Áramtalanítva

Egy átlagos VIII. kerületi lakos vagyok. A szobám a Mátyás térre néz, esténként néha igazoltatnak a rendőrök, a számláimat pedig Díjneten rendezem. Pontosabban az áramot nem, mert arra az Elműnek van egy külön felülete. Hónapokig nem okozott problémát, hogy két dolgot is észben tartsak, de tavasszal valami történt az agyamban, és megfeledkeztem az áramszámlákról.

Péntek délután fél négy körül értem haza a nyaralásból, az ajtóban várt a cetli, hogy ennyi, kikapcsolták az áramot. Az információ hidegzuhanyként hatott a tikkasztó hőségben, kár, hogy csak még jobban leizzadtam tőle. Főleg, mert

Nem egy 24 órában hívható zöld szám, ahol robotpilóták helyett kedves ügyintézők megnyugtatják az embert, akinél éppen kikapcsolták az áramot, hanem semmilyen. Keresd ki az internetről az elérhetőségét – csak kár, hogy áram nélkül nincs internet. Ha nincs okostelefonod, ebben az esetben lényegében meghaltál, találd fel magad egy lakatlan szigeten.

Szarjál be! Mert ez egy ilyen világ

Szerencsére hétvégére meg tudtam magam húzni távol az otthonomtól, hogy aztán hétfőn 11 óra körül tanúja legyek annak, hogy az Elműnél hogy bánnak a fogyasztóikkal. Nem mondom, hogy tényleg inkább lettem volna az apartheid idején dél-afrikai fekete, de voltak pillanatok, amikor ezt éreztem.

A Krisztinaváros nevű ügyfélszolgálat váróterme háromnegyedig megtelt, nem ritkán tíz percet kellett várni csak arra, hogy sorszámot kapjunk. A biztonsági őr és a két recepciós kedves és segítőkész, megteszik, amit lehet, nem az ő hibájuk, hogy a mamutvállalat olyan elnyomó az ügyfeleivel, mint egy rendes állami monopólium.

A váróteremben a hangulat pezsgő, parádés és paprikás volt. Öt perce lehettem ott, amikor egy férfi hangosan perrel fenyegetőzni kezdett, mondván

ilyen bevételek mellett nem igaz, hogy az egész ügyfélszolgálaton négyen dolgoznak összesen.

Igen, négyen. Ketten a recepción, plusz két ügyintéző. Legalábbis hétfő délelőtt ennyien voltak. Ránézésre nem tűnik aránytalanul kevésnek az ottlétemkor megfordult 20-25 ügyfélre, viszont az online ügyintézés mellett az Elműhöz személyesen csak nagyobb ügyekkel mennek, ezért nem ritka, hogy órákba telik az ügyintézés. Nekem is éppen ennyi volt.

A fenyegetőzés után fokozódott a hangulat, tíz percen át mindenki mondta a magáét, olyan hangulat lett úrrá a váróban, mint az iskolai menzán. Az egymásnak ismeretlen ügyfelek beszélgetni kezdtek, az első sorban két negyven-ötven év körüli nő a kivándorlásról kezdett értekezni:

nincsenek, akik képviselhetnének bennünket az ilyen cégekkel szemben. Mindig az értelmiség krémje megy el, egyedül maradtunk a problémáinkkal, de még nem érezzük igazán, majd tíz év múlva...

– mondta az egyik. A feszültség később sem csökkent a Budapest egyik leggazdagabb környékén található váróteremben, amihez nem tartozik mosdó, miközben idősek, gyerekek, nők és férfiak órákig várnak a sorukra. Nyilván az az életszerű, hogyha valakinek "problémája támad" közben, akkor szaladjon ki egy parkba, vagy a Dérynébe, hátha nem kerül addig sorra.

Az egyik úr felvetette, hogy ezért feljelenti az ÁNTSZ-nél az Elműt, amiért nincs mosdó a váróhoz, de közbeszólt egy nő, hogy ő már írt az Elműnek, és azt válaszolták, nem kötelesek WC-t biztosítani az ügyfeleknek. Nem is biztosítanak. Ez egy ilyen világ.

24 óra az áram nélküli lakásban

Közel két órányi várakozás után sorra kerültem, megkaptam a csekket a 17 764 forintos visszakapcsolási díjról, elszaladtam a postára, visszavittem a bizonylatot, ahhoz képest egész simán ment az egész, gondoltam. Naiv örömteli pillanataim úgy olvadtak el másodpercek alatt, mint egy plüssnyuszi a villamosszékben.

Az ügyintéző ugyanis közölte, hogy akkor most aláírok egy papírt, amelyben vállalom, hogy a következő 24 órában otthon leszek, és „biztonsági” okokból biztosítom a helyszínt a szerelőknek. 24 óráig üljek a lakásban, ahol nincs áram, internet, és nem működik a darálós WC motorja, tehát lényegében használhatatlan?! Nem lehet-e időpontot egyeztetni, kérdeztem többször. A válasz mindig ugyanaz volt: nem. Annyit azért sikerült megtudnom, hogy este nyolcig jöhetnek a szerelők, és még aznap délután vissza fogják kapcsolni.

Fél kettő körül indultam haza a Krisztina térről, feltankolva mobilinternettel, feltöltött telefonnal, laptoppal, és azzal az érzéssel, hogy olyan nagy baj csak nem érhet. Talán épp ezért kaptam agyérgörcsöt, amikor a lépcsőn felérve megpillantottam a lakásom ajtajához betuszkolva egy fecnit, rajta a felirattal:

Tehát körülbelül negyven perc alatt kellett volna átérnem Krisztinavárosból Józsefvárosba. Ideális esetben ez még elő is fordulhat, de az ilyen racionális eszmefuttatások helyett arra gondoltam, hogy valaki úgy szórakozik velem, mint Michael Douglas-szal a Játsz/ma című pszichothrillerben. Hívom az Elmű alvállalkozóját, az áramot ki-bekapcsolgató Kábel Team Kft-t, nyolcadjára sem veszik fel. Hívom az Elműt, ahol az ügyfélszolgálatos – igen, kitalálta: megadja a Kábel Team telefonszámát.

Végül 15:55-kor sikerült felvennem a kapcsolatot a Kábel Team egyik ügyintézőjével. Azt mondta, csak négyig vannak, de gyorsan utánanéznek a problémámnak, „húsz perc múlva visszahívnak.” Viszont hallásra. Egyből tudtam, hogy belehazudtak a fülembe, majd pont a munkaidő vége után fél órával engem fognak hívogatni.

Ekkorra már katatón állapotban folyt a habzó nyál a számból, úgy nézhettem ki összeaszódva, összeizzadva az áram nélkül lakás közepén, mint akin átment három aranylövés, és már csak arra vár, hogy pár liter viszkivel kimossák a gyomrát. Felhívtam még azért az Elműt, hátha mondanak valami megnyugtatót. De a robothangjuk végleg betette a kaput: közölte, hogy „ezen a napon csak négyig intézhetőek számlával kapcsolatos szolgáltatások”, az ügyintézés másnap reggel nyolckor indul újra.

Annyira el voltam keseredve, hogy ledőltem a kanapéra, és elaludtam. Nyomasztó volt az álmom is, de szerencsére félóra alatt megszakította a kaputelefon csöngése: félálomban hallottam, hogy: a villanyórához jöttünk. Furcsán hangzott, rögtön gyanút fogtam, hogy mi van, ha csak úgy tesznek, de helyette inkább mondjuk a vizet is kikapcsolják? Kábultan szédelegve vártam a szerelőket, igyekeztem felkészülni mindenre. Az egyikük belépett a lakásba, a másik a lakás alatti folyosón kezdett szerelésbe.

Most tényleg visszakapcsolják az áramot?
Tényleg.

Hirtelen képtelen voltam ennél összetettebb beszélgetésre, aztán egyszer csak működésbe lépett a darálós WC motorja, és azt csinálta, amit a legjobban szeret ő is és én is: darálni kezdett.

A lakásomban lévő férfi szája is mosolyra ívelt, én pedig röhögni kezdtem: nem is kellett jelen lennem a lakásból ahhoz, hogy visszakapcsolják az áramot. És tudják, mit csinálnak azok, akik nincsenek otthon, amikor visszakapcsolnák? A szerelők ezt is megmondták: 

Másnap visszamennek az Elműhöz.