Magyar termék vagyok

Akárhol éltem a világban, azt láttam, hogy általában azok voltak a legbüszkébbek a származásukra, akik valamiért elhagyták az otthonukat: az emigránsok. A szüleim is nagyszerű példái ennek. Egy olyan időszakban hagyták el Magyarországot, amikor a vasfüggöny miatt nagyon nehéz volt tartaniuk a kapcsolatot a szeretteikkel. Talán a szülőföldjük utáni vágyakozás tette megingathatatlanná a hitüket abban, hogy Magyarországon tehetséges és szeretetreméltó emberek élnek.

És ezt a hitet nekem is átadták, mert bár Svédországban születtem és nőttem fel, ugyanazt vallom, amit ők. Gyakran fordult elő, hogy jobban hittem Magyarországban és a benne rejlő potenciálban, mint azok, akik épp elhagyták az országot. Nálam édesapám 10 évvel ezelőtti halála volt a kezdőpontja annak a belső útnak, ami oda vezetett, hogy Magyarországra akartam költözni, hogy a Prezit elindítsuk.

Meg voltam ugyanis győződve arról, hogy a magyar gazdaságot leginkább az tartja vissza, hogy az itt élők nem hisznek abban, hogy a világ számára hasznos termékeket és szolgáltatásokat tudnak létrehozni. Nagyon éles volt a kontraszt aközött, amit Svédországban és amit Magyarországon láttam. Egy kis ipari városban nőttem fel, ami csak azért létezett, mert Alfred Nobel egy gyárat alapított ott. Mi már az általános iskolában is azt tanultuk, hogy Svédország túl kicsi ahhoz, hogy a gazdasága önmagában sikeres legyen, ezért olyan dolgokat kell létrehoznunk, amelyeket exportálhatunk. A Volvo, az Ericsson, a H&M, az ABBA és az IKEA nemcsak az ország jólétének biztosítéka, hanem példák arra is, hogy mennyi mindent tud adni egy kicsi ország, Svédország a világnak.

Azért jöttem Magyarországra, mert szerettem volna egy olyan céget felépíteni, amely hasonló sikertörténetet jelenthet ennek az országnak. Amikor felfigyeltem arra, hogy a Logmein, a Ustream és az NNG már belevágott ebbe a munkába, örömmel kezdtünk dolgozni velük a Bridge Budapest projekten, hogy Magyarország és a világ megismerhesse ezeket a rohamosan fejlődő magyar sikertörténeteket.

Építsünk „magyar IKEA-kat”!

Ezeknek a cégeknek a felépítése és minden egyes lépés a növekedés felé óriási kihívás. De ezek a vállalkozások kulcsfontosságúak ahhoz, hogy büszkék lehessünk arra, amit egy nemzetként elérhetünk.

Még mindig túl sok ember gondolja úgy, hogy az itteni lehetőségek annyira szűkösek, hogy inkább hátrahagyják a családjukat egy jobb világ reményében. Nekünk, itt maradóknak pedig nemcsak a szeretteink hiányával kell megküzdenünk, hanem a kétségeinkkel is. Hogyan tudunk jobb lehetőségeket és életet teremteni magunknak, ha épp a tehetséges fiatalok hagyják el az országot?

Az ösztöneink talán azt diktálnák, hogy a rendelkezésre álló szűkös lehetőségeket magunknak tartsuk meg. De ahogy azok a szülők, akik rettegnek attól, hogy egyszer majd elvesztik a gyerekeiket, és így inkább öntudatlanul maguk taszítják el szépen lassan maguktól őket,

Az elmúlt 6 évben Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám alapítótársaimmal a Prezit egyszerre két helyen: San Franciscóban és Budapesten építettük. Különösen a mai közbeszéd miatt szeretném megosztani az egyik legfontosabb tanulságot: az USA 25 legnagyobb technológiai cégének több mint a felét, egész pontosan 60 százalékát első vagy másodgenerációs bevándorlók alapították. Igen, az olyan cégeket, mint az Apple, a Google, az IBM, az Oracle, az Amazon, az Intel, a Yahoo vagy éppen az eBay. Mivel én is bevándorló szülők gyerekeként nőttem fel Svédországban, pontosan értem ezeknek a statisztikáknak az okát.

Egy bevándorló ugyanis semmit sem tekinthet adottnak. Neki mindenért meg kell dolgoznia. Nálunk én voltam a legszegényebb diák az osztályban, a szüleim – lévén magyarok – nem tudtak úgy segíteni a leckében, mint a többi szülő. Nekik nem voltak összeköttetéseik vagy pénzük, hogy benyomjanak egy jobb iskolába vagy állásba. Mindent, amit Svédországban elértem, beleértve az első ottani cégemet, magamnak, a saját tudásomnak köszönhettem (és persze annak a támogató és szerető háttérnek, amit a szüleim biztosítottak otthon).

Becsapós ösztönök

Elsőre talán furcsának tűnhet, de abban egyetértenek a közgazdászok, hogy egyetlen gazdaságban sincsen előre meghatározott számú munkahely. Egy gazdaság, ha jól működik, új állásokat hoz létre, és a létrejövő munkahelyek száma nagy részben attól függ, hogy a benne élők és dolgozók milyen olyan ötletekkel és termékekkel jönnek elő, amire másoknak is szüksége van.

A Szilícium-völgy, a világ egyik legsikeresebb gazdasága, megtanított arra, hogy a kreativitást, a kreatív ötletek számát könnyen lehet növelni azzal, ha olyan támogató környezetet hozunk létre, ahol különböző hátterű emberek jól érzik magukat és együtt, de mégis egymással versengve új megoldásokon, új ötleteken dolgoznak. San Francisco sokat tesz azért, hogy ezt a gazdasági vezető szerepet megőrizze.

Így például abban a pillanatban, amikor mi annak idején elindítottuk a Prezit, a város emaileket küldött nekünk, hogy költözzünk oda, és nyissunk irodát ott. Nem volt fontos, hogy magyarok vagyunk, hogy honnan jöttünk, csak az, hogy egy új ötlettel jöttünk, és céget építettünk. Persze, ne legyen félreértés, a diverzitás nem könnyű San Franciscóban sem. Mindenki részéről energiabefektetést követel. Muszáj, hogy elég kíváncsiak legyünk a másikra, mert persze nem igaz, hogy mindenki ugyanazt gondolja vagy ugyanúgy viselkedik. Azonban éppen ez a különbözőség, ami segít, hogy még több innovatív ötlet és vállalkozás induljon ki a városból. És ezt a modellt egyre több sikeres város másolja, például Szingapúr vagy Amszterdam. Jellemző, hogy ezektől a városoktól is kaptunk megkeresést, hogy költözzünk oda a Prezivel.

A világ leghatékonyabb startuptámogatása pedig Írországban van. És nincs is olyan technológiai konferencia, ahol ne keresnének meg és győzködnének arról, hogy nyissunk irodát Dublinban, mert értik, hogy nekik is fontos, hogy az új ötletek, új cégek ott legyenek. És a recept persze működik is. A mai világ sikercégei, a Facebook vagy a Dropbox egymás után nyitnak irodákat Írországban.

Mindannyiunknak, akik őrizzük a magyarságunkat, vannak ki nem mondott vágyaink. Szeretnénk büszkék lenni arra, hogy magyarok vagyunk. Azonban, ahogy ezt közvetítjük a világ felé, az nagyon különböző eredménnyel jár. A kérdés, hogy hogyan tudnánk a legjobban ápolni a magyar hagyományokat. Svédország esetében, a legtöbb ember az országot híres tudósokon, színészeken és cégeken – ha úgy tetszik márkákon – keresztül ismeri. De ugyanez a helyzet Magyarországgal is. Azonban ahhoz, hogy a tehetségeink a legjobbakat tudják kihozni magukból, kell, hogy különböző helyeken és különböző gondolkodással találkozzanak. Ironikusnak tűnhet, de ahhoz, hogy a magyar kultúra, a magyarság a leginkább fejlődjön ahelyett, hogy védenénk és bezárnánk magunkat az ellenkezőjét kell tennünk: meg kell hívnunk a világot magunkhoz.

Másképpen nézve, ha azt akarjuk, hogy több munkahely és jólét legyen Magyarországon, meg kell osszuk ezeket másokkal.

Magyar büszkeség

A Prezi budapesti irodájában ma 27 országból vannak dolgozók, és erre kifejezetten büszkék vagyunk. Van nálunk francia srác, aki segít, hogy a Prezi franciául is elérhető legyen, de vannak angolok is, akik pedig abban segítenek, hogy Angliában ne csak „prezentációt” készítsenek, hanem „preziket” is. Ahogy én minden alkalommal büszkén elmesélem, amikor a világban kérdezik, hogy honnan jön a cég neve, a Prezi. Elmondom, hogy magyarul így becézzük a prezentációt. Sőt, néhány héttel ezelőtt az egyik San Franciscó-i emberünk azt mesélte, hogy egy házibuliban arról beszélgettek az emberek, hogy Budapest kezd egyre izgalmasabb technológiai központtá válni.

Nagyon büszke vagyok erre, mert nincs olyan előadásom vagy nyilvános szereplésem, ahol ne mondanám el, hogy miért érdemes eljönni Budapestre. Azonban az elmúlt 10 év Magyarországról szóló hírei nem mindig segítettek abban, hogy elhitessem az emberekkel, Budapest és Magyarország tényleg jó hely. Egyre többször kérdezik tőlem a világban: „Hogy mennek a dolgok Magyarországon? Innen ugyanis úgy tűnik, hogy rengeteg a korrupció és az idegengyűlölet nálatok.”

Képzeljük akár csak egy pillanatra, mi lenne, ha nem erről ismernék Magyarországot, hanem a tudásáról, az eredményeiről. Mi lenne, ha sokkal több energiát töltenénk azzal, hogy a sikereinkről beszéljünk külföldön – vagy hogy több embert rávegyünk, hogy jöjjön Magyarországra. Mi lenne, ha ezzel foglalkoznánk, nem azzal, hogy azokat akik már egyébként is hasonlítanak hozzánk, még olyanabbá akarnánk tenni, mint amilyenek mi is vagyunk.

Hogy milyen lesz Magyarország jövője, főleg rajtunk múlik. Rengeteg munka van előttünk ahhoz, hogy a világon mindenki tudja miért lehet büszke és hálás Magyarországnak. Fontos hogy hosszú távú befektetésekkel és nyitott szemlélettel győzzük meg az embereket a magyar értékekről. Ahhoz pedig, hogy ezt elérjük, mindenki segítségére szükség van. Mert a Prezi sikeréhez is kellett, hogy sok nézőpontból tegyük fel kérdéseket, és sok nézőpontból szülessenek azokra válaszok.