Konrád
4 °C
17 °C

Gorbacsov történelmet írt. Putyin nem

GettyImages-702077199
2021.03.03. 09:47 Módosítva: 2021.03.03. 19:53
Ma este lesz premiervetítése a Gorbacsov.mennyország című dokumentumfilmnek, amely bepillantást enged az egykori pártfőtitkár hétköznapjaiba. A rendszerváltó Magyarország külügyminisztere így emlékszik a veterán politikusra:

Nem igaz, hogy a történelmet csak a győztesek írják. Napóleont nem kérészéletű hódításai, de nem is nagy vereségei, mint az orosz hadjárat vagy Waterloo tették nagy történelmi személyiségé, hanem az európai polgárosulásnak általa adott lökés. Hitler és Sztálin nevét sem annyira háborúikért fogja emlegetni borzadva az utókor, hanem kegyetlen tömeggyilkosságaikért. Viszont a tudomány óriásai, mint Einstein, és a mindennapi élet olyan átalakítói, mint a rádióaktivitás felfedezői és kihasználói vagy a számítógép kifejlesztői, kétségtelenül beírták nevüket a történelembe. 

A március 2-án 90 éves Mihail Gorbacsov világtörténelmi tette, hogy felismerte a diktatórikus szovjet kommunizmus életképtelenségét, és békés úton lebontotta azt.

Ezzel visszaadta a szabadságot, a sorsuk fölötti önrendelkezés jogát nemcsak a szovjet birodalom csatlós államainak, de az egykori Szovjetunió valamennyi nagyobb nemzetének. Ő maga is így nyilatkozott az orosz médiának adott születésnapi interjújában: „Legnagyobb eredményünknek azt tartom, hogy az emberek szabaddá váltak és leszámoltak a totalitárius rendszerrel.” 

Ukrán parasztok gyermekeként a holodomort, a Sztálin kolhozosítási politikája miatt több millió életet követelő éhínséget csak a nagyapja által fogott békák húsának köszönhetően élte túl. Noha családja megpróbáltatásai nyomot hagytak rajta, mégis nagy karriert futott be a szovjet Kommunista Pártban. A mi 56-unk leverésében kulcsszerepet vivő Andropov, a titkosszolgálat főnöke pártfogásának köszönhette, hogy 1985-ben az állampárt élére került, belátva, hogy a rendszer radikális megreformálása nélkül reménytelenül alulmarad a demokratikus piacgazdaságokkal folytatott versenyben. Valami olyasmit akart, ami a kínai kommunistáknak sikerült: piaci, lényegében kapitalista eszközökkel föllendíteni a gazdaságot, eközben azonban megőrizni a párt és annak vezetői irányítószerepét. Hiányzott azonban belőle az a kíméletlenség, ami 1989-ben a Tienanmen-téri vérengzéssel elfojtotta Kínában a demokráciát követelő tömegmozgalmat. De a 80-as évek Szovjetuniójában a gazdasági válság mélyebb, a demokrácia és szabadság iránti illúziók, és a nem orosz népek függetlenségi vágya erősebb volt, mint Kínában. 

Szinte korlátlan hatalmát Gorbacsov jó célokra, a lakosság életkörülményeinek javítására próbálta fordítani. 

A „gláznoszty” és a „peresztrojka” a szovjet blokk országaiban több eredményt hozott, mint a sok történelmi terhet hordozó oroszok körében. Maradandó azonban Gorbacsov érdeme a leszerelésben, a hidegháború fölszámolásában, a Nyugathoz fűződő viszony radikális megjavításában, a német nép egységének helyreállításában és az ún. „népi demokráciák”, a szovjet csatlós államok szabadon bocsátásában. Megérdemli ezért Gorbacsov nemcsak a közép-európaiak, de az egész világ háláját. 1956-ot 15 évesen átélve én személyesen is hálát éreztem, amikor 1990 novemberében az új Európát létrehozó Párizsi Charta aláírását követően Antall József és Gorbacsov tárgyalásán megteremtettük a két ország szabad elhatározásán alapuló, jó viszonyát. Ezt államközi szerződéssel rögzítettük 1991. december 6-án Moszkvában, megkötve a Szovjetunió utolsó és az Orosz Föderáció első kötelező érvényű nemzetközi megállapodását.

Gorbacsov mai utódja, Vlagyimir Putyin, de vele együtt sok tízmillió orosz úgy véli, hogy a pártfőtitkárból elnökké választott egykori vezető felelős a szovjet nagyhatalom széteséséért. Gorbacsov a felelősséget riválisára, az első orosz elnökre, Borisz Jelcinre hárítja. Ezt megalapozatlannak tartom. Sztálin és utódai birodalma legalább annyira a népek börtöne volt, mint a cárok Oroszországa, és nem csak a három balti nemzetben maradt erős a függetlenség igénye. Az éppen Gorbacsov által meghirdetett „európai ház” csak szabad és független népekkel volt fölépíthető. De Jelcin sem akarta szétverni a Szovjetuniót. Külügyminisztere, Andrej Kozirjev 1991. december 6-án, útban a moszkvai repülőtérről a kremlbeli tárgyalásainkra, kifejtette előttem, hogy a néhai Brit Birodalom példáját követve nemzetközösséggé (az angol „commonwealth” kifejezést használta), szabad köztársaságok önkéntes szövetségévé kívánják átalakítani a Szovjetuniót, elfogadva, hogy abban a három balti köztársaság nem fog részt venni. Ez akkor létre is jött, az idősebbek még emlékeznek a Független Államok Közössége (FÁK, angolul Commonwealth of Independent States, C.I.S.) elnevezésre. Ha a közös pénz és az integrált gazdaság nem is jött létre, de a 2015-ben a különféle egyesítő törekvésekből megszületett Eurázsiai Gazdasági Unió közelít ehhez. Azért, hogy Ukrajna ma de facto háborúban áll Oroszországgal, sem Gorbacsov, sem Jelcin nem felelős.

Talán a Nyugat felelős azért, hogy Oroszországból nem lett demokrácia, és piacgazdasága sem éppen egy szabadversenyes kapitalizmus? Amerikában és Európában létezik olyan vélemény, hogy nem kellett volna a NATO-t az orosz határok felé kiterjeszteni. Először is sem Gorbacsovnak, sem Jelcinnek ilyent nem ígért senki. 

De jobb lett volna egy hatalmas senki földjét hagyni Európa közepén, tele történelmi ellentétekkel, és védtelenül hagyva a keleti szomszéd föltámadó befolyásszerzési törekvéseinek?

Minden emberi gyöngéjével együtt Jelcin éppen úgy demokráciává akarta alakítani Oroszországot, mint Gorbacsov. Az előbbi még a NATO-ba is kész volt belépni, és el is indult ebbe az irányba, aláírta vele a békepartnerséget. A várt jólét helyett inflációt és hatalmas jövedelmi különbségeket kapó nép azonban csalódott az egész rendszerváltozásban, és ezért saját vezetői helyett a külföldet okolja. Ismerős képlet. 

Gorbacsov valamilyen földi mennyországgá szerette volna változtatni a szovjet birodalmat, de erre senki sem lett volna képes, mert e földön megvalósíthatatlan. Azért, hogy ez a birodalom egyetlen puskalövés nélkül, békés megegyezéssel fölbomlott, és lakóinak többsége ma jobban él, mint a rendszerváltozások előtt, a fő érdem Gorbacsové. Ha van mennyország, abban az egykori kommunista pártfőtitkárnak vitathatatlanul ott a helye. És a történelemben föltétlenül.

A szerző Magyarország volt külügyminisztere

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!

(Borítókép: Mihail Gorbacsov Moszkvában 1989. december 6-án. Fotó: Wojtek Laski / Getty Images)