Istenem, két éve történt, pedig mintha csak tegnap lett volna. Vészesen közeledtek az országgyűlési választások, és az Index közszolgálati funkciójának eleget téve nagy erőkkel azon munkálkodtunk a szerkesztőségben, hogy minél hitelesebben, minél pártatlanabbul tájékoztassuk az olvasókat a szavazás mikéntjéről. A felvilágosító kampány szerves része volt egy cikk, ami azt taglalta, hogyan ikszeljünk a szavazólapon, és mit jelent a választási törvényben az, hogy „két, egymást metsző vonal” – ezt igyekeztünk erős, egyértelmű, grafikus formában bemutatni a különböző lehetőségek felcsillantásával.
A klasszikus, már-már elcsépelt iksz és a kereszt mellett felvonultattuk az elképzelhető variációkat a hullámvonaltól a sarló-kalapácsig, és mindegyikről megállapítottuk, érvényesnek számít-e az ily módon leadott szavazat a választási törvény alapján. Az ábrák nagy részét én rajzoltam, teljesen egyedi, jól azonosítható stílusban, de mivel egyáltalán nem tudok rajzolni, volt, hogy elakadtam: a sarló-kalapács grafikai kivitelezésére például kollégámat és barátomat (ugye nevezhetlek így, András?), Földest Andrást kértem föl.
A cikk két évig önálló életet élt, ez alatt az idő alatt jött hozzá egy tonna anyázós komment, matematikusoktól, idiótáktól, náciktól vegyesen, de szép lassan, észrevétlenül összeszedett 3847 lájkot is a Facebookon, ami azt bizonyítja, hogy nem veszett ki olvasóinkból se a humorérzék, se a parlamenti választások, és úgy általában a képviseleti demokrácia iránti feltétlen alázat.
2012 áprilisa: a Magyarországi Zsidók Hitközsége, a Mazsihisz kampányt futtat a Facebookon, aminek célja, hogy a támogatók adójuk 1 százalékával segítsék a szervezet munkáját. Na és honnan lopták a logót a kampány népszerűsítéséhez? Na honnan? Tőlem. Egészen pontosan az Érvényes-e a pöcs a szavazólapon? című Index-cikkből.
Hát egyrészt gratulálok. Másrészt fel vagyok háborodva, mert az alkotás egyes egyedül az én szellemi termékem, benne van vérem-verejtékem és minden rajztehetségem, sőt azt hiszem, ebben az esetben túl is léptem önnön határaimon. Harmadrészt örülök, hogy a Mazsihisz észrevette a bennem rejlő lehetőséget, és munkámat ilyen nemes célra használja; remélem, sok zsé összejön az 1 százalékokból. Fontolgattam, mit tegyek ebben a faramuci helyzetben, de rájöttem, nincs mit tennem.
Az az igazság, hogy teljes szívemből egyetértek a Mazsihisszel: „Ha a világ a feje tetejére is állt, a teremtés rendje nem változik! Az igaz emberség nem téved el, ha követi a hagyományt: az égre tekint és szilárdan áll a földön. Minden utadon gondolj rá!”
Bandukolok tovább az utamon, és közben folyton a teremtés rendjére gondolok. Köszönöm, Mazsihisz! Küldöm az 1 százalékot.
Update:
Cikkünk megjelenése után a Mazsihisz közleményt adott ki, amelyet változtatás nélkül közlünk. Íme:
A Mazsihisz 1%-os kampánya saját szellemi termék
A Mazsihisz sajnálattal értesült arról, hogy a 2012-es egyszázalékos kampányban használt Facebook-hirdetésébe egy korábbi Indexes cikkből származó illusztráció került.
A sajnálatos eset hátterében az áll, hogy az 1%-os kampányunkat lebonyolító cég, hirdetést kezelő asszisztense képkeresőből vette a képet (gyerekrajzos Mágendávidot keresett), így talált rá az Önök illusztrációjára, aminek egyszerűsége és kifejezőereje megragadta a figyelmét.
A képet tartalmazó cikkből nem derült ki, hogy az illusztrációk az Index saját szellemi termékei, illetve mert az asszisztens hibásan azt gondolta, hogy az illusztráció függetleníthető a cikk tartalmától, illetve a többi illusztrációtól, pár napra ezt a képet helyezte be Facebook hirdetési képnek, amelyet természetesen azonnal lecseréltünk.
Az Index szerkesztője által joggal kifogásolt képhasználat a Facebook közösségi oldalra kihelyezhető egyik kisméretű hirdetési képre vonatkozott. Az illusztráció a hirdetés mögött található kampányoldalon, ahogy a Mazsihisz egész kampányában semmilyen más szerepet nem játszott.
A Mazsihisz minden körülmények között tiszteletben tartja a szellemi termék sérthetetlenségét és tulajdonjogait. Ezért a szerző és a kiadó szíves elnézését kérjük.
Egyúttal közöljük, hogy a 2012-es egyszázalékos kampányanyagai a szellemi termékeink, semmilyen közük sincs az Index cikkében található illusztrációkhoz.
Még egyszer elnézést kérve
Deák Andrea
kampányfelelős