Az LMP nem lett fügefalevél

Az LMP kongresszusának szombat éjjeli döntése szerintem bölcs választás volt. Még akkor is, ha ezzel a párt politikusai nemcsak pártjuk, de személyes egzisztenciájukat is veszélybe sodorták. A másik döntés ugyanis a pártot valószínűleg elsodorta volna, és csak a párt egyes személyiségeinek maradt volna esélye a politizálásra. Legalábbis sejtésem szerint.

Az LMP identitásának lényege volt alapításakor, amit nevében is igyekszik kifejezni: elfordul az ismert hatalmi centrumoktól, és azok logikájától.

A Jobbikkal együtt 2010-ben az elitellenesség pártjaként jutottak parlamentbe. Más alapállásból, de ugyanazt állították: ami eddig volt, az rohadt, vállalhatatlan. A Jobbik a gyűlölet hullámát, az LMP pedig a reményét igyekezett meglovagolni. Az egyik bilinccsel, a másik mosolygó fejjel kampányolt plakátjain, ám abban közösek voltak, hogy a Fideszről és az MSZP-ről azt gondolták, hogy egyik kutya, másik eb.

A magyar demokráciára nézve nem lett volna nagyon szerencsés fejlemény, ha a Jobbik maradt volna meg egyedül ezzel az észrevételével a magyar politikában.

Bajnai Gordon október 23-i színre lépése előtt egy nappal a Demokrácia és Dilemma Intézet arról írt, hogy ha saját párt alapítása helyett a volt miniszterelnök egy összbaloldali blokk segítségével képzeli a visszatérést, akkor az hosszú távon leginkább az MSZP-nek lehet jó. Persze ez találgatás, amit az érintett óvatosan igyekezett cáfolni is azóta. Ám a közös rendezvények, az Együtt 2014-et támogatók eddigi névsora, vagy Puch László feltűnése Bajnai egy lakossági fórumán, egyáltalán nem gyengítette a képzetet, hogy Bajnai kísérletével óhatatlanul is az MSZP-t konszolidálja.

Hogy az összeborulás a baloldali blokkal miért lehet rossz az LMP-nek, miért jelentené a párt végét, azt ebben a kommentben a Véleményvezér blogra már januárban megírtam. (Hogy létezik színvonalas érvelés ezzel szemben is, azt pedig bizonyítja Varró László legutóbbi kommentje ugyanezen a blogon.)

Bajnai Gordon legfontosabb érve a széles, minden baloldali pártot felölelő választási koalíció mellett az, hogy a Fidesz kormányzása annyira veszélyes, hogy muszáj leváltani. Ez ugyanaz a logika, amivel Orbán Viktor is kampányolt 2010-ben: nagyon nagy többség kell, mert különben a haza elveszik, most vagy soha helyzet van. Ez a polgárháborús logika az, amiből az LMP legutóbbi választási ígérete szerint ki kellene lépnie a magyar politikának.

A mostani kongresszussal a párt bebizonyította, hogy hű maradt alapelvéhez. Amiben benne van, hogy az ellenfél legyőzése nem lehet fontosabb, mint önmagunk megtartása. Az ilyen rossz alkukon alapuló győzelmek eddig egyébként is csak bajt hoztak vállalóik fejére, (lásd az október 22-i DeDi-t).

Innen továbbmenni nehéz lesz. Biztos lesz jó néhány, az országosan egyébként elég csekély számú LMP szavazó közül, aki inkább a bajnaista blokk felé fordul, mert az jobb esélyekkel indul. Még az is lehet, hogy valamiféle együttműködést a riadt LMP-tagság mégiscsak megszavaz jövőre, vagy 2014 elején, és akkor már nem lesz mód a feltételek diktálására, most jobb alkupozícióból indulhattak volna. Ám az is lehet, hogy az LMP mostani döntésével inkább lesz vonzóbb a Fideszben csalódott, ám az MSZP-től viszolygó szavazóknak, mint az Együtt 2014. (Ennek persze gátja lehet a párt antikapitalizmusa, de közben kiderült, hogy a Fidesz sem nevezhető a magántulajdon hősies védelmezőjének.)

Nem véletlen, hogy az Együtt 2014 először a pártok közül az LMP-t hívta magához. Miközben Gyurcsány Ferenc majd kiesett a padból, úgy jelentkezett, hogy bevegyék, és az MSZP politikusai is elég nyitottnak tűnnek az együttműködésre, az Együt 2014-nek mint egy falat kenyér, úgy kellett volna a Gyurcsány-kormányokhoz nem kötődő párt, hogy sikerüljön új szavazókat is magához vonzani. Ez a szövetség most Bajnainak kellett volna sokkal jobban, mint az LMP-nek. Az LMP saját identitását, így létét tette volna kockára az Együtt 2014 emészthetővé tételéért.

Éppen ezért logikus, hogy az LMP nem kívánt fügefalevél lenni.