Tizenvalahány könyv karácsonyra. De lehet, hogy húsz

Na drága olvasók, ez lesz az a gigantikus blogposzt, amit senki nem fog végigolvasni elejétől a végéig. Nem is kell!

Rengeteg építészeti és várostörténeti könyvet ajánlottatok nekem az elmúlt egy évben, automatából vásárolható térképtől a huszonezres építészeti albumig. Az alábbiakban rövid ismertetőket találtok mindről. Amelyekről még nem esett szó a blogon, azokról kicsit hosszabbakat is, a többieknél leginkább csak linket.

Nem mondom, hogy én mindet megvenném magamtól. Van, amelyiket meg se tudnám, hiszen a lista végére odacsaptam a kereskedelmi forgalomba nem kerülő kiadványokat is. Sőt, egy ingyen beszerezhető kakukktojás is belefért, meg egy Urbanistához csak igen lazán kapcsolódó kötet is - ezért sem tudom pontosan, hogy most akkor végül is hány könyvről van szó.

Még csak azt sem állítom, hogy mindet elolvastam, hiszen valamelyiket meg sem kaptam még, de ezt persze jelzem is a szövegben. Viszont mindegyikről leírtam, miért tetszenek és miért nem, szóval eldönthetitek, hogy adnátok vagy kérnétek-e karácsonyra valamelyiket. Az biztos, hogy minden téma iránt érdeklődő talál közte kedvére valót, jó böngészést!

Ideje az építésnek

Kollár Tibor (szerk.)

A Teleki László Alapítvány szervezésében az elmúlt években mintegy száz Kárpát-medencei műemléken kezdődtek állagmegóvási, felújítási munkálatok. Nem is olyan rég indult meg például a Rákóczi-kastély rekonstrukciója Borsiban, melyről az Urbanistán is írtam. Az úgynevezett Rómer Flóris terv célja saját megfogalmazásukban, hogy "minél többet megmentsen a határon túli, a magyar kultúrához szorosan hozzá tartozó, értéket képviselő, de elhanyagolt állapotú, a nemzeti identitás megőrzése szempontjából kiemelt jelentőségű épületekből".

A határon inneni műemlékvédelmi beruházásokat ismerve meglepő, milyen hatékonyan dolgoznak. Olyan épületeket választanak, amelyek fontosak, megmenthetők, és van is rá kapacitásuk, hogy a munkákat befejezzék. Jellemzően erdélyi, kárpátaljai, felvidéki falvak templomairól van szó, amelyek nem állami kézen vannak, hanem a helyi egyházközösség tulajdonában és kezelésében. Ezeknél sokkal kisebb az esélye, hogy menet közben elakadnak a munkákkal, szándékosan vagy véletlenül keresztbe tesznek nekik más fejlesztések, vagy hogy a bürokratikus rendszerben elfogy a pénz, aztán ott marad mondjuk egy középkori épület tető nélkül.

Ezekről a házakról szól a Kollár Tibor szerkesztésében megjelent Ideje az építésnek, amely 17 határon túli templomot mutat be. Nem feltétlenül könnyű olvasmány, viszont rendkívül alapos, tudományos igényű mű. Megismerhetjük belőle az épületek történetét, a felújítás előtti állapotát és persze azt is, hogy milyen munkákat végeztek el rajtuk, vagy miket terveznek még. A könnyebb befogadást szerencsére rengeteg fotó, és néhány rajz is segíti.

Olyan települések neveivel találkozhatunk a könyvben Hontvarsánytól Kilyénig, amelyek valószínűleg nem mondanak semmit legtöbbünknek. Pedig valamennyien izgalmas műemlékeket rejtenek, némelyikük története önmagában megérne egy kötetet. A nemrég megújult tiszabökényi templom csodálatos átalakulásáról például már esett szó az Urbanistán. Ott a cementhabarcs börtönbe zárt fatemplomot kellett kibontani a kártékony burokból.

De az egész könyv olyan, mint egy műemlékvédelmi példatár: hogy mennyiféle érték lehet egy falu templomában, mennyiféle különböző állapotban, és azt hányféle veszély fenyegetheti. Van, ahol csodálatos freskókat kell megmenteni, máshol kőelemeket kell restaurálni, a harmadik helyen újra kell zsindelyezni a tetőt. Na és van, ahol már egyáltalán nem is volt tető, ahol

mint Kiszsolnán. Ez a pár, többségében középkori templom természetesen töredéke a magyar épített örökségnek. Ugyanakkor jól példázza, milyen fontos emlékek vannak szerte a Kárpát-medencében, és hogy a nagyberuházásokhoz képest milyen csekély összegekből lehet megmenteni óriási kincseket. 

Randitérkép

A Poket könyveket és a Hosszúlépést külön-külön is eléggé szeretem: az előbbi Budapest-szerte könyvautomatákat üzemeltet, az utóbbi mára az egyik legnagyobb városiséta-szervező céggé nőtte ki magát. Első közös projektjük pedig a télre kiadott Randitérkép, ami természetesen Poket-automatákban kapható.

Kíváncsian vettem kézbe, mert egyrészt harminc évvel ezelőtt én is Budapesten kezdtem randizgatni, másrészt akkor nem gondoltam volna, hogy negyven felett ugyanezt fogom csinálni ugyanebben a városban. Szóval érdekelt, mit hoznak ki belőle: a megszokott helyeket, vagy valami izgalmas újat is.

A térkép tulajdonképp egy jókora lap (ahogy az egy valamirevaló térképnél lenni szokott), egyik oldalán van maga a város kiterített rajza. Inkább a hangulatot adja, mintsem útbaigazítást - ez alapján senki nem fog nekivágni a városnak. Más kérdés, hogy a 10-es évek végén már tényleg inkább csak a hangulat miatt használ bárki is papírtérképet.

A másik oldalon van a lényeg magyarul és angolul. Mivel meglehetősen rövid, nem is lőnék le belőle csak egy-egy ötletet. Merthogy van benne 

• 13 helyszínleírás Szerb Antal Budapesti kalauz marslakók számára című könyvéből (pl. a Vásárcsarnok mögötti tér),
• 13 séták csókig programtipp (pl. őzikeetetés a Margitszigeten),
• 13+1 kihívás vagy mi, "Nem mered"-ek címmel (pl. menjetek a Lovira húslevesezni és fogadni).

Egyáltalán nem egy hagyományos randihelyszíntérkép, de még csak nem is hagyományos randitippadó. Szóval abban a reményben ne vegye meg senki, hogy

Viszont önmagában a kiadvány remek program! Mármint megvenni és együtt böngészni, együtt nevetni és szörnyülködni némelyik javaslaton, aztán kicsivel később rájönni, hogy "tulajdonképpen miért is ne", végül nekivágni a városnak, hogy megcsináljátok.

Biztos van egy csomó olyan helyszín, amire hosszú évek óta nem úgy gondolsz, mint randihelyszínre, pedig simán lehet az. Sőt legyünk őszinték, nyitott szemmel járva az egész város az.

Továbbépítés és újrahasznosítás

Kerékgyártó Béla és Szabó Levente (szerk.)

Nagyon szeretem a régi budai városháza felújítását, melynél összetettebb feladatot nehéz találni. Meg kellett határozni, hogy mit alakítsunk át, mit őrizzünk meg az eredetiből, na és persze kitalálni, hogy egyáltalán mi is az, hogy eredeti. Egy olyan épületnél, amely magába olvasztott számtalan korábbi házat, és amelyet a története során vagy húsz-harminc alkalommal építették át, egészítették ki, rombolták le vagy rekonstruálták. Az építésze Szabó Levente volt, aki ennek a kötetnek is a szerkesztője. Egy olyan köteté, amelyik tulajdonképpen hasonló eseteket vizsgál 24 tanulmányban, csak a léptékek változnak: hol egy ház, hol egy tér, hol egy egész városról van szó.

Amikor először ajánlották fel, hogy elküldik nekem a BME Építőművészeti Doktori Iskola tanulmánykötetét, udvariasan hárítottam. Merthogy az Urbanista mégsem tudományos blog, én meg csak egy lelkes kívülálló vagyok. De nem bántam meg, hogy végül megkaptam.

Volt szerencsém pár évig a Műegyetemen dolgozni, és hát elég sokat változott a világ azóta az egyetemi kiadványok terén. Ez a könyv ugyanis mindenekelőtt szép, jó kézbe venni, lapozni, olvasni. Miközben érezhetően nem öltek bele annyi pénzt, mint egy színes építészeti albumba, de a grafikai tervezéssel (Máthé Dóra), kihozták belőle a maximumot.

A kiadvány azonban nem csak a megjelenése miatt fogyaszthatóbb annál, mint amire számítottam. Segítenek a szerkesztési ötletek, a hestegek, a "szövegkihúzós" kiemelések. Jó, hogy vannak benne interjúk, meg rövidebb esettanulmányok, amik kézzelfoghatóbbá teszik az egészet. A zord címek mögött pedig gyakran nagyon is izgalmas témák sorakoznak fotókkal, rajzokkal, térképekkel.

biztos sokakat érdekelne, hogyan változott Pécs, Veszprém, meg Nyíregyháza városközpontja, és hogy jó volt-e a térkőválasztás, vagy megfelelő helyre kerültek-e a zöldfelületek.

Ez egyébként külön erőssége a tanulmányoknak: nem Budapest-fókuszúak. Nyíregyházáról például számos elemzés van benne urbanisztikai, építészeti és műemlékvédelmi megközelítésből is. Több tanulmány a modern építészeti örökséggel foglalkozik, ami igazén aktuális téma manapság. A háború után épült házakat még nem tartjuk valami sokra, és a meglódult ingatlanfejlesztések miatt sorra veszítjük is el őket. 

Izgalmas, sokszínű, gondolatébresztő kiadvány, az év egyik kellemes meglepetése volt számomra - egy száraz tudományos kiadványra számítottam. Összesen háromszáz példányban jelent csak meg, de lehet hogy felhajtható még néhány az egyetemen.

A régi Budapest

Féja Géza

Féja Géza nem tartozik a legismertebbek írók közé, pedig azon kevés ember egyike (hogy őszinte legyek nem is ismerek mást), aki nevet adott egy magyar tájegységnek. Azonos című regénye nyomán nevezték el ugyanis Magyarország délkeleti csücskét Viharsaroknak. Bár elsősorban népi íróként tartották számon, sokat dolgozott és élt Budapesten.

Ha meg akarunk ismerni egy kort, a legjobb újságcikkekhez fordulnunk. Kár, hogy ezek legtöbbje csak kora és esetleg témája miatt érdekes, olvasmányként inkább fárasztóak. Féja Géza könyvét viszont pont ezért jó olvasni: naprakész publicisztikák sorakoznak benne az 1945 előtti fővárosról, melyek azonban mind irodalmi igénnyel vannak megírva. Élvezetes olvasmányok tehát.

A cikkekben többek közt épp olyan témák kerülnek terítékre, mint manapság: az állam mennyire hagyja érvényesülni a fővárosi önkormányzatot, vagy éppen hogyan kellene megszervezni a normális tömegközlekedést, na és mindenekelőtt az egészségügyi ellátás tarthatatlan helyzete. Persze olyan problémák is vannak, amelyekkel ma már szerencsére nem szembesül a főváros: a tömegével idecsalt cselédlányok, akik prostituáltakként végzik, meg

A könyv pont olyan, mint egy vastag újság: vannak benne (legalábbis Féjához képest) könnyedebb témák, és egészen komoly fajsúlyúak is. Azonban akármiből is indul ki - legyen az a fővárosban élő kutyák száma, vagy egy rögtönzött felmérés a diákjai olvasási szokásairól -, a végén mindig az egész országot érintő, általában borús következtetéseket von le.

Ami miatt igazán értékes, és hiánypótló a kötet, az az, hogy többnyire a külső városrészekkel és az agglomerációval foglalkozik. Az általános budapesti témák mellett rendre felbukkan Pesterzsébet és Lágymányos (ezeken a helyek élt is az író), de van benne cikk Rákoscsabáról, Újpestről, vagy épp Budafokról is.

Persze mint egy valódi újságban, ebben sincs minden a helyén: vannak dolgok, amelyek felett eljárt az idő, van amiben csak egyszerűen nem értenénk egyet, és van, amiben egyértelműen tévedett. Viszont pont ezzel válik tökéletessé a korrajz. 

Budapest Városkalauz

Dusik Móni és Foki Péter

Ennek a könyvnek nagyjából csak a létezéséről tudok beszámolni, mert most jelent meg, és mindössze a Facebook-oldaluk linkjét kaptam meg az egyik alkotótól. Hogy a mesés városleírás milyen benne, azt nem tudom – elég rizikós műfaj –, de Dusik Móni illusztrációi igen csak kedvemre valók. Úgy nyilatkoznak róla a szerzők, hogy "Olyan nyelven igyekeztünk a gyerekekhez szólni Budapest-témában, ahogy ahhoz eddig – szerintünk – nem nyúltak még mások. Inkább szórakoztat és nem oktat. Viccelni akartunk, és jó időtöltést szerezni a gyerekeknek." Ha a kezetekbe akad valamilyen könyvesboltban, olvassatok bele, hogy sikerült. Szépnek szép ajándék, az biztos.

Most pedig jöjjenek azok a könyvek, amelyekről az elmúlt évben írtam:

Barangoló a Kiscelli Múzeumban

Varga Viola és Nemes Anita

Más is van úgy, hogy imádja Budapestet, rajong a szecesszióért és a századfordulóért, és nagyon, de nagyon szeretné ezt valahogy átadni a gyerekeinek? Nos, nem könnyű feladat, és semmi sem garantálja a sikert, de az biztos, hogy Varga Viola és Nemes Anita Barangolás a Kiscelli Múzeumban című könyve sokat segít majd ebben. Bővebben.

Új föld, új szerencse

Tolnai Lajos

Budapest egyik legmenőbb nevű utcája, az Elnök utca a józsefvárosi Tisztviselőtelepen található, az Orczy-kertet köti össze a Népligettel. Van a megjelenésében valami elnöki, tekintélyes és széles, inkább út, mint utca. Születése óta egyszer sem nevezték át, a szocializmus alatt sem lett belőle Tanácselnök vagy TSZ-elnök utca. De kiről kaphatta a nevét eredetileg? Ki lehetett az Elnök? Egy hosszú évtizedes lappangás után végre kiadott regényből ez is kiderül. Bővebben.

Elfelejtett Budapest

Legát Tibor

A kinyomtatott Fortepan elsőre nem tűnik valami nagy ötletnek. Még akkor sem, ha az egyszer már megjelent blogposztokból, meg újságcikkekből készült köteteknek mindig nagy sikere van. Mert hát ugye, ott az a több mint százezer kép, mindenki kedvére kereshet benne, akár a telefonján is. Minek fizetne akkor száz darabért külön is? Nos több okból is! Bővebben.

Az élő város

Eberhard Straub

Bármennyi szörnyűség jut is el a fülünkhöz manapság, nem szabad elfelejtenünk, hogy „a városok mindig is mocskosak, hangosak, átláthatatlanok és bizonyos helyeken veszélyesek is voltak”. Ugyanakkor „még soha nem voltak olyan tiszták, csendesek és veszélytelenek, mint manapság.” Szóval, aki ezt nem bírja, az az író szerint jobban teszi, ha nem nyavalyog, hanem kiköltözik az elővárosba, vagy egy „vidéki biokertészetbe”. Bővebben.

Zalaváry Lajos építészete

Götz Eszter

Biztos sokan vannak köztünk, akik nem hallották még Zalaváry Lajos nevét, de olyanok biztos nincsenek, akik legalább egy épületét ne ismernék. Ez a könyv nem csak azoknak szól, akik szeretik ezeket a házakat – annyifélék, hogy szinte lehetetlen mindegyiket egyformán szeretni. Azoknak is, akik szeretnék megérteni, miért lettek ilyenek ezek az épületek. Meg úgy egyáltalán, miért lettek ilyenek a huszadik század második felének magyar épületei. Bővebben.

Buda építészete a két világháború között

Pest építészete a két világháború között

Ferkai András (szerk.)

A fontos, sokat forgatott alapmű első kötete (Buda) 1995-ben jelent meg, a folytatása (Pest) 2001-ben. Mára gyakorlatilag beszerezhetetlenekké váltak, pedig igen keresett kiadványokról van szó. Most ősszel az első rész ingyen letölthető vált, a második pedig korlátozott példányszámban ismét forgalomba került. Bővebben.

A pesti nő

Legát Tibor

Emlékszem, mennyire elcsodálkoztam gyerekkoromban, mikor egy kisváros butikjára azt láttam kiírva, hogy "pesti divat". Merthogy mi egyáltalán nem úgy öltözködtünk, mint ami a kirakatban volt (sokkal inkább úgy, mint a kirakat előtt sétálók). Amúgy meg mégis mi az, hogy pesti divat? Ez utóbbira mostanáig nem is tudtam a választ, aztán Legát Tibor könyve segített. Bővebben.

Children of the Wood

Mihály Kamilla, Pozsár Péter (szerk.)

A Hello Wood bármihez nyúl, legyen az ház, kilátó, szobor, oktatás, kiállítás, abban eredetit igyekszik teremteni, és aztán a tapasztalatok felhasználásával megpróbálja a következőt még jobbra megalkotni. A Children of the wood kötetük is pontosan ezt tükrözi. Egyrészt csodálatosan bemutatja ezt a  hozzáállást, az alkotás folyamatát, másrészt maga a könyv is épp ilyen kísérletező lett. Már ha nevezhetjük egyáltalán könyvnek. Bővebben.

A magyar zsidó építőművészek öröksége

Gottdank Tibor

Nincs olyan, hogy odaállunk egy pesti ház elé, és egyes stílusjegyekből azt mondjuk rá, hogy na ez zsidó. De a könyvben szereplő építőművészek pályája olyan szorosan egybeforrt a város fejlődésével, hogy láthatjuk: Budapest igazi arcát, és számos ikonikus épületét köszönheti nekik, gyakorlatilag elképzelhetetlen a munkáik nélkül a főváros. Vagy akár a magyar építőművészet. Ha csak ennyire rácsodálkozik az ember, már megérte átlapoznia a könyvet. Bővebben.

Székelyudvarhely térbeli könyv

Széles Ferenc

Nem csak azért káprázatos, mert a szép rajzok és szöveges ismertetők közül minden lapozással kibukkannak a város nevezetességei az unitárius templomtól az egykori vármegyeházáig. Hanem azért is, mert a makettek igen bonyolult szerkezetűek, cseppet sem megúszósak.  Ráadásul nem csak derékszögig lehet kinyitni a könyvet, ahogy azt a legtöbb popup kiadványnál megszokhattuk, hanem 180 fokig, szóval az épületek valóban kiemelkednek a semmiből. Ha úgy tetszik, "körüljárhatók".  Bővebben .

És végül a teljesség kedvéért emlékezzünk meg két könyvtervről is. Az egyik Bihari Julianna diplomamunkája, egy gyönyörű kihajtható popup könyv a budapesti fürdőkről, a másik Dányádi Sára Belvárosi növényvilág című alkotása, melynek megvalósítására még gyűjt.