Egy dilemma, ami megbénítja Magyarországot

A magyar közélet állapota miatt már legalább egyszer mindannyian feltettük magunknak a kérdést: sírjak vagy nevessek?

De mégis hogyan várhatjuk el az ország vezetőitől, hogy megfelelő döntéseket hozzanak, ha egy ennyire egyszerű kérdésben sem tudunk vagy akarunk dűlőre jutni? Ez a cikk azoknak nyújt segítséget, akik úgy döntenek, hogy elég volt a döntésképtelenségből, felemelik a seggüket a fotelből és végre választanak.

Kezdjük azzal, hogy a sírjak vagy nevessek dilemmája nemcsak egy nemzeti sorskérdést takar, annál többről van szó. Nem pusztán azért, mert benne rejlik döntésképtelenségünk, nemzeti határozatlanságunk, népi bizonytalanságunk, hanem azért is, mert semmi nem testesíti meg ennél jobban a szájkaratét. Legutóbb éppen kollégánk esett bele ebbe a csapdába, de az internet a tanúja, hogy elképesztő sok embert érint ez a probléma.

Pedig valójában egy áldilemmáról van szó. Létezik-e olyan ember-e földön, aki két ekkora érzelmi szélsőségről, mint a sírás és a nevetés - még azok bekövetkezte előtt - pusztán a rációra támaszkodva dönt? Életszerű-e az, hogy hallunk egy jó viccet, de ahelyett, hogy nevetésbe törnénk ki, inkább elgondolkozunk azon, nevessünk-e? Nem az, bár például a színészek kétségkívül e képesség birtokában vannak.

De most nem a színészekről van szó, hanem több millió magyarról, persze lehetnek köztük színészek is. Ez a kérdés évtizedek, vagy talán már évszázadok óta megválaszolatlan, megoldatlan - persze nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban.  

Magunk előtt görgetett össznemzeti tehetetlenség

Megdöbbentő, mégis igaz: generációk hosszú sora nő fel úgy, hogy képtelen döntést hozni, csak görgeti maga előtt ezt a problémát. A megválaszolatlansággal, a megoldatlansággal nemcsak önmagunkat csapjuk be, de azokat is, akikhez szólunk. Nekik ugyanis azt üzenjük, hogy egy óriási dilemma marcangolja lelkünket, miközben a valóság az, hogy eszünk ágában sincs sem sírni, sem nevetni. Így viszont saját mondanivalónkat kicsinyítjük le, embertársaink előtt válunk teljesen nevetségessé, komolytalanná. Ráadásul így, ebben a formában akarva-akaratlanul, de saját mozgásterünket szűkítjük le. Hiszen amikor egy nevetséges, de szomorú hírt olvasunk, akkor reagálhatnánk rá így is:

Nem tudom eldönteni, hogy most mosogassak vagy takarítsak.

De mi nem így reagálunk rá. Mintha ebben az országban csak sírni vagy nevetni lehetne, és nem lehetne egy csomó más dolgot csinálni:

• kirándulni,
• szórakozni,
• sportolni,
• vagy bármilyen hobbitevékenységet végezni. (Pedig lehet. Gyönyörű tájaink vannak, a budapesti bulinegyed világhírű, rengeteg nyári fesztivál vár minket és lassan az iskolákban is lehet majd lőni, hogy csak pár példát írjak.) 

De ha már ennyire ragaszkodunk ahhoz, hogy a sírás és a nevetés közül válasszunk, akkor legalább legyen annyi büszkeség és tartás bennünk, hogy tényleg választunk és nemcsak a szánk jár. 

Mert nem az a szánalmas, hogy csak e két opciót hagyjuk meg magunknak, hanem az, ha a végén még ezek közül sem választjuk egyiket sem. 

Ne hallgassunk a popkultúra hamis prófétáira!

Nagyon fontos, hogy ebben a kérdésben ne hallgassunk a popsztárokra, énekesekre, pláne ne a  mulatós zenészekre, bármennyire is úgy tűnik, hogy ők a tudás birtokában vannak. A legtöbben közülük nem támogatják a sírást, amivel teljesen elfogultan a nevetés, a vidámság mellett állnak ki. 

Tévútra vihet minket például a Guns 'n Roses egyik híres dala, a "Don't cry!" (Ne sírj!), ami durván elfogultan sírásellenes, míg a The Cure "Boys don't cry" című száma azt próbálja elhitetni, hogy a fiúk nem sírnak, ami hazugság. Sajnos Robert Smith köpönyegéből bújt elő Mulatós Misi és a hozzá hasonlók, akik érzéki és szép számba csomagolva akarnak minket lebeszélni a sírásról, ezzel elbillentve a mérleget a nevetés felé. 

A popikonok érzelmektől dús és éppen ezért álfüggetlen tanácsai helyett érdemes olyan objektív tényezők alapján döntenünk, amelyeket az alábbiakban fejtek ki. Ne értsenek félre, nem azt állítom, hogy nálam van a bölcsek köve, de azt igen, hogy bizonyos támpontokat adhatok ahhoz, hogy megfelelően döntsünk.

Alapvetően két tényezőt kell figyelembe vennünk, mielőtt döntenénk:

• Környezeti körülmények
• Egészségre gyakorolt hatások

Ha társaságban vagyunk, akkor inkább nevessünk, de ha egyedül vagyunk, a sírás is jó megoldás lehet

Sok múlik a helytől és az időtől. Például képzeljük el, hogy a munkahelyen ülünk, amikor az Indexen olvasunk egy hírt arról, hogy XY politikus mit mondott vagy mit jelentett be, esetleg mit öntött a fejére. Vagy véletlenül ráklikkelünk egy propagandaoldalra. Munkahelyen talán célszerűbb inkább nevetni, mint sírni. Egyrészt azért, mert ha sírni kezdünk, a kollégáink esetleg aggódni kezdenek értünk, vigasztalni próbálnak majd. Ha viszont nevetünk, akkor hihetik azt, hogy olvastunk valami vicceset, szórakoztatót és a jókedv akár rájuk is ráragadhat. A sírás viszont rosszkedvet sugall és akár meg is mérgezheti a levegőt még akkor is, ha valójában semmilyen komolyabb bajunk nincs, egyszerűen csak hülyeséget olvastunk, láttunk például az Origón. 

Ne feledjük, hogy kollégáink vagy családtagjaink nem tudják, hogy mi magunk döntöttünk a sírás mellett, racionális okokból. Ők azt hiszik, hogy valami baj történt, hogy a sírás eluralt minket, átvette a pszichénk felett az irányítást. Noha csak arról van szó, hogy adott helyzetben mi a sírást választottuk. Óriási különbség. 

Ha a munkahelyen vagy egy társaságban mégis a sírás mellett döntünk, akkor érdemes akció előtt közölni a környezetünkkel. Ez kissé időigényes, hiszen időbe, akár több percbe is beletelhet megmagyarázni nekik a várható viselkedésünk okát, de későbbi kellemetlen percektől kímélhetjük így meg magunkat. És hát valljuk be, elég nyomi is, könnyen hülyét csinálhatunk magunkból. 

Ha viszont otthon vagyunk, vagy egyedül tartózkodunk egy adott helyen, akkor a sírás is jó megoldás lehet, hiszen senkit nem zavarunk vele, hacsak nem úgy bömbölünk, mint egy csecsemő - de ez felnőttkorban amúgy is végtelenül kínos. 

Melyikkel ártunk és melyikkel használunk magunknak?

Amikor mérlegelünk, hogy sírjunk vagy nevessünk, nem csak a környezeti, de az egészségügyi hatásokat is érdemes fontolóra vennünk. A sírás és a nevetés mellett és ellen is vannak megfontolandó egészségügyi érvek, de ahhoz, hogy ezeket megismerjük, a tudomány vizeire kell eveznünk. 

A British Medical Journal (BMJ) néhány éve publikált egy tanulmányt a nevetés dokumentált előnyeiről és hátrányairól, a szerzők 65 év releváns kutatási eredményeit vették alapul. Ezek alapján kijelenthető, hogy a nevetés növelni tudja a fájdalomtűrő képességünket, csökkentheti az érfalak merevségét, az éren belüli nyomást, sőt a szívinfarktus kockázatát. A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedőkre is jótékony hatással van a nevetés, de a cukorbetegekre is. A tanulmány szerint a kórházi bohócdoktorok által megnevettetett, mesterséges megtermékenyítésen átesett nők 36 százalékánál volt sikeres a beavatkozás, míg azoknál, akiket nem nevetettek meg a bohócok, csak 20 százaléknál. A túlsúlyosoknak is érdemes inkább a nevetést választaniuk, mert azzal kalóriát égethetnek. 

Viszont tévedés azt gondolni, hogy csak a nevetés egészséges. A sírásnak is lehetnek jótékony hatásai a szervezetre. Ha sírunk, akkor a szervezetünk megbomlott egyensúlyi rendszere is visszaállhat. Ha olvasunk például egy hírt, ami erős érzelmi hatást vált ki bennünk, akkor intenzív hormontermelés indulhat meg szervezetünkben. Márpedig a túlzott mennyiség egy részétől valószínűleg a sírás segítségével szabadulhatunk meg. Ez az oka annak, hogy egy kiadós sírás után megnyugszunk, megkönnyebbülünk. A sírás segít abban is, hogy kevésbé legyünk stresszesek. 

És ahogy a sírás is lehet egészséges, úgy a nevetésnek is lehetnek árnyoldalai. A BMJ-ben említett kutatás például megemlíti, hogy a sok nevetés vizelettartási problémákat okozhat, a kacagással járó szapora, görcsös levegővétel pedig asztmás rohamot idézhet elő, de sérv kialakulásában is szerepet játszhat. Sőt, egy halálesetet is említ a tanulmány, egy szívbeteg nő annyira hosszan és harsányan nevetett, hogy összeesett és meghalt. De ez nem ok arra, hogy ne nevessünk, hiszen annak azért elég kicsi az esélye, hogy halálra nevetnénk magunkat. Ennél valószínűbb halálok, hogy egy külföldi nyaralás során kókuszdió esik a fejünkre és szörnyethalunk. (Akit a kókuszdió okozta halálesetek érdekelnek, itt talál bővebb információkat.)

Ha nem döntünk, nem tudunk kiszállni ebből az ördögi körből

Ha eldöntjük, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, és végre akcióba is lépünk, akkor már nyert ügyünk van. Nem baj, ha később megbánjuk és azt mondjuk magunknak, hogy inkább nevettem vagy sírtam volna és nem fordítva, de legalább döntöttünk.

Azok, akik nem tudnak dönteni, valójában a nem választott opcióról való lemondás miatt nem tudnak dönteni, hiszen ha a sírás mellett döntenek, akkor a nevetésről kell lemondaniuk. Ha ez a valódi félelmünk és emiatt nem tudunk dönteni, akkor egy kis praktika segít: határozzuk el, hogy most akkor sírunk, de ha legközelebb látunk egy videót vagy olvasunk egy hírt és nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk, akkor nevetni fogunk rajta, mert korábban sírtunk. Aztán majd legközelebb újra sírunk. Legvégső esetben pedig akár kombinálhatjuk is a kettőt, bármilyen hülyén is néz ki. De ha a szerencsére bíznánk a döntést, akkor fej vagy írás alapján is el tudjuk dönteni, melyiket válasszuk. 

Sok sikert, Magyarország!