Hagyjátok békén a gyerekeinket!

Szülő vagyok, kétgyerekes apa. Két alsós gyerekem egy, a Parlament közelében lévő iskolába jár. Szoktunk beszélni arról, mi folyik az ország házában, éppúgy az általános tájékozottság és műveltség részének tartom azt, hogy hány tagja van a törvényhozásnak vagy hogyan működik az adórendszer, mint az őshonos haszonállataink, így például a cigája főbb jellemzőinek ismeretét. Szóval mondom, a gyerekeknek van némi kapcsolatuk a politikával.

De hogy politikussal legyen, azt nem akarom.

Az elmúlt hetekben soha nem látott fokozatra kapcsolt a politikai pedofília. Tudják, az a jelenség, hogy politikusok óvodásokat, kisiskolásokat cserkésznek be a „gyerekkel és kutyával mindent el lehet adni” hollywoodi logikája alapján. Nevükkel ellátott pólókat küldenek óvodásoknak, hoznak a gyerekeknek egy két lábon járó miniszterelnök bácsit, akivel lehet, kell, illik csoportképet csinálni, kivezénylik őket táncolni, szavalni vagy csak biodíszletnek különböző kampányeseményekre, avatásra, alapkőletételre, netán megköszönni az új digitális táblát. A szerencsésebbeket legalább játszóházba elviszik.

Törvénysértő ez? Ó, igen. Érdekel ez bárkit is? Ó, nem. „Majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot” – hogy a kora XXI. század egy legendás jogfilozófiai fejtegetését idézzük.

Pedig a köznevelési törvény is tiltja, hogy köznevelési intézményekben politizáljanak, kampánytevékenységet folytassanak – mondjuk olyat is hallottam ehhez képest, hogy egy középiskola igazgatója az iskolában gyűjtötte a beosztottaktól a kormánypárt ajánlásait, annál ez se durvább –, de az óvodai, iskolai kampány sérti a választási eljárás alapelveit is. Maga Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság ellenzékiséggel semmiképp nem vádolható elnöke (a közszolgálati egyetem rektora egyebek mellett) mondta ki, hogy „választójoggal nem rendelkező gyerekek között nincs helye kampányeszközök osztogatásának”.

A valódi baj persze nem az, hogy a gyereknek nincs választójoga, amivel élhetne április 8-án. Hanem az, hogy a gyereknek nincs választási joga, amivel élhetne, amikor felbukkan a Politikus Néni és/vagy Bácsi a kerítés előtt. A magyar oktatás rendszere egy módfelett feudális, alá-fölérendeltségi alapokon nyugvó rendszer: aki fölötted áll, annak igaza van, azzal szemben hallgass a neved. Ha gyerek vagy, megeszed a főzeléket és nem csörömpölsz az építőkockákkal, ha óvónő vagy, elviszed a csoportot a helytörténeti múzeumba, ha óvodavezető, tapsolsz, amikor felbukkan a Politikus. Nincs olyan, hogy nem kérem a főzeléket, hogy nem mennék a helytörténetibe, és hogy nem tapsolok, ha jön a Politikus. Csodálatos szocializációs minta ez az egész a legkisebbeknek egy remek alattvalói társadalomba, nemde?

De még a szülők se ugrálnak, hogy jó, akkor majd holnap nem megy a Bence oviba, vagy pláne, hogy Magdika néni, ezt mégiscsak hogy az életbe tetszettek gondolni, hogy a gyereket egyszer csak az interneten látom viszont? Mert a szülők minimum az óvó nénivel jóban akarnak lenni, hisz ki tudja, mi kerül arra az iskolaérettség-minősítési lapra hatéves korban – az élet nevű halálos futamot sokak szerint nem lehet elég korán kezdeni! –, de kisebb városokban vagy faluhelyen egzisztenciális veszélyhelyzetbe sodorhatja magát az ember, ha ráragad a „mi szólsz, hogy jött a Politikus, akinek lépte nyomán mirhát terem a föld, és a hivatali Audijának uniós támogatás formájú a kipufogógáza, erre ez a konok Pista hőbörög itt” bélyeg.

A politikai pedofíliával nem az a legnagyobb baj, hogy ártatlan gyerekekkel próbálja cseppet sem ártatlan politikusokról az ártatlanság illúzióját kelteni. Ez csak egy hazugság, de ennél sokkal durvább hazugságot is hoz a kampány, ha bonyolult helyzet van, márpedig most az van. A politikai pedofíliával az a legnagyobb baj, hogy a gyereki naivitás mellett – a híres Politikussal találkozni, az nagy dolog, talán csak a Céronaldóval találkozni lenne menőségesebb – a kiszolgáltatottságra épít. Arra, hogy nincs választás: a politikus jön, gazsulálni kell.

Nemrég olvastam végig a Lili és a bátorság című könyvet az abúzus és molesztálás problémájáról, illetve részben ennek kapcsán az UNICEF Gyerekjogok gyereknyelven dokumentumát (tudják, hogy a híres kerítésszaggató ENSZ gyerekjogi szervezete). Mindkettő üzenete egyértelmű: a gyerek nem egy tárgy, amit a felnőttek kényük-kedvük szerint használhatnak bármire. Az UNICEF gyerekjogi dokumentuma – igaz, a szexuális molesztálások kapcsán, de – szó szerint azt írja: „Nem szabad téged lefotózni sem, vagy olyan szövegek elmondására kényszeríteni, amit te nem akarsz”.

Szülő vagyok, kétgyerekes apa. Mindkét gyereknek elmondtam, hogy ha idegen akar tőlük valamit, ne álljanak vele szóba, mert esélyes, hogy az az idegen ártani akar nekik, saját önös érdekei vezérlik. De a fene se gondolta, hogy nem szégyenkezve, hanem ilyen csinnadrattával érkező idegenek lesznek ezek.