Ezt gondolja át, mielőtt posztol a gyerekéről!

Miről árulkodnak privát tereink? Milyen befolyással vannak az arcképfelismerő szoftverek a jövőnkre? Mi köze a közösségi médiának az iskolai zaklatáshoz? Milyen összefüggés van a szexuális zaklatás és a magánéleti információkat tartalmazó posztok között? 

Az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág gyermekjogi aspektusairól beszélünk, ahol a szabályozás évekkel el van maradva a fejlődés ütemétől. A platformokat sokszor a média és az influencerek sem tudatosan használják, és maguk a social media felületei is most kezdik átgondolni a gyerekekre vonatkozó szabályozásokat. Az online tér felelős használatával komoly társadalmi, szociális, magánéleti és adatvédelmi problémákat kerülhetünk el a jövőben. 

Alkalom szüli a tolvajt – mondják. S a 21. században alkalom szüli a netes trollt és zaklatót is. Minél több poszt van egy gyerekről teljesen szabadon elérhető módon az interneten, annál magasabb a kockázata annak, hogy ezek miatt a gyereket csúfolják, megszégyenítik. A netes zaklatás legnagyobb részét a gyerekekkel szemben más gyerekek követik el. Ez azt is jelenti, hogy a netes zaklatás sok esetben nem marad az online térben. Kilép onnan, és tovább folytatódik az osztályteremben, az iskolában, az edzésen. Szülőként komoly felelősségünk van abban, hogy ettől megvédjük a gyerekeinket. A védelem és megelőzés egyik legerősebb fegyvere pedig az, ha nem adunk felületet a bántalmazónak ahhoz, hogy bántsa a gyerekünket. Do not feed the troll. 

Miről szól a kép?

A megfelelési vágy mindannyiunkban ott van. A gyerekek számára pedig különösen fontos kisebb korban, hogy a szülei és más felnőttek, kamaszkorában pedig az, hogy a többi fiatal mit gondol róluk. A gyermekkori élmények között nagyon fontosak azok, amelyek azt erősítik meg, hogy mindenféle „erőlködés” nélkül, pusztán azért, hogy léteznek, és olyanok, amilyenek – szerethetőek. 

Hiszen kimondva-kimondatlanul minden posztnak az a célja, hogy szeressék, tetsszen másoknak. Ami a külvilág szemében úgy tűnik fel, mint „népszerűség-keresés” vagy a „lájkok hajszolása”, amögött nagyon gyakran áll alacsony önértékelés, belső bizonytalanság, az önbizalom hiánya. 

A szülők jó része tiltakozik az ellen, ha a gyerekét mások eszközként akarják használni. Egyre többen emelik fel a szavukat az ellen, ha politikusok gyerekkel kampányolnak, vagy ha influencerek a saját gyerekeikkel árulnak különböző termékeket. De a hétköznapokban is sokan találkozhatnak olyan helyzetekkel, amikor egy felnőtt a saját céljaira, érdekeinek megfelelően „használja” a gyereket. Ezen csak akkor tudunk változtatni, ha a szülők is elfogadják, hogy a gyerek bevonásának mindig érdeminek, jelentéssel bírónak kell lennie. Csak azért, mert a gyerek „lájkmágnes”, nem szabad róla posztolni. 

Azonban a családi összetartozást és az egymás iránti szeretetet, a család létrejötte és létezése miatt kialakuló jó érzéseket nem csak a közösségi médiában lehet megmutatni és megélni. Van még egy csapda abban, ha valaki egyfajta ideális vagy idealizált családot mutat a közösségi médiában. Ez pedig az, hogy mind tudjuk, hogy a családi élet nem csupán tökéletes pillanatokból áll. Vannak nehéz napok, és vannak kihívásokkal teli pillanatok. Ezeket pedig sokkal könnyebben éljük meg, ha nincs rajtunk az a szorítás, hogy akkor is meg kell felelnünk a kifelé mutatott álomszerű képnek, ha éppen nem lát bennünket senki. 

Hol van a magánéletünk határa?

A gyerekről való posztolás sokszor azt is jelenti, hogy bensőséges, intim élethelyzetekbe engedünk bepillantást. Az életünk olyan tereibe, ahova általában nem engedünk be idegeneket. A postástól a levelet általában a kapuban vagy az ajtóban vesszük át. Nem engedjük be a fürdőszobánkba – pláne, ha épp használjuk –, ahogy az sem jut eszünkbe, hogy beinvitáljuk a hálószobánkba vasárnap reggel, amikor még mindenki az ágyban fekszik, és beszélgetünk. Nagy értéke van annak, hogy vannak olyan helyzetek, terek és pillanatok, amelyek csak a mieink – ne adjuk fel önként a jogot arra, hogy legyen nekünk és a gyerekeinknek magánélete! 

Vannak gyerekek (igazából a gyerekek többsége), akik nem szeretik, ha fotózzák őket. A pillanat megörökítése és dobozba zárása a gyerekek számára, akik nagyon a jelenben és a mostban tudnak élni, furcsa és zavaró lehet. 

Ezzel párhuzamosan, ha a szülő figyelme átalakul, és nem a gyerekre irányul, hanem arra, hogy azt vegye észre, mikor történik valami olyan, ami jól fotózható, akkor a gyerek számára idézőjelbe teheti akár azt is, hogy a szülője tényleg feltétel nélküli szeretetet és elfogadást érez iránta. 

Arra, hogy mi a fontos az életben, és hogy hogyan éljük meg a mindennapokat, szintén a szülők adják a legerősebb mintát a gyereknek. A tökéletes pillanatokat jó a pillanatban megélni – ezzel mutatjuk a legjobb és legerősebb példát. Ha hiteles szülőként szeretnénk majd beszélni nekik a biztonságos internethasználatról meg arról, hogy ne használják túl sokat a netet, akkor ahhoz nagy segítség lesz, ha mi magunk is tudatosak voltunk/vagyunk az internethasználatban. 

A szerző a Hintalovon Alapítvány munkatársa.

Ez a véleménycikk nem feltétlenül tükrözi az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Ute Grabowsky / Photothek / Getty Images)