Watson, az ember

Amikor az IBM szuperszámítógépe, Watson a múlt hónapban többször is porig alázta Jeopardyben humán ellenfeleit, egy hangon hördült fel az emberiség: a kétségbeesés hangján. Hogy hát a gép legyőzte az embert. Jön a Skynet. HAL. A Mátrix. Itt a vég, győztek a robotok, húzhatjuk a gumicsizmát, mehetünk moslékot hordani, trágyát lapátolni, nyulat etetni. Csoda, hogy a nagy ijedtségben nem estünk neki kisbaltával a szerencsétlen irodai pécéknek.

Ennyire azért nem súlyos a helyzet, talán van még néhány évünk, amit elmélyült, intellektuális jellegű tevékenységgel tölthetünk, olyasmivel, amire csak az ember képes: baszkuráljuk kedvenc Excel-táblázatainkat, esténként posztoljuk a Facebookon, hogy „Fogmosás megvolt. Most fekvés!” (9 people like this), és néha letörölgetjük a monitorról a port. Annyira viszont súlyos a helyzet, hogy Watson ember elleni győzelme újra elbizonytalanít minket abban, mit nevezünk pontosan tudásnak, kultúrának, intelligenciának, műveltségnek.

Az sem okozott Watsonnál kisebb riadalmat emberi körökben, amikor 1997-ben az IBM másik szuperszámítógépe, a Deep Blue megverte a világbajnok Garri Kaszparovot. Sakkban, amiről évszázadok óta azt tartjuk, hogy az már nem is sport, az már művészet. Akkor az emberpártiak azzal védték Kaszparovot és a sakkot, hogy megfelelő számú állás számítógépbe táplálásával a legjobb sakkozónak sincs sok esélye a Deep Blue ellen, mert a gép volumen, kapacitás és sebesség tekintetében következetesen felülmúlja az embert – pont, mint a gőzmozdony. A világ nem omlott össze, megmagyaráztuk magunknak, hogy az ilyen ostoba, gépies dolgokban, mint a sakk, nyilván jobb a gép, mint az ember, de azóta sem döntötte el senki, hogy most akkor az van-e, hogy a Deep Blue egy jó művész, Kaszparov meg egy rossz művész, vagy az, hogy a sakk nem művészet, hanem gőzmozdonyverseny.

Most viszont az új gép, Watson a Jeopardyben győzött, abban a televíziós vetélkedőben, ami hosszú évtizedek óta az általános műveltség egyik mércéje Amerikában, illetve sok olyan országban, ahová eladták a franchise-t, vagy ahol más néven lekoppintották a vetélkedőt. Három versenyző, aki tudja a választ, nyomja a gombot. A Jeopardy attól különleges, hogy a kategóriacímek és a kérdések is kriptikusak, gyakran tartalmaznak hasonlatokat, metaforákat, szójátékokat, és az asszociációs készség, a gyorsaság mellett a győzelemhez irtózatos mennyiségű lexikális tudás is kell. Hiába hívják az ilyen tudást angolul triviának – egyértelmű, közismert, sőt lényegtelen információk halmazának –, aki a Jeopardyt megnyeri, sőt olyan hosszú időn át nem talál legyőzőre, mint Watson mostani ellenfelei fénykorukban, arra a köznyelv nyugodtan rámondja, hogy művelt. Sokszor azt is, hogy okos. De hogy egy gép?

Arra, hogy nem puszta adatbáziskurkászás és lexikális tudás kell a Jeopardyhez, nem egy példa akadt a Watson főszereplésével készült Jeopardy-adásokban. Az egyikben például a kategória a Presidential Rhymes volt (elnöki rímek), a kérdés: „Barack's Andean pack animals”. (Barack andokbeli teherhordó állatai.) Tessék nyugodtan kipróbálni, művelt, intelligens embertársaik sem feltétlenül birkóznak majd meg vele. Tudnak angolul, tudják, ki az a Barack, tudják, hogy a láma az Andokban él, tudják, mi az a rím – akkor miért nem tudják percek alatt sem kitalálni a választ, amit Watson az adásban tizedmásodpercek alatt kiköpött? Ön lehet, hogy tudja. De hogy egy gép?

Vagy találkozik az ember egy művelt, intelligens, ráadásul gyönyörű nővel, és feltesz neki egy a fentinél sokkal egyszerűbb kérdést, amelyre Watson szintén pillanatok alatt tudta a választ: „Kenyérlopásért körözik A nyomorultakban, ezt ugye mindenki tudja. Te biztos tudod.” És néz a nőre bizakodva. A nő persze nem tudja. Semmi baj, ettől még nem akarja az ember Watsont megdugni a művelt, intelligens, ráadásul gyönyörű nő helyett. De hogy egy gép?

Közismert, az IBM programozói is folyton elmondják, hogy Watson nem egy Sherlock: sok szempontból egy óvodásnál is butább, például nem tudna a boltban bevásárolni, sőt talán még a cipőfűzőjét sem tudná bekötni.

Annál elszomorítóbb, hogy a mai közoktatási módszereket , a számonkérés módját, és úgy általában az emberi tudás mérésére kifejlesztett eszközöket figyelembe véve Watson, akibe betápláltak néhány algoritmust, egy vagonnyi enciklopédiát, szótárat, adatbázist meg a Bibliát, valószínűleg különösebb gond nélkül helytállna egy átlagos magyar iskolában, el tudná végezni a gimnáziumot, könnyedén leérettségizne – bár lehet, hogy magyarból megfingatnák egy kicsit –, aztán simán felvennék egy közepesen botrányos színvonalú főiskola kommunikáció szakjára , bár rossz esetben lehet, hogy csak fizetősre.

Maradjunk a hétköznapi szóhasználatnál: lehet, hogy cipőt fűzni nem tud, de Watson a Jeopardyben, a világ legismertebb műveltségi vetélkedőjében igenis okosabbnak bizonyult, mint az ember. Nemcsak műveltebbnek; okosabbnak is. Azzal ugyan vigasztalhatjuk magunkat, hogy képtelen a gondolkodásra, de annak alapján, ahogyan mi a gondolkodás minőségét, hatékonyságát, eredményességét eddig mértük, annak alapján sajnos több esze van, mint nekünk. Nem kell tőle félni. Mi majd törölgetjük a monitorról a port, és dugjuk a művelt, intelligens, ráadásul gyönyörű nőket.