Ilyen villa is van Magyarországon

Egészen ritka ház, és egészen ritka hirdetés bukkant fel az ingatlanpiacon. Egy adyligeti villáról van szó, amit Mónus János és Szőke Zsuzsa tervezett, jó húsz évvel ezelőtt. Igazából magáról a hirdetésről is hosszan tudnék mesélni, hogy miért tetszik, és miért üdítő a hazai piacon, de ami most igazán érdekes, az nem ez, hanem az épület. Merthogy az szintén egészen üdítő színfolt ma is, pedig az ezredfordulón épült.

A huszadik század második felének legmenőbb villái szinte mind arról szóltak, hogy a kinn és benn közt nincs éles határ: átriumok vannak, hatalmas teraszok és tetőteraszok, üvegfalon túl a kertben folytatódó nappalik, meg különösebb funkció nélküli tornácos izék. 

Nálunk a villaépítészet ismert okok miatt kimaradt a jelzett időszakban, a rendszerváltás után pedig egyszerre próbálták a gazdag megrendelők ott folytatni a sztorit, ahol a háború megszakította a fejlődést, illetve leutánozni azt az életérzést, amit filmélményeikből szereztek. 

Igazán klassz villák nem nagyon épültek ebben az időszakban. Ezért is örültem meg ennek a háznak, amikor megkaptam a hirdetés linkjét. Oké, azért ez is elég magyar szituáció. Egy tényleg frankó kortárs villához szép nagy tér kellene, kilátással, nyugival. Ám itt a drónfotókon szépen látszik, hogy gyakorlatilag sorházas beépítés van, ahogy Budapest szinte minden előkelő környékén: ami menő hely, ott drága az ingatlan, ahol drága az ingatlan, ott a legtöbbet kell kihozni belőle, így jönnek létre az amúgyis szűk telkekre épült maximális helykihasználással operáló monstrumok.

Mondhatnám, hogy ez a villa is jobban nézne ki egy hatalmas birtok közepén, vagy egy dombtetőn az erdő szélén, de nem lenne igazam.

A kinn és benn egybesmosása, a medence mint világító födém, a fölé épült terasz és a tersza fölé nyúló tetőterasz nem öncélú bűvészkedés. Egyszerűen így lehetett a legtöbb intim külteret kihozni az egészből. A tetőterasz már szinte tényleg olyan, mintha egy normális kertvárosban járnánk, ahol nincsenek a nyakunkban a szomszédok.

Ahogy már több esetre is mondtam a blogon, ez egy tökéletes válasz egy kérdésre - csak azt nem tudom, hogy jó volt-e a kérdés. Magyarán: ha luxusvillát kell építeni egy szűk telekre, akkor ennél jobbat nem nagyon lehet építeni - kérdés, hogy ugyanennyiből nem lehetett volna-e jobb végeredményt kihozni, egy kedvezőbb adottságú telken.

Ami a belsőt illeti, jó hogy láthatóan hagyták alkotni a tervezőket ott is (vagy nagyon szorosan együttműködtek egy belsőépítésszel). Tényleg minden apró részletet kitaláltak benne. Nem kell gondolkodni, hogy hova tegyük az üres lakásban az asztalt, a polcokat, az ágyat. A házat ugyanis úgy építették, hogy mindennek megvan a helye: ott lesz az asztal, az ágy, a polc. Valószínűleg van, akinek ez korlátozást, másnak viszont egész biztos egy tökéletesen megkomponált, funkcionalista alkotást jelent.

Kérdés, hogy másnak is megér-e 320 milliót egy ilyen villa Adyligeten.

Még több fotó és információ a hirdetésben. Egész véletlen, de egy másik - teljesen más stílusú - Mónus-ház is felbukkant a közelmúltban az ingatlanpiacon, melyre szintén egy külön posztban térek még vissza.