Mit csinál a svéd, ha bedugják a kemencébe?

2012.10.12. 18:46

Mit csinált a svéd, amikor meghallotta, hogy cukor van a vizeletében? Belehugyozott a müzlis tálba. De mondhatnám azt is, hogy mit kapunk, ha keresztezünk egy svédet egy cigánnyal? Egy vezetni nem tudó autótolvajt.

A fenti, klasszikus norvég viccekből is látszik, hogy a norvég humor igen kifinomult, spirituális-metafizikus fajta humor, a legfrissebb megnyilvánulása az, hogy az az EU kapta a norvégoktól az idei Nobel-békedíjat, amelyik története során annyi eredményt tud felmutatni, hogy a saját tagjai sohasem támadtak egymásra. Bár a Franciaországot lerohanó németek gondolata kéjes ábrándként nem kevés európait elszórakoztatna, azt azért ne becsüljük le, hogy még nem tört ki a harmadik világháború. De komoly díjat adni érte az EU-nak majdnem annyira vicces, mint mikor békedíjjal jutalmazták az éppen beiktatott Obama elnököt. Aki, a javára legyen mondva, gavallérosan visszaadta a poénkölcsönt a Líbia ellen indított, felhatalmazás nélküli háborújával.

A béke-Nobel-bizottság ezzel együtt progresszív irányba indult, hiszen korábban – csakis viccből! – kifejezetten lelkesen díjazott olyanokat, akik már jó előre el is követték a háborús bűneiket, mint a vietnami kommunista Lê Ðuc Tho, Henry Kissinger  vagy Jasszer Arafat.

Az EU történetében egy igazán véres konfliktussorozat robbant ki a határai mentén, Jugoszláviában, és, szó mi szó, abban az ügyben az Unió tényleg Nobel-díjas teljesítményt nyújtott. Miután Clinton elnök megoldotta helyettük a konfliktust, a  norvég tréfabizottság beélesítette a poénbombát, és Clinton helyett Al Gore alelnöknek adott díjat, mert számos unalmas előadást tartott arról, hogy New Yorkot tíz éven belül 30 méter víz fogja borítani.

De ez sincs olyan szörnyű, mint az, hogy mi a különbség egy svéd és egy pizza között? Hogy a svéd ordít, amikor bedugják a kemencébe.