Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Hogyan törhető meg az óriás techcégek világuralma?

GettyImages-1168807064
2021.02.09. 15:16

A nagy, zömében amerikai központú és tulajdonú techcégek és a nemzetgazdaságok között több mint másfél évtizede háború zajlik, csak ezt nagyon későn vették észre a cégek és az országok vezetői is. 

Ha a véleménygyarmatosítást egy globális amerikai kommunikációs stratégiaként képzelnénk el, akkor az egész sztorit valahol az amerikai filmekkel lehetne kezdeni, melyekben a mozi, a videó és a kábeltévé megjelenésével olyan hamis aspirációkat sikerült több generációnak az anyatejjel magába szívnia, mint hogy a gimnáziumba való autóval járás alap, a nagy családi ház és a jólét mindenkinek jár, és az oroszokkal rohadtul vigyázzunk, mert ők rosszak, és őket utálni kell. Ja, és persze a politikai korrektség jegyében minden filmben jelen lévő színes bőrű szakács jó fej és mindig megmenekül.

És akkor elindult az internet

A jelenség újtestamentuma az internet megjelenésével kezdődik, amikor is jó pár cég médiatermékeket, keresőszolgáltatásokat, később közösségimédia-platformokat kezdett építeni és ezeket a köztudatba bevezetni. Valahogy úgy kell elképzelni az internet mint platform megjelenését és eddigi tündöklését, 

mintha egy kémiai laboratóriumot mindenféle szabályozás nélkül közösségi irodává alakítanánk, hogy abban bárki, bármilyen kombinációban összehekkelhetne bármilyen tudatmódosító szert,

és azokat – mit tegyünk, ha van rá kereslet, hiszen ez magában igazolja a dolgok létjogosultságát ugye – szabadon piacra bocsáthatná.

Ja, hogy ezt valahogyan mégis szabályozni kellene?

A Facebook, de még az iwiw se volt a kanyarban, amikor felsőoktatási tanulmányaim során – egy informatikaórán – az egyik csoporttársam megmutatott egy lefejezős videót egy nyilvános oldalon. Már ekkor lehetett sejteni, hogy itt valami nagyon nem oké. Ezt követően, ahogyan megjelent a tömeges érdeklődés az internet iránt, elkezdődött masszívan hígulni a közeg a tartalomfogyasztói oldalon is: jött az egyre több apróhirdetéses átverés, phishing, blogok, spamek korszaka, 

majd megjelentek olyan platformok is, melyek az egyes, addig deviánsnak tekinthető viselkedési mintákat gyakorlatilag legitimizálták.

Házasoknak kitalált párkereső, budapesti óriásplakáton hirdető sugardaddyportál, online plasztikai sebészeti tervező, majd az ezek legalattomosabb fajtája: a felturbózott kereső és közösségi média, melyeknél elég egyszer eltévedni az internet bugyraiban, ezek a platformok onnantól kezdve folyamatosan az orrod alá tolják ezeket a tartalmakat és kísértenek a mindenre.

Hova lett a média?

A 2000-es évek közepéig a nagy techcégek nem csináltak mást, mint építgették szövevényes hálójukat és tetszelegtek a médiatulajdonosoknak: első lépésben a saját hirdetési platformjaikkal kinyírták a helyi hirdetési piacokat, majd átvették a teljes hatalmat a mobil eszközeink felett, és gyakorlatilag ellehetetlenítették a hagyományos online média működését. Bármit csinálsz az interneten, az internetszolgáltatód, az eszközöd operációs rendszerének a gyártója, a böngésződ gyártója, illetve a weboldalak, amiket használsz, ismerik ma már a szokásaid, és ezekkel az adatokkal ők bátran kereskednek. Mindezt többségében úgy teszik, hogy az adott országban, ahol ezeket a tevékenységeket folytatják, sokszor látványirodákban, minimállétszámmal jelennek meg. De jól van ez így?

Nagyon nincs jól. Nem véletlen, hogy világszinten több kormány azon gondolkodik, hogy valamilyen módon szabályozza ezeket a techcégeket, vagy a médiatulajdonosok számára egyfajta Artisjus-szerű díjazást vezessen be a keresési és közösségi platformokon megjelenő tartalmak után. A techcégek természetesen mi mással védekeznének, mint hogy ők hozzák már egy jó ideje a forgalom egy jó részét a médiatermékeknek. Azzal persze nem dicsekednek, hogy mindezt természetesen azért teszik, hogy az ezekre a felületekre befűzött hirdetések után ők rakhassák zsebre a hirdetési díj jelentős részét. 

Mi a megoldás?

Ha hozzá szeretne valaki nyúlni a jelenlegi modellhez, akkor minimum a szólásszabadságot akarja megszüntetni, aztán második lépésben pedig ezek a platformok elkezdenek fenyegetőzni, hogy letiltják a helyi médiamegjelenéseket, vagy egyszerűen kivonulnak az adott piacról. 

Mégis, mi lenne, ha Google, Facebook, vagy Apple, Microsoft nélkül kellene élnünk?

Ha lett volna az elmúlt húsz évben Magyarországon bármilyen tényleges, a túlárazott hardver és szoftver közbeszerzéseknél és az elmutyizott Microsoft-licenceknél messzebb látó stratégiai informatikai gondolat, elképzelés, akkor lehet, hogy nem félnénk ennyire a digitális detoxtól. 

Nyilván sokkal kényelmesebb és romantikusabb volt meghatódni a nagy amerikai cégek vezetőitől, majd az ország teljes technológiai kiszolgáltatottságának elősegítve önkéntes ügynöknek állni. Ez ügyben az a helyzet, hogy komplett kormányok, helyi vállalatok és sajnos az öntudatlanul kollektív öngyilkosságot elkövető médiapiac is sáros, nem is kicsit.

Ugyanakkor a megoldás nyilvánvalóan nem ezen cégek, platformok nullázása, térdre kényszerítése, hiszen ezt sem a tömeges felhasználói érdekek miatt, sem külpolitikai okokból sem lehet meglépni. Sokkal inkább ezek szigorú szabályozása lenne a feladat. Közgazdasági szempontból van neve a gyereknek: erőfölény, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés.

Technikailag és infrastruktúrát tekintve azonban kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen a kulcskérdés az, hogy hol fogható meg az adatforgalom. Az internetszolgáltatóknál. Hol adóztatható meg? Forgalom alapján differenciálva, vagy pedig az áramon. Ezek a kérdések a szabályozatlan, de iszonyatos mennyiségű energiát emésztő – és zömében szintén az amerikai videókártya-gyártók piacát is pörgető – kriptovaluták kapcsán is előbb-utóbb elő fognak kerülni, tehát odázni lehet őket még egy ideig, de megúszni aligha.