Második bocsánatkérés a papruhás, abortusztablettás tüntetésért

A lengyel kormány 2016 tavaszán Európa egyik legszigorúbb abortusztörvényét tervezte tovább szigorítani. Habár az akkor hatályos törvény három esetben engedélyezte a művi terhességmegszakítást (ha a terhesség a nő életét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti, vagy ha a magzat súlyosan sérült, vagy amennyiben a terhesség bűncselekmény eredménye), a lengyel nők nagyon gyakran ezekben az esetekben sem fértek hozzá a legális abortuszhoz már akkor sem. A tüntetésen erről emlékeztünk meg a Maga a pokol történeteiből való felolvasással, valamint egy papruhás performansszal a lengyel katolikus egyház szigorítást előmozdító szerepére hívtuk fel a figyelmet. A tüntetést feljelentések és perek sorozata követte, többek közt pár KDNP-tagnak köszönhetően.

Kiről és miről szólt (volna) a tüntetés?

A lengyel nők iránti szolidaritásból szerveztünk tüntetést a budapesti lengyel nagykövetség elé, azonban nem számoltunk azzal, hogy az ügyet teljesen maguk alá fogják gyűrni a közélet „hivatásos” alakítói. Már a szervezés kezdetén ránk erőltette magát az egyik LMBT-fókuszú liberális feminista, aki még beszédet is akart tartani, a tüntetésen pedig megjelent a főleg a CEU gender studies szak külföldi diákjaiból álló doboscsapat is. A helyszínre érkezett Lendvai Ildikó, és bár a tüntetés kezdete előtt távozott, a 24.hu beszámolója lényegében róla és az egyetlen ellentüntetőről szólt. A tüntetés nem kis médiavisszhangjában a lengyel nők helyzete, valamint a mi interpretációnk semennyi figyelmet nem kapott, ellentétben a KDNP-s és liberális politikai aktivistákéval. Még beperelni sem minket, az értelmi szerzőket pereltek be, hanem azokat, akik a performansz alatt a 24.hu videójában látszottak.

Nem az volt a valódi probléma, hogy egy belvárosi jelmezkölcsönzőből vett papruhában valaki abortusztabletta címkével ellátott szőlőcukrot osztogatott, és közben katolikus oldalakról összeollózott idézeteket olvasott fel, hanem hogy valaki megsértette a nyilvánosság játékszabályait, és ezzel az ő informális hálóik is veszélybe kerültek.

A tüntetés utáni őrületben, amikor a jól ismert identitáspolitikusok jobb- és liberális oldalon nem győzték a véleményüket kifejteni a gúnyos hangvételű performanszról, hiába kerestünk meg számos balliberális médiát, hogy nem csak az abortuszról és a reproduktív jogokról, hanem a sértettségi politika veszélyeiről is beszéljünk. Tudtuk, hogy a megközelítésünk, miszerint az abortusz nem pusztán attitűdökről, hanem az erőforrásokról és a nők munkájáról is szól, kívül áll a fősodorbeli politikai irányzatokon, azonban arra nem számítottunk, hogy ilyen mértékben kizárnak egy általunk szervezett tüntetés tematizálásából. Nem mértük fel a politikai, „civil” és médiaszereplők hálózatának erejét: azt a befolyást, amivel a liberális és jobboldali politikai erők szembenállásán túlmutató, azt megkérdőjelező értelmezéseket teljesen kiírják a nyilvánosságból.

Szerettük volna elmondani, hogy a tüntetés remekül leleplezte: a megsértődés politikája arról szól, hogy az tudja a saját sértődöttségét valódi jogsértésként elismertetni, aki megfelelő befolyással rendelkezik, nem pedig az, aki valós sérelmet él meg. Pont ez történt ebben az esetben is: nem az számított, hogy nők tömegeinek az egészsége, sőt élete a tét, hanem az, hogy a vallásukból politikát csinálók a saját személyükben érezték sértve magukat, amiért valaki kigúnyolta a fundamentalista politikájukat.

Ugyanolyan sértettségi politikai játszmának lehettünk tanúi, mint amilyen a liberális és álbaloldali identitáspolitika jellemzője is, és amelyet joggal kritizálnak mint a cenzúra és a cancel culture hivatkozási alapját. További hasonlóság a liberális és (alternatív) jobboldali sértettségi politika között, hogy hazai képviselői mindkettőt az USA-ból importálják. Ezeknek a sértettségi versenyeknek az a tanulságuk, hogy amennyiben az erőviszonyok értelmezése helyett a szimbolikus síkra, az elismerés-méltóság-sértettség dimenziójába terelik a témát, úgy biztosak lehetünk benne, hogy nem a valós problémák kerülnek előtérbe. A művészeti médiában viccet csináltunk a sértettségi politikából egy teátrális bocsánatkéréssel, azonban a szélesebb nyilvánosságban nem volt tere a kritikánknak.

Miről nem volt szó a magyar nyilvánosságban?

Mivel a bírói döntés felülvizsgálatának indoklásában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az ítéletet hozó bíróságok anélkül hoztak döntést, hogy a „konkrétan sérelmezett magatartás véleménytartalmát és a közügy megvitatásához való hozzájárulását megvizsgálták volna”, ismét összefoglaljuk performanszunk hozzájárulását az abortusszal és a vallási fundamentalizmussal kapcsolatos kérdésekhez. A tüntetés valódi tétjei egyébként pont azért nem kerültek be a nyilvános „vitába”, mert a performanszot sérelmezők a méltóságra, személyiségi jogokra és egyéb szimbolikus kérdésekre terelték a figyelmet.

Az abortusz kapcsán, ahogy arra a papi beszéd szövegével utaltunk, a valódi kérdés a társadalom különböző csoportjainak reprodukciója, ezzel együtt a munkaerő újratermelése, ennek pedig szükségszerűen része, hogy a nők erőforrásai hogyan vannak elosztva a fizetett munka, illetve a háztartás és gyereknevelés közt. Míg például az EU „nemek közti egyenlőség” projektje a nők erőforrásait úgy igyekszik optimalizálni, hogy mind a gazdasághoz, mind a társadalmi reprodukcióhoz járuljanak hozzá, ezért egy igen korlátozott nőjogi politikát valósít meg, addig számos jobboldali politikai erő a nők elsődleges feladatának a szülést, gyereknevelést és háztartási munkát jelöli ki, és ezért igyekszik korlátozni a nők reproduktív jogait. A világ országaiban rendkívül különbözik az abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való hozzáférés szabályozása, nem beszélhetünk a létező leglogikusabb, legtudományosabb, „legjobb gyakorlatokról”, hiszen az mindig adott társadalmi-politikai viszonyrendszerek alakításáról szól. A reprodukció és az ideológia viszonyát jól megvilágítja az a tény, hogy az összes megfogant terhesség 50–70 százaléka mindenféle beavatkozás nélkül megszakad.

miközben számos országban az orvosi konzultáció (akár távgyógyításban, lásd telemedicine) után végzett otthoni gyógyszeres abortusz egyre elterjedtebb gyakorlat, például Nagy-Britanniában és a skandináv országok többségében. A jogi szabályozás ellenére interneten keresztül külföldi orvosokkal történő konzultáció után Magyarországra is lehet abortusztablettát rendelni, már ha valaki tud erről a lehetőségről.

Fontos kiemelni, hogy ha valóban a nem kívánt terhességek és ezáltal az abortuszok számának csökkentése volna a cél, nem pedig a női test és reproduktív képessége feletti kontroll, akkor például az esemény utáni tablettához való hozzáférés sem lenne indokolatlanul megnehezítve: az EU országai közül csak Magyarországon (illetve 2017 óta Lengyelországban) receptköteles mind a kétféle esemény utáni tabletta. A női test medikalizációja, orvosi kontroll alá helyezése politikai projekt, beleértve a nőgyógyászat és szülészet sokak számára természetesnek és szükségesnek tűnő fegyelmező gyakorlatait.

Amennyiben a cél az egészséges gyerekek születése, úgy a jelenlegi magyar abortuszszabályozás kontraproduktív abból a szempontból is, hogy a műtéti abortuszok szövődményeinek következtében a későbbi, kívánt terhességek koraszüléshez vezethetnek. Továbbá mind pszichésen, mind fizikailag megterhelő, hogy a hazai protokollnak megfelelően a magzatot meg kell növeszteni kb. 6-8 hetesre a műtéti abortuszhoz, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy a szigorú abortuszszabályozás a fegyelmezés eszköze. Nem a legjobb, „leglogikusabb” és nem a nők érdekeit, egészségét előtérbe helyező gyakorlat tehát a gyógyszeres abortusz tilalma, hanem a nők reproduktív autonómiáját korlátozó paternalista politika. A gyógyszeres abortusz bevezetése ráadásul tehermentesíthetné a kórházi, műtéti abortuszellátást is, azt gyakorlatilag a legindokoltabb esetekre korlátozva.

Nem egyértelmű, hogy a magyar kormány abortuszellenessége hosszabb távon is az „érzékenyítésben” merül-e majd ki, lévén az abortuszszigorítás rendkívül népszerűtlen intézkedés lenne, vagy ennek ellenére is számíthatunk törvényi változásokra. Bár egyes kormánytagok az utóbbi években is tagadták, hogy a szigorítás napirenden volna, a KDNP-hez kapcsolódó szereplők több, abortusszal kapcsolatos ügyben is az Alkotmánybírósághoz fordultak.

Ezek alapján úgy tűnik, a magyar nők legális abortuszhoz való hozzáférésének lehetősége sincs kőbe vésve. Érdemes a hazai helyzet kapcsán is a lengyelországi eseményekre tekintenünk, ahol a hatalmas társadalmi tiltakozás ellenére a lengyel kormány erőből szüntette meg az abortusz lehetőségét abban az esetben, ha a magzat súlyosan sérült, sőt életképtelen, az érintett nőknek pedig sírószobákat tervez létrehozni, amelyek csak fokozzák a traumát és a megaláztatást a valós segítség helyett.

Miért bántuk meg, hogy megszerveztük a tüntetést?

Öt év távlatából úgy gondoljuk, hogy óriási hiba volt ilyen módon megszervezni ezt a tüntetést. Nem azért, mert már nem tartjuk fontosnak, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki a lengyel nők felé, vagy mert szégyellnénk gúnyolódni. Hanem azért, mert 

Hiába nem kerestük soha őket, hiába akartunk kifejezetten tőlük függetlenül és az ő politikájuktól eltérő módon beszélni a reproduktív kérdésekről, a konfliktusok felvállalása nélkül nem tudtuk lerázni őket magunkról. Már látjuk, hogy korábban kellett volna minden szálat elvágni a magát hivatásos feministának tartó liberális identitáspolitikai közeggel, amelynek tagjai nemcsak a külföldi donorok által fizetett NGO-hálózatokba, hanem a magyar balliberális (párt)politikába is mélyen be vannak ágyazódva. Még a tüntetés előtt ki kellett volna mondanunk, hogy soha semmilyen ügyben nem lehetünk velük közös platformon, nem szeretnénk, ha a mindenféle külső támogatás nélkül és a liberális hálózatokon kívül szerveződött tüntetésre rátelepednének. Mivel nem tettük ezt meg, szándékunk ellenére is visszaterelődött az abortusz témája a jobboldali-liberális kulturális ellentét narratívájába, mivel mi sem mértük fel, mennyire mélyen korrupt a magyar nyilvánosság.

Ez korántsem egyedi történet. Hasonló eset a közelmúltból, hogy a 2018-as túlóratörvény elleni tiltakozásokra rátelepedő fehér sapkás politikusnők valódi civileket túrtak ki a saját molinóik mögül, majd kamerák előtt (nagyon átlátszóan) eljátszották az áldozatot. A magukat feministának nevezőkkel és a politikai alapítványok által fizetett álcivilekkel akaratunk ellenére kapcsolatba kerülve azt láttuk hosszú éveken keresztül, hogy valóban független és lokális ügyeket tematizáló valódi civilek munkájára telepszenek rá, szemétdombot csinálnak belőle, és mindenki mást a (fizetetlen) személyzetükként kezelve basáskodnak. Ha bárkitől bármiért valóban bocsánatot kell kérnünk, akkor a hozzánk hasonlóan valóban civil magyaroknak tartozunk ezzel, amiért terepet adtunk az alieneknek és predatoroknak, hogy egy újabb ütközetet vívjanak a nagy múltra visszatekintő kultúrharcukban.

A szerzők: Bajusz Orsolya, Básthy Ágnes és Feró Dalma, NGO-khoz nem kapcsolódó civilek.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!