Miért Joe Biden lett Amerika új elnöke?

Nem túloztak azok, akik történelmi referendumról beszéltek, mert az volt. Rendkívül szoros küzdelemben – de még nem hivatalosan – a demokrata Joe Biden lett az Egyesült Államok 46. elnökvárományosa. Az elektori szavazatok megszámlálását és hitelesítését követően a kongresszusban január 6-án hirdetik majd ki a hivatalos végeredményt. Ám addig a volt alelnöknek szerencsésen túl kell esnie a republikánusok bírósági pereskedésein az elnökválasztás tisztaságát és szabályosságát illetően. A csalódott vesztesek radikális csoportjai részéről utcai zavargásokra is számítani lehet. Amerika politikai megosztottsága tovább mélyült.

A MAGA – Make America Great Again (Tegyük Újra Naggyá Amerikát!) – ütős csataszavával váratlanul Donald Trump diadalmaskodott a 2016-os elnökválasztáson a biztos befutónak tekintett demokrata Hillary Clinton ellen. A MAGA-t a választási technikusok az utóbbi évtizedek leghatásosabb, legrezonánsabb kampányjelszavának tartják. Különösen az amerikai társadalom vesztes, leszakadóban lévő rétegei, a globalizáció vesztesei voltak igen fogékonyak rá, de nemcsak a globalizáció és a szabadkereskedelem áldozatai segítették Trumpot győzelemhez, hanem azok a mérsékelt politikai beállítottságú, középutas amerikaiak is, akiknek elegük volt a status quóból, a Wall Street pénzügyi mesterkedéseiből, a manipulatív médiaelit dominanciájából és az elképesztően tágra nyílt jövedelemollóból.

Stílusosan a MAGA volt Trump etnonacionalista elnöki platformjának baseballsapkajelképe. A hevenyészve összedobott program ezekre összpontosított: a túlzottan liberális szövetségi bírói kar konzervatív színezetű átformálása; a gazdaság saját forrásokra és deregulációra támaszkodó felpörgetése; a hanyatló feldolgozóipar felvirágoztatása; az ipari válságért felelős kínai gazdasági ragadozó megszelídítése; a roskadozó infrastruktúra újraépítése; az illegális bevándorlás megállítása; és az Amerika számára hátrányosnak tartott szabadkereskedelmi és katonai szövetségi rendszerek gyökeres átalakítása.

Nagyobb helyett kisebb Amerika

A négyéves kormányzási ciklus végén a szavazók egy kérdésre keresték a választ: tényleg naggyá tette Trump elnök Amerikát? Semmi nem tükrözi jobban Amerika polarizáltságát, mint az erre a kérdésre adott válasz. Az elnökért tűzbe menő trumpista tábor számára nem vitás, hogy az elnök – a demokraták szüntelen gáncsoskodása ellenére – máris sokat tett Amerika rendbehozataláért, de még egy ciklus kell ahhoz, hogy befejezze történelmi művét.

Elnökségének első három évében Trumpnak tagadhatatlanul voltak részsikerei: az Obama-kormánytól nem rossz állapotban örökölt gazdaság jól pörgött, a munkanélküliség fél évszázada nem látott alacsony szintre süllyedt, a reálbérek emelkedtek még a kékgalléros munkások körében is. Az adók csökkentek, bár aránytalanul a gazdagok és a nagyvállalatok előnyére. A gazdaság deregulációja is előrehaladt, részben a környezetvédelem rovására.

A demokrata párti ellentábor és a független szavazók többsége azonban mást látott: kaotikus, megosztó kormányzást és „lopakodó diktatúrát”. Ez a szavazóblokk fogékony volt Biden fő kampányüzenetére: „Donald Trump alapvető veszélyt jelent az amerikai értékrendszerre és demokráciára. A nemzet lelke forog kockán.” 

A modern korban egyetlen amerikai elnök sem ütközött olyan fanatikus és szervezett politikai ellenállásba, mint Donald Trump. Biden az elszánt „ellenállók” voksaival diadalmaskodott, akiknek a republikánus oldalon besegítettek az elnökből mélyen kiábrándult „nevertrumpisták” is.

Biden kezére játszott, hogy Trump nagyratörő kampányígéretei közül sok nem valósult meg. Kevesebb illegális bevándorlót deportált, mint a demokrata Obama-kormány. A bevándorlási rendszerre a szervezetlenség és a kapkodás nyomta rá a bélyegét. A merkantilista gazdaságpolitika és vámháború a visszájára sült el, az áremelkedéseken keresztül mindenekelőtt az amerikai fogyasztókat rövidítette meg. A jól fizető állások nem tértek vissza külföldről Amerikába, és elmaradt a feldolgozóipar reneszánsza is.

Trump Achilles-sarka

Trump bukásához a koronavírus-járvány, a gazdaság megroppanása és az etnikai feszültségek egymásba fonódó hármas válsága vezetett. A demokraták arra törekedtek, hogy a tripla válságot tegyék meg az elnök alkalmasságáról ítéletet mondó referendum kulcstémájává. Közben a világ első számú szuperhatalma lett a  globális gócpontja a járványnak, amely a választások idejére már közel negyedmillió emberéletet követelt. Az elnök az empátia legkisebb jelét sem mutatta az áldozatok és családjaik felé. A választás véghajráját is a Covid-politika uralta: miközben Biden arról beszélt, hogyan lehetne a járványt a tudományra támaszkodva leküzdeni, Trump arról győzködte híveit, hogy „nem olyan nagy durranás ez a vírus”.

Gazdasági és etnikai krízis szinkronban

A második világháború utáni időszakban csak akkor nem választották újra a hivatalban lévő elnököt, ha a gazdaság az elnökválasztás évében recesszióban volt. Az utóbbi hónapok erős gazdasági visszapattanása és a tőzsdék szárnyalása ellenére 2020 a recesszió éve lesz, négy százalék körüli GDP-csökkenéssel és magas, 7–9 százalékos munkanélküliséggel. Hasonló makrogazdasági mutatókkal egyetlen amerikai elnök sem tudott újrázni Amerika modern történelmében.

„A fekete életek számítanak” (BLM) mozgalom által a nagyvárosokban kirobbantott nyári tüntetések, zavargások mérete és elhúzódása összefüggött azzal, hogy a járvány és a gazdasági válság aránytalanul nagy mértékben sújtotta a fekete kisebbséget, amely a leginkább Trump-ellenes politikai közösség Amerikában. 

Mit adhat Amerikának Biden elnök?

Az amerikai választók azokat az elnökjelölteket kedvelik, akik valamiért és nem csak valami ellen vannak. Az obamai politikai örökség folytatójának, a „középosztály Joe”-jának szerepét készségesen felvállaló Bidennek nagyratörő elnöki programja van. A vártnál kevesebb engedményt tett a Demokrata Párt Bernie Sanders és Alexandra Ocasio-Cortez vezette, megerősödött progresszív szárnyának, amelynek ambiciózus és méregdrága terveit sokan – helytelenül – már-már a szocializmussal azonosították. A centrista politikai beütésű Bidennek az első naptól számítania kell a balos progresszívek erős nyomására, akik az elnökség „résztulajdonosának” tekintik magukat.

Biden visszavágná a nagyvállalatoknak és a szupergazdagoknak kedvező trumpi adócsökkentéseket. Az általa tervezett adóemelés háromnegyed részét a dúsgazdag családok egy százalékán hajtaná be. Kiáll a 15 dolláros minimális órabérért. Tökéletesíteni akarja az öregedő Amerika első számú társadalompolitikai prioritását: a több sebből vérző egészségbiztosítást, amelyből amerikaiak tízmilliói kívül rekedtek. 2035-re a villamosenergia-termelés – kizárólag a megújuló forrásokra alapozva – karbonsemleges lenne (az atomenergia meghagyásával). A „lopakodó diktatúra” trumpi örökségére célozva Biden sokat beszél Amerika morális megújulásának és a demokrácia megerősítésének szükségességéről.

Nem csak a republikánus oldalon vannak sokan, akik eleve megvalósíthatatlannak tartják Biden méregdrágának vélt terveit a középosztályra is kiterjedő adóemelések nélkül. A törzsi háborúhoz hasonlítható ideológiai és politikai szembenállás, az etnikai ellentétek és az elképesztő jövedelemi/vagyoni egyenlőtlenségek már régóta éleződtek.

A törvényhozás és a végrehajtó hatalom közötti rendszeres patthelyzetek, a kétpárti együttműködés elsorvadása (az átkozott gridlock) – párosulva az elavult alkotmánnyal – annyira megbéklyózzák Washington cselekvőképességét, hogy nem kevesen már a „kudarcállam” rémképét festik fel.

A Biden-kormánynak azzal is számolnia kell, hogy Donald Trump bukásával a trumpizmus – mint illiberális-közeli mozgalom – nem szavazódott ki az amerikai politikából. Az etnonacionalista, protekcionista, antiglobalista elveket és az erős vezető kultuszát megtestesítő mozgalom nem fog a történelem süllyesztőjébe kerülni. A konzervatív Tea Party is egy nagy republikánus (John McCain) bukása után, Barack Obama 2008-as választási győzelme hatására szerveződött mozgalommá. A Tea Party azonban eltörpül Trump 45 millió embert kitevő lojális törzstábora mögött. Valószínűleg a trumpizmus lesz a Biden-kormány legádázabb tömegellenzéke.

Milyen lesz a bideni külpolitika?

A külpolitikában rendkívül otthonosan mozgó Biden a kampányában anti-Trumpként jellemezte magát. Ám ő sem hagyhatja figyelmen kívül a trumpi örökséget a világpolitikában. A civilizált külpolitikai stílusban és a kiszámíthatóságban várható a leggyorsabb fordulat. Kínával szemben Biden is kemény vonalat fog vinni a katona- és kereskedelempolitikában. Csökkenti majd például a kínai függőséget a nemzetbiztonsági és közegészségügyi szempontból kritikus termékek körében (telekommunikációs berendezések, orvosi műszerek, gyógyszerek). Viszont Trumppal éles ellentétben a NATO megerősítésére fog törekedni. Leszögezte, hogy számára a NATO nem dollárügylet, hanem Amerika nemzetbiztonságának a védőbástyája.

Felturbózott retorika ide vagy oda, nem szabad túlértékelni Biden elnök manőverezési lehetőségeit. A fegyverhajsza felújítása neki sem érdeke, s a rövidesen lejáró START-szerződést nyélbe kell ütnie az oroszokkal. Ukrajna kapcsán Biden Trumpnál jóval tevékenyebb lesz, fokozhatja Kijev katonai támogatását. Reálisan nézve azonban Washingtonnak nincs jelentős mozgástere az oroszokkal szemben. Nincs az a megerősített nyugati szankciórendszer, ami Moszkvát azon stratégiai célja feladására kényszerítse, hogy Ukrajnát „finnlandizálja”, a Krím félsziget visszaadásáról nem is beszélve.

Washington–Budapest-kapcsolat: megint mosolyszünet?

Donald Trump elnöksége alatt 180 fokos fordulat következett be a magyar–amerikai politikai kapcsolatokban. Trumpot hidegen hagyták az emberi jogok. Bátorította az illiberális rendszereket, Magyarországtól kezdve Lengyelországon keresztül Brazíliáig. Bident viszont a határozott kiállás jellemzi a demokrácia megerősítése mellett otthon és külföldön egyaránt.

Biden szerint a demokratikus értékeknek nemcsak Trump fordított hátat, hanem világszerte terjed a tekintélyelvűség, a nacionalizmus és az illiberalizmus.

Orbán Viktor diplomáciai fiaskót követett el, amikor az elnökválasztás hajrájában – teljesen célszerűtlenül – nyíltan Donald Trump „győzelméért szorított”. Ezt fejelte meg azután Szijjártó Péter nagy feltűnést keltő túlreagálása Biden egyik rögtönzött kampánykiszólására Magyarország és Lengyelország tekintélyelvűségével kapcsolatban. Ismeretes, hogy a külügyminiszter egy elképesztő videóüzenetben szólította fel az Egyesült Államok jövőbeli elnökét, hogy Magyarország bírálata helyett inkább a saját korruptságára vonatkozó kérdéseket válaszolja meg Ukrajnával kapcsolatban. Ezzel súlyosan beavatkozott az amerikai belpolitikába, annak is a legkényesebb részébe – a választásokba –, amire mindkét párt szuperérzékeny. Ezzel az öngóllal Budapestnek még a Biden-kormány hivatalba lépése előtt sikerült a kétoldalú politikai viszonyt potenciálisan rossz pályára terelni.

Véget érhetnek a rövidre sikerült szép napok? Visszajöhet az udvarias hanyagolás, vagy annál is rosszabb jön? A következményeket a legfontosabb szövetségesünkkel való viszonyban majd jövőre fogjuk látni.

A szerző a Világbank Amerikában élő volt vezető közgazdásza.

Borítókép: Reuters/Hannah Mckay