeneráció tagjai szólalnak meg: Cságoly Ferenc, Jahoda Maja, Jankovics Tibor, Magyar Péter, Nagy Tamás, Pelényi Margit, Roth János, Tomay Tamás, Vesmás Péte, A felépítés hasonló, bár néhány változás azért történt az eredeti koncepcióhoz képes, ami egyértelműen javára vált amúgy a sorozatnak. A korábbi részekben leginkább az elméletről, ideológiáról, általában véve az építészetről volt szó. Itt bár a kiinduló kérdés inkább filozófiai (mit jelent a megszólalónak a ház fogalma), mindenki bemutatja azt is, a gyakorlatban mit és miért tervezett. Ennek megfelelően nem csak beszélő fejeket, hanem épületfotókat is látunk, ami mindenképpen jót tett  a produkciónak.

A legkerekebb és legizgalmasabb talán Cságoly Ferenc videója, aki olyan nagyszerű - és a felületes szemlélő számára talán egymástól nagyon távolinak tűnő - házakat tervezett, mint az alkotás úti irodaház, vagy a pécsi Barbakán. Pedig mindkettőnek oka van, hogy ilyen lett, és mindkettő a hely adottságaihoz alkalmazkodva nyerte el a látható formát.

Kicsit hasonlóan viszonyul egymáshoz Jankovics Tibor két bemutatott munkája is. Látszólag ég és föld választja el egymástól a hatalmas Pécsi Nevelési Központot, meg a csöpp, terméskőből épült Szent István kápolnát Badacsonytomajon. Pedig mindkettő levezethető abból, amit a videó elején mond: a legfontosabb az illeszkedés.

Tomay Tamás nagyon figyelemreméltó irányból közelíti meg a jó házat. Szerinte a mostani építészek körül sokan arra törekednek, hogy érdekes házat építsenek ("ez a kor hívószava"), de egy épület csak egyféleképp lehet érdekes. Mint ahogy a nem szép ház is egyféleképp lehet nem szép: egyből tudjuk, hogy mitől nem az. Szép viszont rengetegféleképp lehet.

Nagy Tamás (akivel már a MOME és az Urbanista közös videójában is találkozhattatok) templomai bemutatásával mesél arról, hogyan használja a "fényt mint építőanyagot": milyen fontos egy-egy ablaknyílás formája, elhelyezése, felhasználása a tér kialakításában.

Nagyon jó hallgatni Jahoda Maja belsőépítészt is, ahogy arról mesél, hogyan alakította ki az Új Győri Köztemető két ravatalozóját. Hogy az egyik azért lett világos, mert számára az átlépés a halál kapuján fényt jelent. Ugyanakkor van egy sötét is, azoknak, akik számára ez a fontos - igaz, azért ebben is van egy reményt adó fénysugár, mely a "megrepedt kupolán keresztül" tör be.

A legérdekesebb azonban, amit székekről mondott, hogy miért magasabbak az első sorba rakottak háttámlái. Mindig zavarta, hogy egy temetésen a hozzátartozók ki vannak téve annak, hogy a többi ember nézi őket. "A fájdalmuk ott van kiterítve mindenki előtt." Szerette volna nekik megadni a lehetőséget, hogy magukban legyenek.

Mint elmondta, a tervezés igazi sikere, hogy több mint harminc év telt el az átadás óta, de tulajdonképpen ugyanolyan maradt a berendezés, mint volt: nem hoztak be, nem vittek ki, nem aggattak rá, és nem cseréltek ki rajta semmit. (A két ravatalozóról az MMA honlapján találni még több képet).

A 10-12 perc ideális hossz a neten, de talán kevés azoknak, akik a hosszabb dokumentumfilmhez szoktak. Pedig csak elég láncban megnézni mindet, egyből megvan a kívánt méret, ráadásul remekül össze lehet hasonlítani az eltérő véleményeket, ízléseket, karaktereket. Nekem legalábbis bejött. Tessék idekattintani.