Kell nekünk ez a vacak Alkotmánybíróság?

Kinyírta a Fidesz első fontos intézkedései közül a legszimbolikusabbak egyikét az Alkotmánybíróság. Az elképesztő közszolga-végkielégítések megsarcolása nemcsak a derék választópolgárok szívének volt kedves, az ötletet mi sem utáltuk, tényleg meghökkentő mennyiségben és mértékben osztogatták a tízmilliókat boldognak-boldogtalannak a legújabb kori magyar demokrácia hajnalától kezdve mindmostanáig.

Csakhogy a megvalósításba hiba csúszott, a visszamenőleges hatály miatt előre lehetett sejteni, hogy a törvény bele fog ütközni az alkotmányosságba. Tudta ezt Orbán V. és kormánya is, különben nem huncutkodtak volna a határidőkkel. Ezzel az előző, kekec köztársasági elnököt ki lehetett cselezni, az Alkotmánybíróságot ellenben nem lehetett.

Egy-két órán át legalábbis úgy nézett ki, hogy nem lehet. Ám kiderült, hogy a kétharmados többség tényleg elég bármihez.

Az alkotmánybírósági kontroll korlátozása kétségkívül huszáros húzás, rokonszenvesnek mindazonáltal sehogy sem bírjuk találni. A feltétlen híveknek biztos meg lehet magyarázni, hogy a szent célok érdekében ilyen döntéseket is helyes hozni, úgy egyébként azonban beköszöntött az össznépi kiakadás és demokráciaféltés, bónusznak pedig a népszerűségcsökkenés ideje. Mint látszik, nemcsak az nem akadály, amit az Európai Unió vagy a Világbank mond, hanem semmi más sem az. Ezt az eddigi berzenkedőknél sokkal többen fogják nem szeretni.

Kétségkívül egyszerűbb így, hogy nem kell feltenni a kérdést, kiállják-e a csomagok a próbákat. Van ebben a menetelésben valami hősies: lépkedni előre, nem lankadni, kételyekkel nem bíbelődni. A forradalom harc, nem játék – és ha nem játék, bíró sem kell.

De nem is kéne megállni félúton. Alkotmánybíróság egyáltalán minek van? Meg még annyi minden, aminek kézzelfogható haszna semmi, és csak akadékoskodik, zavar, piszkál, hátramozdít, minek van?

Menjenek kapálni mind.