A nép ellenségei

Oroszországban a külföldről pénzügyi támogatást elfogadó civil szervezeteket törvény kötelezi arra, hogy “idegen ügynökként” regisztrálják magukat. Vajon milyen hatással jár egy hasonló intézkedés a civil társadalomra?

A hatalommal szemben kritikát megfogalmazók népellenséggé nyilvánítása hosszú történelmi gyökerekkel rendelkezik. Már a Római Birodalomban létezett a politikai ellenfelek közellenséggé (hostis publicus) nyilvánítása. Az ókori hagyományt Robespierre élesztette fel 1793-ban, amikor “a nép ellenségeiként” küldte a gillotin alá mindazokat, akiket uralmára veszélyesnek gondolt. Lenin 1917-ben szintén ezzel a jelszóval kezdte el a bolsevik párt ellenzékének kiiktatását. A sztálinista büntetőkódex hírhedt 58. §-a halállal vagy hosszú börtönbüntetéssel fenyegette a “nemzetközi burzsoázia ügynökeit”, tehát azokat, akik a rezsimmel szemben ellenséges magatartást folytattak. Henrik Ibsen a Katona József Színház által jelenleg is nagy sikerrel játszott drámája rámutat arra, hogy a reflex a fejlett nyugati társadalmakban is működik. Putyin elnöknek tehát nem kellett feltalálnia a spanyolviaszt.

Az “idegen ügynökökről” szóló szabályozás valójában a független civil társadalom ellen irányuló általános támadássorozat része, ami a 2012 utáni időszakra jellemző Oroszországban. Dimitrij Travin, a pétervári Európai Egyetem professzora három korszakra osztja fel a putyini érát. Az első időszakban (2000-2004) Putyin még csak egyike volt az országot irányító oligarcháknak, majd a második időszakban (2004-2011) megszilárdította hatalmát. A Vlagyiszlav Szurkov, a Kreml szürke eminenciása által kidolgozott tervek (az ún. szuverén demokrácia doktrínája) alapján a demokrácia látszatán alapuló, de valójában tekintélyelvű rezsimet hozott létre. Az orosz gazdaság megroppanása és a 2011-es választási csalások nyomán kibontakozó tömegmozgalmak azonban újabb rendszerfrissítést tettek szükségessé. A putyinizmus 3.0 rendszer főideológusa Vjacseszláv Vologyin, aki mind kifelé, mind befelé a kemény kéz politikáját hirdeti. Vologyin szerint ahhoz, hogy az ellenzéki mozgalmak ne legyenek képesek a grúziai vagy ukrajnai forradalmakhoz hasonló rezsimváltozást elérni, meg kell akadályozni, hogy valódi tömegtámogatásra tegyenek szert. Ennek érdekében az ellenzéki politikusokat, a független civil szervezeteket és a alulról szerveződő tiltakozó mozgalmakat diszkreditálni kell a tömegek szemében, és egyben meg kell teremteni annak jogi feltételeit, hogy ellehetetlenítsék a munkájukat. Hasonló módszereket alkalmazott a KGB Andropov vezetése idején a disszidens értelmiségiek elnémítására.

A Duma ennek jegyében számos olyan jogszabályt alkotott 2012 óta, ami korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát – ebbe a sorba tartozik a gyülekezési jog korlátozása, egyes internetes tartalmak betiltása, a “homoszexuális propagandát” tiltó törvény, a hazaárulásról szóló jogszabály módosítása és az “idegen ügynök” törvény. Ez utóbbit, a 121-FZ sz. szövetségi törvényt 2012. július 20-án írta alá az elnök. A jogszabály kötelezi azokat a civil szervezeteket, amelyek külföldről fogadnak el pénzügyi támogatást, és “politikai tevékenységet” folytatnak, hogy “idegen ügynökként” regisztráljanak. Miért is veszélyes a rezsimre nézve a külföldi támogatás? Nem azért, mintha az establishment egy pillanatig is komolyan gondolná, hogy ezek a szervezetek idegen nagyhatalmak kémei. Sokkal inkább azért, mert az orosz államtól való függetlenséget, az ellenőrzés hiányát jelenti, és az idegenellenes paranoia alkalmas arra, hogy a szabadságkorlátozást, az önkényes hatalomgyakorlást legitimálja.

A civil társadalom elleni törvényeket nem tömeges represszióra alkalmazzák, mint a sztálinizmus hírhedt gumiparagrafusait. Arra szolgálnak, hogy megteremtsék a lehetőséget arra, hogy a hatalom számára különös veszélyforrásként azonosított csoportokkal kirakatperek során lehessen leszámolni, azokkal példát statuálni, őket diszkreditálni. Számos represszív jogszabályt, így az “idegen ügynök” törvényt sem hajtották végre azonnal – a támadás hullámokban érkezik. Az eddigi legnagyobb hullám 2013 elején érte a civil társadalmat, amikor Putyin elnök felszólítására a hatóságok razziák, hatósági vizsgálatok sorozatát tartották civil szervezeteknél.

A különféle ügyészi hivatalok és az Igazságügyi Minisztérium a legenyhébb esetekben figyelmeztetésben részesítik a civil szervezeteket, súlyosabb esetekben polgári peres eljárást indítanak ellenük, hogy rákényszerítsék őket arra, hogy “idegen ügynökként” vétessék nyilvántartásba magukat. A törvény arra is lehetőséget ad a kormánynak, hogy hat hónapra felfüggessze azon civil szervezetek tevékenységét, amelyek nem nyújtották be a megfelelő dokumentumokat az “idegen ügynökké” nyilvánításhoz. Végül közigazgatási eljárás keretében a hatóságok súlyos pénzbüntetéseket szabhatnak ki azon szervezetekre és vezetőikre, akik nem regisztrálták magukat “idegen ügynökként”. A Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezet szerint a represszió több száz civil szervezetet érintett.

No de kik is a nép ellenségei és mivel foglalkoznak? Vannak köztük a diszkrimináció ellen küzdő szervezetek, mint például a Side By Side LMBT filmfesztivál, a Coming Out nevű szervezet, a Memorial Anti-diszkriminációs Központ. Vannak köztük a politikai szabadságjogokért küzdő szervezetek, mint például a Golos Egyesület, amely a választások tisztaságát monitorozza. Vannak katonaanyákat tömörítő szervezetek. Vannak környezetvédő, és vannak korrupció ellen küzdő szervezetek. Egy dolog köti össze a nép ellenségeit. Mégpedig az, hogy mindannyian a népet védik az állam visszaéléseivel, önkényes beavatkozásaival szemben. Olyan kényes ügyekre kívánják felhívni a figyelmet, amelyek a putyini rezsim rákfenéi: a társadalmi egyenlőtlenségekre, az elképesztő méreteket öltő állami korrupcióra, a hadsereg brutalitására, a jogbiztonság hiányára, a környezetszennyezésre. Az állam meg kívánja akadályozni, hogy a civil szervezetek az elégedetlenség katalizátoraként működjenek, hogy az értelmiségi tiltakozás mainstream mozgalommá váljon.

Az elmúlt években Magyarországon is állandó bírálatok érték a kormánnyal szemben kritikus civil szervezeteket, amiért állítólag idegen hatalmak érdekeit szolgálják ki. A kormánypárt sajtóközleménye például azzal vádolt szervezeteket, hogy “Soros pénzén támadják Magyarországot”. Tavaly a Jobbik az Országgyűlés elé terjesztette azt a javaslatát, amely orosz mintára bevezetné az “idegen ügynök” szabályozást. A legutóbb a Magyar Nemzet fideszes forrásokra hivatkozva megírta, hogy a lehallgatási botrány magyarországi szálait vizsgáló parlamenti bizottság “a balliberális kötődésű, magukat civilnek nevező szervezetek külföldi, elsősorban amerikai támogatását és az azon keresztüli esetleges befolyásszerzési kísérleteket” vizsgálná. Bár ezek a támadások egyelőre nem haladták meg a retorika szintjét, jól jelzik a civilekkel szembeni ellenséges, paranoid hozzáállást. Az eszközök mások, de a cél ugyanaz: a civilek diszkreditálása. A kelet-közép európai térségben a civil társadalom gyenge, függő viszonyban van az államtól. Az adományozói kultúra hiányában a hatalomtól való függetlenségüket megóvni kívánó szervezetek külföldi alapítványok támogatására szorulnak. Könnyű ezt kihasználva feléleszteni azokat a totalitárius rendszerek által beprogramozott reflexeket a magyar társadalomban, amelyek segítségével a civilek imperialista népellenségként állíthatók be. A hatalomnak azonban valójában itt sem önmagában a külföldi támogatással van baja – hanem azzal, hogy az állami támogatástól való függetlenség révén a szabadság kis szigetei jöhetnek létre, amelyeket nem képes ellenőrzés alatt tartani, és amelyek komoly befolyást gyakorolhatnak a közbeszédre. A jövő nagy kérdése, hogy képesek leszünk-e megóvni a szabadság ezen szigeteit, vagy elindulunk az orosz lejtőn a civil társadalom felszámolása felé.

A szerző a TASZ munkatársa.