Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Navalnij politikai játszmája csak gőzlevezetés

000 92A9M4
2021.02.14. 12:10

Alekszej Navalnij a jövőbeli oroszországi politikai változások kulcsfigurájaként került a nyugati köztudatba. Az orosz politikum valóban átalakulóban van, ebben a történetben azonban Navalnij – jelenleg legalábbis – csak mellékszereplő.

Február 2-án az egyik moszkvai bíróság letöltendővé változtatta az ismert blogger és politikai aktivista, Alekszej Navalnij felfüggesztett börtönbüntetését, közel három évre rács mögé juttatva ezzel az orosz „rendszeren kívüli ellenzék” (nyeszisztyemnaja oppozicija) egyik vezéralakját. A politikus letartóztatásakor a hívei által beígért állandó tiltakozó akciók szinte azonnal véget is értek, miután a be nem jelentett akciók résztvevőit a rendőrség minden alkalommal és minden helyszínen szorgosan összegyűjtötte. A Kreml és a „rendszeren kívüliek” játszmája azonban folytatódik. 

Navalnij nem „a nép hangja”

A Navalnij-ügy ugyanis alapvetően egy politikai játszma, amelyben a fennálló politikai rendszeren kívül rekedt és annak alapjait is megkérdőjelező ellenzéki csoportosulás a saját bázisát próbálja kiszélesíteni, miközben a hatalmon lévők olykor gőzlevezetőként is „használva” ezt a csoportot igyekeznek fenntartani annak marginális jellegét. Navalnij ugyanis korántsem az orosz társadalom többségének az elhallgattatott hangja, hanem egy hangos, ám töredezett és viszonylag csekély támogatottságú politikai közeg egyik legjobban szervezett csoportjának jól felépített vezéralakja. Ebben a szerepkörben persze 

számtalan kellemetlen percet okozott az orosz vezetésnek, Vlagyimir Putyin kihívójaként tekinteni rá azonban több mint túlzás.

A függetlennek tekinthető, Oroszországban külföldi ügynökként számontartott Levada-Centr közvélemény-kutató felmérései szerint az oroszok többsége nem ért egyet Navalnij tevékenységével, elutasítottsága pedig még a választókorúak közül a vele leginkább szimpatizáló 18–24 éves korosztályban is nagyobb a támogatottságánál. A többség nem hisz abban, hogy a Kreml mérgezte volna meg a blogger-politikust, „bizalmi indexe” pedig mindössze 5 százalék, azaz ennyien említették őt a „nevezzen meg öt megbízható politikust” kérdésre válaszolva. 

Ettől függetlenül persze nem lehet elbagatellizálni sem a jelentőségét, ahogy ezt a most hozott ítélet is mutatja. A tavalyi mérgezési ügyet követően a Kreml számára is kényelmesebb lett volna, ha Navalnij a nyugati orosz emigránsok népes táborát gyarapítja, mint hogy az ügyet a maga előnyére fordítva erkölcsi tőkeként aknázza ki otthon. A gyors fellépés oka a formális büntetőjogi indítékokon kívül az lehetett, hogy

a nyugati hatalmak által is egyre nyíltabban támogatott Navalnijtól a szeptemberi parlamenti választásokhoz közeledve egyre több provokatív akcióra lehetett számítani,

a Kreml pedig aközött dönthetett, hogy maga veszi át a kezdeményezést, vagy megpróbál Navalnij és támogatói lépéseire reagálni. A vezetés az előbbi mellett döntött, egyelőre sikerrel, ugyanis Navalnij stábja máris bejelentette: tavaszig felhagynak a további tiltakozó akciókkal – ehelyett inkább a nyugati hatalmak nyomásgyakorlását próbálják fokozni a politikus szabadon engedése érdekében.

Ez a lépés, akárcsak a Bidenhez címzett levél, amelyben a Navalnij ellen hozott ítéletben érintett hivatalnokok elleni szankciókat szorgalmaznak, persze könnyen kontraproduktív lehet, nem csupán azért, mert csökkenti a hívek lelkesedését, de azért is, mert a társadalom jelentős része számára mintegy alátámasztja azt, hogy 1) Navalnij tábora marginális, és néhány letartóztatással felbomlasztható, 2) Navalnij a nyugati hatalmak oroszellenes politikájának puszta eszköze. A szankciós politika pedig eddig sem érte el célját, sőt, Putyin támogatottsága éppen a Krím annektálását követően, az oroszellenes szankciók csúcsán volt a legmagasabb. Persze a szankciók célja nem is a nép meggyőzése, hanem az orosz elitek globalizáció felé nyitottabb, nyugati érdekeltségekkel rendelkező részének rákényszerítése egyfajta palotaforradalomra, amely Putyin eltávolításával vagy legalábbis a putyini (kül)politika drasztikus korrekciójával járna. Eddig azonban ez is hiú ábrándnak bizonyult.

A hatalmi átmenet felé

Az orosz belpolitikai küzdőtéren és az Oroszország körüli nemzetközi ügyekben az elmúlt egy évben tapasztalható fokozott aktivitás annak köszönhető, hogy egyre közelebbiként vetődik fel Putyin távozásának és a hatalom átadásának (tranzit vlasztyi) kérdése. Bár a tavalyi alkotmánymódosítás lehetőséget ad arra, hogy Putyin további két ciklus erejéig hivatalában maradjon, valószínűbbnek tűnik, hogy az évtized végéig átadja helyét utódjának. A hatalmi átmenet pedig újra felszínre hozza a putyini rendszer által kompromisszumosan megoldott dilemmákat.

A putyini Oroszország ugyanis egy összetett kompromisszumrendszerre épül, amelyet egyrészt az orosz elit különböző csoportjai (a jelcini „család”, Putyin pétervári köre, az erőszakszervezetek vezetői stb.) kötöttek egymás közt, másrészről pedig ez az elit kötött a nép szélesebb rétegeivel és az elégedetlenkedő régiókkal. A kompromisszum célja és lényege az volt, hogy az akkoriban a legerősebb politikai erőnek számító, Gennagyij Zjuganov vezette kommunisták révén fenyegető visszarendeződésből és az egyre terebélyesedő szeparatizmusból fakadó újabb megrázkódtatásokat elkerülje az ország, ennek érdekében visszavágva a kilencvenes évek kormányzásának neoliberális-oligarchikus vadhajtásait és helyreállítva a szervezett bűnözés és terrorizmus által kikezdett közbiztonságot. 

Ennek a kompromisszumos konszolidációnak a szimbóluma Putyin, aki az évek során ugyan a maga képére formálta az ország politikai berendezkedését, és fenntartotta az „egyezséget” mind a hatalom és a nép között, mind pedig az eliteken belül, de az utóbbin belüli alapvető ellentmondásokat nem tudta felszámolni. Az orosz elit talán legfőbb belső törésvonala a globalizáció kérdésköréhez kapcsolódik: míg az egyik, főleg az erőszakszervezetekhez közeli csoport önálló orosz modellben és nagyhatalmi politikában gondolkodik, addig egy másik, pénzügyi és más üzleti érdekeltségekkel bíró, világviszonylatban is tőkeerős csoport az ország globalizációs folyamatokban való részvételében érdekelt, és egy új hidegháború helyett inkább egyfajta puha konkurenciaviszonyt alakítana ki a Nyugattal. 

A hatalmi átmenet, amelynek első lépése szakértők szerint éppen a tavalyi alkotmányreform volt, ennek a két csoportnak a szembenállását is kiélezheti, Navalnij ügyét és a körülötte lévő tiltakozásokat pedig mindkét csoport eszközként próbálhatja majd a maga céljaira felhasználni. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az ellenzéki politikust „kivonták” a játékból – meg talán az is, hogy a Kreml a nyugodt hatalomátadás érdekében így kiszűrje a kockázati tényezőket. Nem lenne példa nélkül álló az eset. Egyes elemzők szerint 

a további elnöki ciklusok lehetősége is azt a célt szolgálja, hogy gátolja a potenciális utódok között kialakuló és elmérgesedése esetén a rendszert is kikezdő rivalizálást,

ezzel is fenntartva Putyin maradásának lehetőségét (miközben nem biztos, hogy az elnök él is majd e lehetőséggel).

Hosszabb távon persze kérdéses, hogy a Navalnij személye körüli vihar a börtönévei alatt enyhülni vagy éppen fokozódni fog majd. Könnyen lehet, hogy az eddigi rövidebb elzárások után immár évekre elítélt politikus hitelének és jelentőségének növekedését eredményezi majd a napokban hozott bírósági döntés, de az is elképzelhető, hogy az elsősorban az internetes jelenlétre építő Navalnij az aktuális trendektől való elszakadása miatt az eddigi súlyából is veszít a börtönévek alatt. A nagypolitikába való visszatéréshez mindenesetre nem lesz nehéz témát találnia, miután – ha semmi sem változik – 2023 végén kiszabadul. A következő elnökválasztást ugyanis 2024 márciusában tartják majd.

A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója.

(Borítókép:  Alekszej Navalnij 2021. február 5-én. Fotó: Handout / Moscow’s Babushkinsky district court press service / AFP)