Magyarország miniszterelnöke megvesztegethetetlen

2018.09.27. 15:37
Kapcsolódó
Ez az ország még az összeomlásra sem lenne képes

Ez az ország még az összeomlásra sem lenne képes

Magyarország azon szerencsés államok egyike, amely már évtizedek óta a 24. órában működik.

A jó ég tudja, hányadik órában vagyunk, állítólag örökké a huszonnegyedikben, csuvározástól az egészségügyön át a polgári Magyarországig, de Orbán Viktor megrepülőztetése Garancsi István gépén, pontosabban annak kormányzati kommunikációja, akár új időszámítás kezdete is lehetne.

A sort Hollik István a Fidesz-KDNP frakciószövetség jelenlegi szóvivője nyitotta meg, amikor arról beszélt, hogy semmi jogszerűtlen nincs abban, ha Vidi-szurkolóként a kormányfő elutazik az EU-s és költségvetési pénzekkel megvalósítandó projektek pályázatain rendszeresen nyertes vállalkozó jóvoltából.

„Hiszen ők barátok, és a barátok megosztják azt, amijük van” – mondta Hollik. Csütörtökön Gulyás Gergelynek kellett az ügyről nyilatkoznia a kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter szavaiból kitűnt: a szocialistákhoz képest erkölcsi értelemben is más Magyarországot ígérő Fidesz nem fog zavarba jönni az aggályos szívességektől, sőt: lényegében a kormányfőt nem lehet megvesztegetni. Azaz

bármilyen kedvességgel, szívességgel, el lehet halmozni a miniszterelnököt, az nem számít megvesztegetésnek.

Az utaztatásnál például azért nem számít annak, mert azt vagy magánemberként kapja – augusztusi bulgáriai vidi-meccs –, vagy miniszterelnökként – moszkvai vb-döntő, már ha ez utóbbira sor került, erről ugyanis csak azt tudjuk, hogy Orbán ott volt és a repülő is, hogy azzal ment-e a kormányfő, azt hivatalosan nem tudni –, de semmiképp sem képviselőként. Márpedig a törvény a képviselői jogállásra vonatkozóan ír elő korlátokat.

Mi szab tehát határt annak, hogy Orbán Viktorral barátai megosszák amijük van? – kérdezte az RTL újságírója a kormányinfón. Az állami megrendelésekből élő vállalkozó lakást is vehet a kormányfő gyerekeinek, esetleg  üzletrészt vásárolhat a család a másik barát, Mészáros Lőrinc vállalkozásában?

Kapcsolódó
Négypárti lenne a parlament most vasárnap

Négypárti lenne a parlament most vasárnap

Csak a Fidesz nőtt, az ellenzék vegetál. A bizonytalanok is a kormánypárthoz húztak.

„Határt a polgári jóízlés és a választók értékítélete szab” – mondta ki Gulyás. Kétségtelen, úgy tűnik, jelenleg mindkettőbe belefér a nagyvállalkozói szívesség. Apró kellemetlenség, hogy a választók minderről nem a kormánynak köszönhetően, hanem az Átlátszó révén értesülhettek. Ami persze sorosgyörgy.

Egyébként az sem világos, hogy az ügy kapcsán miért vádolja az ország bomlasztásával a portált a Fidesz, ha egyszer a párt azt állítja, semmi törvénytelen nem történt.

No de az ilyen törvényes gyakorlat is csak mértékkel folyhat, mert mindez csak a kormányfőre vonatkozik. (Esetleg a részeg számikkal védekező Semjén Szarvasvadász Zsoltra.) Gulyás szerint ugyanis egy állami cég vezetőjének vagy egy államtitkárnak már jobban meg kell gondolnia, hogy elfogad-e olyan szívességeket, mint a közös nyaralás Mészáros jachtján vagy a repülőút a magángéppel. Orbán Viktor azonban vitán felül áll. A polgárinak indult, illiberálissá lett, türk gyökereit nem feledő Magyarországon a közpénz jellegét elvesztett vagyon már nyíltan vándorolhat a kormányfő közelébe, nem csak cégvásárlás, de szívességek formájában is.  Amiből megint elnyert közpénz lesz, amiből megint lehet szívességet adni, amíg tart a végtelenül hosszú huszonnegyedik óra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Vélemény
Torban az igazság

Torban az igazság

Szidják a „kommunista” szomszédot, „Brüsszelt”, ezzel pedig még otthonosabb lesz számunkra ez a világ. Otthonosan elcseszett. Szarka Károly írása.

9 órája

  • Vélemény
A Gutenberg-galaxis lottóesélyei, avagy mi lesz a folyóiratokkal?

A Gutenberg-galaxis lottóesélyei, avagy mi lesz a folyóiratokkal?

A Hankó Balázs által elmondottak kizárnak minden lehetőséget a párbeszédre.

február 2., 09:04

  • Vélemény
A véglények melankóliája

A véglények melankóliája

A svéd lapnak adott Krasznahorkai-interjúból kiderül: a világhírű magyar író már nem tesz fel kérdéseket.

február 2., 17:30

  • Vélemény
Demeter Szilárd: Krasznahorkai és a magyarok

Demeter Szilárd: Krasznahorkai és a magyarok

Mink, mucsai magyarok azon dolgozunk, hogy Krasznahorkait is túléljük – az ő érdekében.

február 3., 15:44

  • Vélemény
Most éppen kit kell sajnálni?

Most éppen kit kell sajnálni?

A történelem tele van olyan bűnösökkel, akik áldozatok is egyben.

január 31., 07:13

  • Vélemény
A nagy játszma elkezdődött: lesz gazdasági bumm, vagy csak szédítik a népet?

A nagy játszma elkezdődött: lesz gazdasági bumm, vagy csak szédítik a népet?

Péter Tamás véleménycikke.

január 29., 15:59

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Vélemény
Nyugdíjazza-e Trump a párizsi klímaegyezményt?

Nyugdíjazza-e Trump a párizsi klímaegyezményt?

Mi, európaiak, mi, magyarok hiába vállalunk áldozatot, ha a többiek nem köteleződnek el jobban.

január 31., 15:50

  • Vélemény
Gyűlölet és együttműködés, Kossuthtól Dubajig

Gyűlölet és együttműködés, Kossuthtól Dubajig

2004 óta folyamatosan csúszunk le a sereghajtók közé. Fodor Gábor írása.

február 3., 06:04

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Vélemény
Trianon az nem egy ház

Trianon az nem egy ház

Trianon az, amikor nem érted, mit jelent az, hogy határon túli, ha te mindig innen vagy.

február 5., 08:14

  • Vélemény
Mindenki számol – az új Bajnokok Ligája mérlege

Mindenki számol – az új Bajnokok Ligája mérlege

Dénes Ferenc: Siker vagy veszélytelen Szuperliga?

február 6., 12:59

  • Vélemény
Orbán Viktor uralma és a rendszere a politikai vezető karizmájának erején alapul

Orbán Viktor uralma és a rendszere a politikai vezető karizmájának erején alapul

Nem orbáni diktatúra van, hanem tévképzetek a falak létezéséről és veszélyéről. Kóczián Péter írása.

január 28., 06:19

  • Vélemény
Krasznahorkai László válasza Kollár Árpádnak – és a viszontválasz

Krasznahorkai László válasza Kollár Árpádnak – és a viszontválasz

A két levelet az írók engedélyével közöljük.

február 9., 08:09

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Vélemény
Csizmadia Ervin: A „forradalmi” és az „ellenforradalmi” demokráciáról

Csizmadia Ervin: A „forradalmi” és az „ellenforradalmi” demokráciáról

Kevesebb forradalmi hév kellett volna. Ennyi a recept.

január 29., 10:55

  • Vélemény
Kedves Magyar Facebook-cenzorom!

Kedves Magyar Facebook-cenzorom!

Borzalmasan torz a világ, ahol a tiltott szavakra vadászó cenzorokkal kell bújócskázni. Ceglédi Zoltán írása.

január 16., 08:14

  • Vélemény
Ujhelyi István: Abszurditás vagy moszkvai kényszer magyarázza az AfD-hez való fideszes közeledést

Ujhelyi István: Abszurditás vagy moszkvai kényszer magyarázza az AfD-hez való fideszes közeledést

Orbán Viktor nemrég még Helmut Kohlt tartotta politikai mentorának.

február 7., 12:48

  • Vélemény
Fodor Gábor: Politikai ív Dombóvártól Washingtonig

Fodor Gábor: Politikai ív Dombóvártól Washingtonig

Lehet-e Magyar Pétert beszorítani a „brüsszeli ügynöke, ráadásul még áruló is” szerepbe?

január 20., 08:48

  • Vélemény
A TikTok-tiltás és az algoritmikus soft power korszaka

A TikTok-tiltás és az algoritmikus soft power korszaka

Aki uralja az ország közösségi platformjait, az uralja az ország gondolkodását. Nefelejcs Gergő írása.

január 25., 12:27

  • Vélemény
Ujhelyi István: Szuverenista mellet nemzeti ököllel döngetni

Ujhelyi István: Szuverenista mellet nemzeti ököllel döngetni

Amikor majd „America First” szembejön a mi „Hungary First” politikánkkal, akkor derül ki, kinek mekkora szuverenitás van a gatyájában.

január 24., 10:14

  • Vélemény
Ki beszélheti el a magyar holokauszt történetét?

Ki beszélheti el a magyar holokauszt történetét?

A kormány Magyar Holokauszt Múzeum felállításából történt „kiszállása” legelkeserítőbb elemének a hangsúlyozott ürügyét látom. Kőbányai János írása.

január 27., 10:00

  • Vélemény
A konteó, ami már nem konteó

A konteó, ami már nem konteó

Járványok és összeesküvés-elméletek, avagy a CIA sem áll mindig erős lábakon.

január 27., 07:22

  • Vélemény
Megadja Gábor: A korlátozó valóságról

Megadja Gábor: A korlátozó valóságról

Az emberi mindenhatóság gondolatából az a kellemetlenség fakad, hogy megszűnünk szabadnak lenni.

január 24., 12:53

  • Vélemény
Trump 2.0 – bombasztikus túlzás vagy reális esély az új amerikai „aranykorszak”?

Trump 2.0 – bombasztikus túlzás vagy reális esély az új amerikai „aranykorszak”?

A Trump-féle retorikai szuperlatívuszokat érdemes némi távolságtartással értelmezni. Csutak Zsolt írása.

január 23., 06:46

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Vélemény
Demeter Szilárd: Miért ne tehette volna Majka, ha ez gyött ki belőle

Demeter Szilárd: Miért ne tehette volna Majka, ha ez gyött ki belőle

Jegyzetek a magyar kultúra napjára 2025-ben.

január 22., 07:32