Orsolya
7 °C
15 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Lehet-e jogszerű a kormánypropaganda bojkottja?

Van-e, és ha igen, mi a jogi különbség a sajtó és a kormánypropaganda között? Mik a kormánypárti politikusok kötelességei a sajtóval szemben? Ki kell-e szolgálnia a kormánypropagandát az ellenzéknek? Miért kötelesek a bíróságok vizsgálni, hogy független lapot vagy propagandaorgánumot perelt be valaki? A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vitacikke (az eredeti szöveg itt olvasható).

1. A kormányzati propagandamédia nem az ellenőre a hatalomnak, hanem az eszköze

A kormánypropagandát első látásra nem könnyű felismerni, mert az anyagai látszatra nem különböznek a független sajtóéitól: mindkét esetben egy szerkesztőség publikál közérdeklődésre számot tartó témákról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kettő között nincs jogi különbség, csak azt, hogy a megértéséhez mélyebbre kell ásni.

Hogy a különbség világos legyen, először azt kell tisztázni, hogy a demokráciák miért védik a sajtót: a közéletet ellenőrző, tényfeltáró és véleményformáló szerepe miatt. A sajtó a közhatalom társadalmi kontrollját, az ország sorsát alakító döntéshozók intézkedéseinek és cselekedeteinek megismerését és megvitatását, a társadalmi viták tény- és tárgyszerűségét biztosítja.

A sajtónak álcázott kormánypropaganda nem alkalmas erre. A kormánypropaganda nem ellenőrzi a kormányt, hanem szolgálja, nem világnézeti meggyőződésből ért vele egyet, hanem mert eleve ezért működtetik. A tényeket és információkat szelektíven, a kormánypártok érdekei szerint használja. A független véleményalkotást nem elősegíti, hanem ellehetetleníteni, a közéleti vitákat nem élénkíti, hanem gátolja.

A média nem fekete-fehér, a független sajtóban is jelenhetnek meg propagandaanyagok, ezek azonban működési anomáliák, nem rutinszerűek. Annak eldöntéséhez, hogy egy orgánum független vagy propagandacélt szolgál, azt kell megvizsgálni, hogy a szerkesztőséget miként irányítják, a tartalom össze van-e hangolva a kormány kommunikációjával, utalnak-e jelek a közhatalom számára rendelkezésre álló bennfentes információk privilegizált használatára, és hogy a működéshez szükséges pénzügyi háttér biztosításában mekkora a kormány szerepe.

2. A sajtószabadság nem a közhatalomnak nyújt védelmet, hanem épp a közhatalommal szemben

A sajtószabadságnak az a rendeltetése, hogy védelmet nyújtson az olyan kormányzati beavatkozásokkal (pl. a cenzúrával, az újságírók megfigyelésével, a munkájuk akadályozásával) szemben, amelyek korlátozzák a közügyekről szóló szabad vitát és tájékoztatást. A sajtószabadság ezért értelemszerűen csak az államtól ténylegesen független újságírókat és szervezeteket illetheti meg.

A kormánypropagandát terjesztő orgánumok nem tekinthetők függetlennek az államtól, ezért amikor ezt teszik, nem hivatkozhatnak a sajtószabadságra. Ha egy médiaszolgáltató a közügyeknek csak a kormánypárti, kritika nélkül olvasatát közvetíti, és - utasításra vagy megfelelési kényszerből - a kormány kritikusait támadja, akkor nincs valódi különbség közte és a kormány között. Az államtól való függetlenség elsősorban nem tulajdonosi, hanem tartalmi kérdés: az a döntő, hogy az államnak van-e befolyása a tartalomra, a szerkesztőség képes-e a kiegyensúlyozott tájékoztatásra.

3. A hatalmon lévőknek kötelességük nyilatkozni a sajtónak a közügyeket érintő kérdésekről

A sajtónak a hatalom ellenőrzésével kapcsolatos hatékonysága nem múlhat azon, hogy a közhatalom birtokosai hajlandók-e nyilatkozni: nekik alkotmányos kötelességük kiszolgálni a sajtó tevékenységét. Ez a kötelességük a vállalt közhatalmi szerepükkel összefüggő kérdésekre vonatkozik, más ügyekre nem, és a magánszférájukat is védelem illeti meg. A közhatalom gyakorlói a tájékoztatás módját, időpontját és időtartamát - ésszerű keretek között - szabadon alakíthatják.

Ugyanakkor a közvélemény tájékoztatásakor a közhatalom gyakorlóinak egyenlő bánásmódban kell részesíteniük a médiaszolgáltatókat, nem válogathatnak köztük vagy az újságíróik között. Egy fokig előnyben részesíthetik például a nagyobb elérésű orgánumokat, de teljesen nem bojkottálhatják egyiket sem. Ez a kötelességük az alkotmányból fakad, pártutasítás nem írhatja felül.

4. A sajtótól az ellenzéki pártok sem zárkózhatnak el

Az ellenzéki pártok képviselői a választásokra készülve és a parlamenti, önkormányzati döntéshozatal során akkor is a hatalom megszerzésére törekvő pártjuk álláspontját és érdekeit képviselik, ha épp semmilyen közhatalmi pozíciójuk sincs. Ezek a pártok úgy próbálják alakítani a közvéleményt, hogy elnyerjék a választók bizalmát. Emiatt az ellenzéki pártoknak kötelezettségeik vannak a nyilvánossággal szemben: kötelesek tűrni és segíteni a működésükről szóló tudósításokat.

5. Párt nem döntheti el, hogy mi sajtó, és mi propaganda

A pártok nem válogathatnak a sajtóorgánumok között azon az alapon, hogy melyiket tekintik sajtónak és melyiket propagandának, mert így kibújhatnának a tájékoztatási kötelezettségük alól. Ugyanakkor nem is kell kiszolgálniuk a kormánypropaganda céljait: velük szemben annyi a kötelességük, hogy válaszoljanak a propagandalapok kérdéseire, és a sajtónyilvános rendezvényeikre engedjék oda a képviselőiket.

6. A propagandamédia felismerése a bíróságok kötelessége

Mivel a sajtónak járó alkotmányos védelem csak a kiegyensúlyozott tájékoztatásra képes, a kormánytól független orgánumokat illeti meg, a bíróságok ítéleteinek tükrözniük kell, hogy független lap vagy egy kormánypropaganda-média ügyében döntöttek-e.

Ennek például akkor lehet jelentősége, amikor egy jogvitában egy politikus magánszférához fűződő joga és a sajtószabadság ütközik, mert mondjuk egy lap beszámolt arról, hogy a politikus több pénzt költ, mint amennyi a nyilvános vagyonnyilatkozata alapján a rendelkezésére áll. A propagandamédia ilyenkor nem hivatkozhat a sajtószabadságra: amikor egy politikus magánügyeiben turkálnak, a politikus magánélethez való jogával szemben nem egy másik alapjog, a polgárok véleménynyilvánítási jogának, a sajtószabadságnak az érvényesítése áll, hanem maga a kormány és annak politikai érdeke. A bíróságnak ezt fel kell ismernie, és ennek megfelelő döntést kell hoznia.

A feladat nem könnyű, és súlyos politikai terhet ró a bíróságokra, melyek e szempont mérlegelését a nehézségek ellenére sem kerülhetik meg. Ellenkező esetben alkalmatlannak bizonyulnak egyes alapjogsérelmek orvoslására.