A Kúria meghódítása

A köztársasági elnök Varga Zs. András alkotmánybírót jelölte a Kúria elnökének, miután Darák Péter elnöki mandátuma év végén lejár. A főbíró megválasztásához a parlamenti képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A rendszerváltás óta az államfők – Sólyom László kivételével – jelölési joguk gyakorlása előtt rendre meggyőződtek arról, jelöltjük bírja-e majd a kétharmad támogatását. Áder Jánosnak egyszerű dolga volt.

Merthogy a rendszerváltás korából megmaradt liberális (vagy inkább: hézagos) párt- és parlamenti jogi szabályozás a pártok és frakciók hipercentralizációjára teljes szabadságot biztosít. Tehát Áder, ha egyeztetett, azt minden bizonnyal az Egyetlen Személlyel folytatta le. A legfőbb bírói önkormányzati fórum,

Az OBT indokolása felettébb tanulságos: „Nem lehet azonban elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a jelölt korábban a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, tárgyalótermi tapasztalattal nem rendelkezik, a peres ügyek és a bírósági igazgatás terén gyakorlati múltja nincs. A rendszerváltás óta kizárólag olyan személy töltötte be a Legfelsőbb Bíróság, illetve Kúria elnökének tisztségét, aki ezt megelőzően hosszabb-rövidebb ideig bíróként is dolgozott. Varga Zsolt András jelöltté válását két közelmúltbeli törvénymódosítás tette lehetővé, amely nem feleltethető meg annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a bírósági szervezetrendszer csúcsára a más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön.”

A „Lex Varga Zs.” – a NER-ben is rendhagyó módon – két lépésben született meg. A „közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról” szóló 2019. évi XXIV. tv. -ből lényegében már csak az 1.§ él. Korábban a bírói szervezeti törvény (2011. évi CLXI. tv.) 114.§ tovább szigorította a főbíróvá választás feltételeit az alaptörvényi rendelkezéshez képest: öt éves szolgálati jogviszonyt kíván meg. Az említett 2019. évi XXIV. tv. 1.§ ezt az akadályt úgy hárította el, hogy a bírói jogviszony számításakor – többek között – az alkotmánybíróként szerzett tapasztalatot is figyelembe kell venni. A fideszes megfejtők menet közben rájöhettek, hogy ezzel viszont még nem tüntették el a korábban maguk által emelt alaptörvényi korlátot. Miután az Alaptörvény szövege világosan különbséget tesz bíró és alkotmánybíró között, így a bírói jogviszony számításával való trükközés még nem csinál bírát az alkotmánybíróból. Így került sor a „Lex Varga Zs.” második felvonására, méghozzá „az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról” szóló 2019. évi CXXVII. tv-be csomagolva. Ez a módosítás arról rendelkezett, hogy azok az alkotmánybírák, akik korábban nem viseltek bírói tisztséget az államfőtől kérhetik bírói kinevezésüket és – a korábban bíróként működő alkotmánybírákkal együtt – szünetelő bírói státuszba kerülnek, majd a szünetelést követően őket pályáztatás nélkül a Kúriára osztják be. Ügyes húzás. S, hogy hogy nem, éppen a 2019. évi CXXVII. tv. a Kúria – és azon belül a kúriai elnök – szerepét is megemelte a bírósági szervezetrendszerben: a bíróságok kötelesek a Kúria jogértelmezését követni, az eltérést az eljáró bíró köteles külön indokolni, s mindennek garanciájaként a módosítás bevezeti a jogegységi panasz intézményét, amit a Kúrián a kúriai elnök által vezetett és összeállított tanácsok bírálnak majd el.

Mi a főbírói pozíció hatalompolitikai tétje?

Túl azon, hogy a főbíró szerepfelfogása az egész bírói karra sugároz egy magatartásmintát. Először is, a Kúria elnöke az imént említett jogegységi panasz tanácsok összeállításán és vezetésén keresztül a teljes bírói gyakorlatot, kötelező jelleggel terelgetheti akár a rendre kormányzati érdeksérelmeket okozó sajtó-, illetve közérdekű adatkérési perekben, vagy éppen „börtönkártérítési” ügyekben, közbeszerzési, médiajogi, versenyjogi jogvitákban is. Másodszor, a Kúria elnöke bírálja el a Kúriára kiírt bírói pályázatokat és nevezi ki a kollégiumok vezetőit: magyarul, középtávon tetszés szerint formálhatja a Kúrián eljáró tanácsok összetételét. Harmadszor, a Kúria elnöke határozza meg a legfőbb bírói fórumon az ügyelosztási rendet. Ez a Kúria hatáskörébe tartozó ügytípusok között is különösen érzékeny választási eljárási ügyekben eddig, a Darák-érában, az automatikus szignalizációt jelentette. Az új elnöknek hatalmában áll majd ezt is megváltoztatni. Mindehhez tegyük hozzá, hogy 2012 óta az önkormányzati rendeletek feletti normakontrollt -az Alkotmánybíróság helyett- a Kúria önkormányzati tanácsa látja el, melynek összetételét -az ügyleosztási renden keresztül- a Kúria elnöke határozhatja meg. S most képzeljük el, hogy a Kúria elnöke egy olyan személy lesz, aki eddigi alkotmánybírói működése során a legkormánybarátabb alkotmánybíró volt, miközben bírói identitással egyáltalán nem rendelkezik!

Miért fontos a bírói identitás?

Ennek megértéshez azt kell röviden áttekintenünk, miért fontos a bíróságok függetlensége. Egy jogállamban természetesen politikai akarat határozza meg az ország alkotmányát, majd – az alkotmányos keretek között – ugyancsak a politikai akarat testesül meg a különböző jogszabályokban. Azonban ahhoz, hogy az egyes személyek jogvitás ügyei ne önkényesen, hanem a jognak alávetetten, a törvény előtti egyenlőség elvét érvényesítve dőljenek el, arra van szükség, hogy az amúgy politikai akarattal meghozott jogszabályokból eredő konkrét jogvitákat ne a politikai akarat döntse el. Ennek első számú intézményi biztosítéka a bírói függetlenség.

A bírói identitás, a bírói ethosz azoknak a sajátja, akik hivatásszerűen, napi szinten ítélkeznek jogvitás ügyekben, egy életpálya során elsajátítják az ítélkezők magatartásmintáit. Magatartásmintái – legalábbis a hatalom radarja alatt csordogáló ügyszakokban – túlélték az államhatalom egységének elvét valló diktatúra időszakát is.

A jelenlegi főbíró, Darák Péter rendelkezik bírói identitással, ahogyan a korábbi OBH-elnöknek, Handó Tündének is bírói identitása volt. A rendszerváltás utáni évtizedek valamennyi főbírája megkérdőjelezhetetlen bírói identitással bírt. Talán nem véletlen, hogy a NER az Alaptörvény szövegébe is beépítette, hogy a Kúria elnökét csak bírák közül lehet választani. 

Túl azon, hogy már az amúgy tizenhat évig a strasbourgi bíróságon mégiscsak ítélkezési tevékenységet folytató Baka András esete is határeset volt a bírói identitás szempontjából (bár furcsa mód, a korabeli Alkotmány 48.§ (1) bek. – szemben a mostani alaptörvényi regulával – nem követelte meg, hogy a főbíró a bírói karból érkezzen), a „bírói” és az „alkotmánybírói” szerepfelfogás egybevonása nagyjából a „körte-alma” összehasonlítással egyenértékű. Az alkotmánybírót politikai döntéssel választja az Országgyűlés, míg a bírói kinevezés és előmenetel feltételeit szigorú normatív menetrend, s bizony a szervezeti kultúra elsajátítása teremti meg. Az alkotmánybíró tipikusan normakontroll végez és nem egyedi jogvitákat dönt el (s ez alapvetően még a valódi alkotmányjogi panaszos ügyekre is igaz). Az egyiknek az a dolga, hogy a politikai akaratot tükröző Alaptörvénnyel vesse össze a politikai akaratot tükröző más jogszabályokat, időnként a belőlük kisarjadó élő jogot. A másiknak viszont az a dolga, hogy a politikai akaratot tükröző jogszabályból fakadó vitás ügyekben a politikai akarattól független igazságot szolgáltasson. Két különböző szerepfelfogás, két különböző identitás. Természetesen a bírói identitás sem működik mindig problémamentesen.

Ha a bírói identitás megbicsaklik, a jogállam iránt elkötelezett jogalkotó a maga eszközrendszerével szűri ki a további megbicsaklást. Így az Országgyűlés már régen megteremthette volna a bírák „forgatásának” anyagi és szervezeti feltételeit, s ezzel a helyi urambátyámozás árnyait (l. SZEVIÉP-ügy) kergethetné el a bíróságok feje felől. A kétharmad már régen generális tilalmat vezethetett volna be arra, hogy nem-kormányzati szervek (l. Bankszövetség) képezzék a bírákat. Egyiket sem tették meg, tudniillik a bírói identitás tűzfala a politikai főhatalom számára is tűzfalat jelent.

A fideszes vezérkar mindig is gyűlölte a bírói identitásból épült tűzfalat

Úgy látják, és helyesen látják úgy, hogy ez a tűzfal akadálya a politikai akarat korlátlan érvényesítésének. A NER alapfilozófiája viszont a többségi politikai akarat (ami jelen esetben egyenlő a miniszterelnöki akarattal) abszolutizálása, korlátlan érvényesítése. Varga Zs. Andrással – mint leendő főbíróval – nem az a fő gond, hogy „Polt Péter helyettese” volt. A 2016-os alkotmánybíró-jelölési alkudozások során megnéztem az egyes alkotmánybírák 2013-16 közötti szavazási magatartását. Varga Zs. alkotmánybíróval nem az volt a bajom, hogy konzervatív jogfelfogást követ, hanem az, hogy ő a legaulikusabb tagja a testületnek. A hatalmi ágak harmonikus együttműködésének orbáni elvét vallja. Még az államfői vétóval Alkotmánybíróság elé került – és az „elvesztette közpénz-jellegét” c. előterjesztői indokolásról elhíresült – jegybanktörvény-módosításnál is különvéleményt fogalmazott meg, s az Egyetlen Személy feltételezhető akaratát kutatta. Nála még a kormánypárti frakciószövetségből érkezett alkotmánybírák is kevésbé voltak kormánybarátok. S az Egyetlen Személy aligha hálátlan: a kétkörös „Lex Varga Zs.” a miniszterelnök elképesztő elszántságát mutatja a legaulikusabb alkotmánybíró kúriai elnökké emelése iránt.

Az egyes jogalkotási húzások európai jogállami mércével nehezen, vagy egyáltalán nem támadhatóak. A vonatkozó alaptörvényi szabályozás jogállami szempontból egyenesen jobb, mint a korábbi alkotmányos rendelkezés. A NER bírói szervezeti törvénye ehhez képest még plusz garanciát is hozzátett (az a bizonyos öt év bírói gyakorlat). Az alkotmánybírák beeresztése a Kúriára, bár rendszertanilag felettébb problematikus, a ténylegesen 8 alkotmánybíró (köztük 4 korábbi bíró) hosszú évek alatt esedékes rendszerbe állása önmagában még aligha jelenti a Kúria „fideszes megszállását”. A Kúria jogegységi szerepének megerősítése kifejezetten a jogbiztonságot, a jogkereső állampolgár érdekét szolgálja: brüsszeli ítészek aligha kritizálhatják. Varga Zs. jelölése és megválasztása pedig mindezek után legális és pro forma nem tér el elődei megválasztási procedúrájától. A rendszer egyes elemeiben tehát kifejezetten előrelépést jelent a liberális jogállami korszakhoz képest, másutt simán csak átveszi a rendszerváltás utáni időszak joghézagait, vagy torz megoldásait (l. ügyészség, mint kvázi-önálló hatalmi ág), vannak jogállamisági szempontból nehezen támadható rések és logikátlan zsiványságok.

A végeredmény most is, ahogyan a NER alatt szinte mindig: az önmagukban nehezen kikezdhető jogalkotási trükközések végén olyan – teljesen jogszerű – személyzeti döntés születik, amely az Egyetlen Személy –Körösényit megidézve – karizmatikus legitimációjába illeszkedik. A jogállamisági probléma tehát nem a rendszer egyes elemeiben rejlik (ezért futnak rendre zátonyra az uniós kritikák), hanem abban, ahogyan 

A főbíró-választási történet még egy metszetben hű lenyomata Magyarország elmúlt tíz évének. A '89-es liberális jogállamot azért dózerolhatta le ellenállás nélkül a NER, mert a 2010-et megelőző húsz esztendő valóságát az emberek többsége a posztkommunista vagyonátmentéssel, az adósságcsapdával, a közszolgáltatások kiárusításával, a felzárkózás hamis illúziójával, a következmények nélküli választási hazugsággal, a szemkilövetéssel, a gyülekezési jog sorozatos sárba tiprásával azonosította. Ezért nem voltak tömegek, akik a NER-el szemben a liberális jogállam védelmére keltek volna 2010 után. Orbán Viktor ma vígan kacagja ki azokat, akik a bírói identitás hiányt kifogásolják Varga Zs. megválasztása kapcsán. A „mocskosbírózás” ma a komment-folyamokban nagyjából olyan gyakori, mint a stadionok lelátóin. S ezért felelős minden politikai szereplő, aki az elmúlt évtizedet bírói ítéletek minősítgetésével, parlamenti felülírásával, bírák fenyegetésével, listázásával, „komcsibírózással”, „sorosbírózással”, „fideszbírózással”, „vérbírózással” töltötte. Ezért nincsen, aki ma a bírói identitás védelmére kelne. Pedig erős bírói identitás nélkül senki és semmi nem véd meg az önkénytől.

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő

(Borítókép: Varga Zs. András, MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)