Az AB és a Higgs-bozon

Van itt ez a Higgs-bozon, ugye, vagy még az is lehet, hogy nincs, de már sejtjük, hogy hol keressük, pontosabban szűkül az a mezsgye, ahol lennie kell, és a mezsgye most valamiféle tömeget jelöl, úgy nagyjából 125 gigaelektronvoltot, otthon ezt ki nem mérjük, de ráadásul még az is lehet, hogy nem lesz meg a bozon, és akkor az is nagyon érdekes következtetésekre ad majd alapot. A Standard Modellnek, amihez keresik a bozont, pedig így is, úgy is jó. Talán. Ilyesmi.

Ez a hajsza a Higgs-bozon után tényleg nagyon komplikált, meg sok eszközt, időt igényel, és leírni is elég nehéz úgy, hogy megértse bárki, aki még nem ült személyesen egy részecskegyorsítóban 220 GeV feletti sebességgel. Vagy tömeggel.

Na most, a jog, hála istennek, nem ilyen tudomány, mint a fizika. Lehet kicsit gondolkodni, meg vannak vitás esetek, esetleg még az is előfordul, hogy tökéletes igazságot nem biztosító döntések születnek. Tévedésből, vagy mert nincs más lehetőség, nem lehet mindig az okozott károkat úgy helyrehozni, hogy az minden szempontból igazságos legyen.

És persze nehezíti a helyzetet, hogy vannak nem is annyira jogelméleti, hanem jelentős részben erkölcsi kérdések, amiket mégis a joggal szoktak összekötni, amiken évszázadokig lehet gondolkodni, például rendben van-e a halálbüntetés, de azért ezeket meg a modern korban eldönti a politika, ami a nép nevében jogot alkot. Nagyon fontos különbség: itt nem keresik, csinálják a bozont. Amennyit akarnak. Sőt, néha kis bozonbombákat rejtenek el törvények mélyén, de ez most más kérdés.

Vannak nagyon régi bozonjai, elemi részecskei azonban a jognak. Ilyen például a magántulajdon védelme, vagy szentsége, ha úgy tetszik, aminek védelmének igényéből szinte kinőtt ez a tudomány. És amikre máig épülnek egyes szerencsésebb, kapitalizmust favorizáló országok. Nálunk tavaly ez a nagyon alapvető jogelv akkora pofont kapott, hogy a fal adta a másikat.

A magánnyugdíjpénzek állami lenyúlása (ld. még kolhozosítás) törvénybe foglalt lopás, államosítás volt. Nehéz az elmúlt másfél év jogrendszerre mért csapásait egymás között rangsorolni, mégiscsak átalakult itt egy kicsit a közjogi berendezkedés, de az mnyp-rendszer felszámolása ilyen formában biztosan dobogós.

Persze nem vert ez sem irgalmatlan vihart, nagyon sokan nem is törődtek a nyugdíjpénzükkel, az ügybe nem roppant bele a Fidesz népszerűsége, nem érezték milliók, hogy a zsebükben turkálnak. Sok oka volt ennek, nem ismertük-szerettük az egyébként tényleg nem is jól működő mnyp-rendszert. De azért még így is csak volt százezer ember, aki dacolva azzal az undorító zsarolással, amit a kormány alkalmazott, azt mondta: élek azzal a jogommal, ami minden normális országban megillet, és bízom abban a fórumban, ami jogaimat a politika felett állva hivatott biztosítani, megvédeni. Vállalva a kockázatot, hogy fizetek majd az állami közösbe, de vissza esetleg soha nem kapok onnan, azt a kockázatot, ami egyébként nem lehetne nagy, ha működik az Alkotmánybíróság.

Nem tudnám megmondani hirtelen, hány ügy van most az AB előtt és milyen típusúak. Nyilván sok és fontos kérdés. De azt látatlanban is lefogadom, hogy nem lehet sok ennél fontosabb: a magántulajdon védelme, százezer és közvetve sokkal több ember vagyonának és nyugdíjának jövője, az állammal szemben jogos harcát vívó polgár ügye, mindez egyszerre a tét. Ez utóbbit nem lehet eléggé túlhangsúlyozni: ha azt üzenjük, hogy nemcsak  a megyei bíróságon tart leterheltség miatt évekig egy tyúklopási per, hanem a legfontosabb jogi fórum sem tud rangsorolni és egy év alatt lezárni valamilyen módon egy tömegeket kőkeményen érintő ügyet, az a jogállamiságba vetett hit lehető legdurvább rombolása, felhívás minden Kolhaas Mihálynak.

Nagy csapást mért a kormány az Alkotmánybíróságra egy évvel ezelőtt jogköreinek alapos megkurtításával. De a testület egyelőre működik, tagjai kapják a fizetésüket, és dönthetnek. Vannak egyszerűbb meg komplikáltabb ügyek, még az is lehet, hogy a nyugdíjügy az utóbbi kategóriába tartozik. Olyan jogi probléma viszont egész egyszerűen nem létezik, amit ne lehetne kis túlzással akár egy hét alatt lezárni. Gondolkodni, jogszabályokat, érveket ütköztetni nem annyi idő, mint részecskegyorsítót építeni. Ha dönteni akarnak, tudnak dönteni. Most úgy tűnik, nem akarnak. Közel fél évig tűnődtek, van-e hatáskörük. Eldöntötték, van. Határozattervezet készült, majd elmentek nyári szabadságra. Visszajöttek, de akkor már megvárták az új tagokat. Most pedig az az állás, hogy ha január 1-jéig nem döntenek, és minden arról szól, hogy nem döntenek, az egész ügy megy a kukába. Új beadványok kellenek, indul minden elölről, ráadásul mindenki egyenként kéne menjen az AB-hez, aki akar és jogosult, mint megmaradt pénztártag.

Lehet a jogállamiságot attól félteni, hogy milyen átalakítások, hatáskörkorlátozások voltak-lesznek a rendszerben – az AB állítólag többször azért nem mert dönteni és kiállni a kész marasztaló határozat mellett, mert – érthetően – féltek a kormány további bosszújától. De sajnos a jogállamiságnak mégiscsak az a legnagyobb pofon, amit azzal kap, hogy a meglévő lehetőségeit, hatásköreit sem használja már ki egy testület. Az AB azzal írja nullára magát, számolja fel saját létezésének értelmét, ha egy ilyen ügyben nem dönt.

És itt már nehéz lesz új tagokra mutogatni, pláne úgy, ha ki sem áll senki, és mondja el hitelesen, mi is történt az elmúlt évben a Donáti utcában ezzel az aktával. Innen kezdve mindegy lesz, hogy milyen múlttal, presztízzsel lett valaki bíró, hogy valaki megbecsült egyetemi professzorként, Sólyom László volt jobbkezeként érkezett-e a testületbe, vagy éppen politikai kinevezettként, mint a most szerzői jogot sértő Balsai István. Pontosan egy szintre kerülnek egy bábtestület üzemeltetőiként. A kommunista érvelés, hogy az adott keretek között próbáltam a legjobbat tenni, és én még mindig jobbra használtam a hivatalomat, mint más (ld. még D-209-es miniszterelnök) elavult, és soha nem is volt érvényes hivatkozás.

16 nap van arra, kiderüljön, van-e Magyarországon Alkotmánybíróság, él-e a bírákban a jogállamiság szelleme. Ha nem, azzal dől le az újabb bástya, az AB saját maga számolja fel magát. A résztvevőknek ezt, és nem eddigi munkáját jegyezzük majd fel.