Ábrahám
17 °C
29 °C

Weöres Sándor esete a NER-rel

2014.12.04. 15:58

Kligl Sándor vélhetően a 21. századi Magyarország egyik legjelentéktelenebb művésze. Szobrai nemcsak közhelyesek, de ráadásul a hétköznapi ember szemével nézve is rosszak, abban az értelemben, ahogy Ön lerajzol egy lovat, és az vélhetően nem lesz annyira lószerű.

Mégis, nem művészeti okokból van jelentősége annak, hogy Pécsen botrány lett Weöres Sándorról készített szobrából. Hogy lassan minden város rendel magának egy Kligl-szobrot, amire a támogatást a Kligl Sándor vezetésével működő NKA szavazza meg

Ne legyen félreértés, Kligl Sándort valószínűleg megrendelői sem tartják jó szobrásznak, már ha egyáltalán elgondolkoznak azon, hogy milyen alkotásokkal sújtják a településüket. Még csak óriási pénzlenyúlás sincs az ügyeiben: néhány tízmilliók kerülhetnek baráti zsebekbe, ami nevetséges összeg akkor, amikor az ingerküszöböt olyan kérdések állítják be, mint hogy tényleg bűnözők irányítják-e az ország adózásáért felelős NAV-ot.

A Kligl-féle alakok diadalmenetében éppen jelentéktelenségük az izgalmas.

Tündöklésük annak a jele, hogy a nepotizmus, a kéz kezet mos, a te segítesz a férjemnek, én majd áthelyezem az osztályvezetődet oda, ahonnan le tudod nyúlni a jachtodhoz a milliócskákat elnevezésű szisztéma mostanra totálissá vált.

A Weöres Sándor-szobor körül kirajzolódó NER-panteonban is mindenki valakije a másiknak: Kligl élettársa az Emmiben államtitkár, a szakértők főnöke L. Simon László kabinetfőnöke, miközben a megrendelő önkormányzat szoros kapcsolatot ápol mindkét minisztériummal. 

Itt egyedül talán a szobrász autonóm személyiség annyiban, hogy a saját szobraira saját maga juttat állami pénzt.

Az ügy érdekessége, hogy a történet az állami adminisztráció legalsóbb szintjén játszódik. Az államtitkárok, főosztályvezetők, kabinetfőnökök csak távoli telefonokkal jelennek meg, az események poros önkormányzati irodákban bonyolódnak. A korrupció, az egymástól független pozíciók összefonódása a rendszer legalsóbb szintjén is üzemi hőmérsékleten pezseg.

Mostanra az utolsó irodákból is eltűntek azok a szakemberek, akiknél nem számított, hogy fideszes, szocialista, vagy leszarja az egész politikát, és egyszerűen csak tudja, hogy kell helyesen írni Weöres Sándor nevét.

A totálissá vált rendszerben már nincs senki, aki szólna, hogy ezért a pár millióért felesleges belemenni a mutyiba. Hogy már csak az ügy fajsúlya miatt sem érdemes csalni, hivatalos iratokat hamisítani, nyomást gyakorolni.

Ebben a rendszerben minden szívesség fontos lehet később, és minden megeresztett telefon törlesztés valami korábbiért. Ezen logika miatt már ötmilliós bizniszekben is olajozottan működik a rendszer.

A gépezet a legalsóbb szinteken is zavartalanul dübörög, mintha nem lenne holnap, és az idő a NER örökké tartó jelenében tündökölne.

Ezt azonban nem kritikaként mondjuk, éppen ellenkezőleg. Azzal, hogy az eddig távoli miniszteri irodák környékén zajló mutyi már akkor látható, ha az utcán lábujjhegyre állva benézünk a hivatal földszinti ablakán, a demokratizálódás útján tettünk egy nagy lépést. 

Nem maradnak kérdések, illúziók, mindnyájan bepillantást nyerhetünk országunk működésébe. Innentől pedig lehetőségünk van arra, hogy tevékenyen irányíthassuk is sorsunkat. Eldöntheti mindenki, hogy lefizetett, megfélemlített vagy az egész felett érdekből szemet hunyó lesz.