Krisztina
18 °C
24 °C

Tiborcz-adó: adózni nem szégyen, avagy kinek mi a sérelmes?

Image from iOS (1)
2021.06.29. 12:12

Néhány héttel ezelőtt – a veszélyhelyzeti szabályok miatt: tárgyaláson kívül – a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével bocsánatkérésre és félmillió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte Karácsony Gergely alperesi főpolgármestert, mert az ítélet szerint a „Tiborcz-adó” kifejezés használatával és terjesztésével megsértette Tiborcz István felperesi ingatlanbefektető névviseléshez való jogát. A diadalittas sajtóközleményből úgy tűnhetett, az alperes teljes győzelmet aratott, azonban ez messze nincs így. Tiborcz öröme az ítéleti indokolás alapján korántsem lehet felhőtlen.

Tiborcz István azért indított pert Karácsony Gergely ellen, mert az akkori főpolgármester-jelölt az önkormányzati választási kampányban az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette.

Tiborcz a becsülethez és jó hírnévhez való jogának (Ptk. 2:45. §), valamint a névviseléshez való jogának (Ptk. 2:49. §) megsértését egyaránt állította keresetében. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék – tavaly decemberben – a keresetet teljes terjedelmében elutasította. Ezt követte a fellebbezés.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet csak részben változtatta meg: a becsülethez és jó hírnévhez való jog megsértésére alapított kereseti kérelem elutasítását helyben hagyta. A jogerős ítélet indokolásában – az első fokhoz hasonlóan – nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy Tiborcz István ne lenne közszereplő és így ne lenne fokozott tűrési kötelezettsége. Az indokolásban ilyeneket olvashatunk: „Az tehát nem lehet vitás, hogy a felperes egy, az elmúlt évtizedben egyebek mellett budapesti ingatlanpiaci érdekeltségei folytán hirtelen meggazdagodott, közbeszerzési, illetőleg közpénzekkel kapcsolatos ügyekben többszörösen és visszatérően érintett, közismert, nyilvánosság előtt számos alkalommal önként megjelent, igen vagyonos fiatalember, a miniszterelnök veje. (…) A felperes fent rögzített személyes körülményeire és tevékenységére, foglalkozására tekintettel nyilvánvaló, hogy a legvagyonosabb réteget terhelő közteherviselési kötelezettség módja és mértéke tárgyában kezdeményezett közéleti vitában nem okszerűtlen személyének említése.”

„A felperes kétségtelenül nem indult a közéleti vitának fórumot teremtő önkormányzati választáson, közhatalmat sem gyakorolt, de a gazdagok adóztatásának kérdése nem vitathatóan érinthette őt is. Tehát az ezzel a témával kapcsolatos közéleti vitákban a felperes kivételes közszereplőnek tekinthető.” A másodfok azt is rögzítette, hogy Karácsony a sérelmezett kifejezést közéleti vita során, közügyben használta: „Az általa mondottak tehát a közteherviselés módjával voltak kapcsolatban, ami egyértelműen közéleti kérdésnek tekinthető, amely kérdésnek a választási időszakban az egyik jelölt általi felvetése teljesen hétköznapi. A javaslat lényege az volt, hogy a nagy értékű budapesti ingatlanok tulajdonosai – lényegében az ingatlantulajdonosok felső egy százaléka – vállaljanak többletterhet. Az adók progresszivitása széles körben alkalmazott adópolitikai elv, tehát a leggazdagabbak erőteljesebb adóztatása is egy teljesen kézenfekvő gondolat volt az alperes részéről. (…) Az ítélőtábla az első kérdés körében egyetértett az elsőfokú bírósággal, és maga is arra a következtetésre jutott, hogy a közteherviselés lényegében az államok kialakulása óta alkalmazott gyakorlat. Annak tényleges módja ma is az államszervezés, illetve társadalom- és gazdaságpolitika alapkérdése. Ügye ezért nyilvánosan megvitatható közéleti kérdésnek minősül, különösen egy önkormányzati választási kampányban, egyik jelölt programpontjaként kampánytémává téve.”

Ehhez hozzáteszem, hogy alperesi oldalon a leghangsúlyosabb érv Tiborcz közszereplői minősége mellett a következő volt: egy város ingatlanpiaci viszonyainak vagy éppen városarculatának alakulása olyan közügy, amelyre egy jelentős tőkeerővel bíró ingatlanbefektetőnek hatása van. Főpolgármester-jelöltként az alperes a lakhatási válság megoldását egyik első számú feladatának tekintette, álláspontja szerint összefüggés áll fenn a lakhatási válság és az emelkedő ingatlanárak között, az ingatlanárak emelkedéséért felelősnek tartja a budapesti ingatlanbefektetőket, a vagyoni típusú adó bevezetéséből befolyó összeget pedig a lakhatási válság felszámolására szeretné felhasználni. Tekintettel arra, hogy felperes jelentős ingatlanpiaci szereplő Budapesten, így nevének összekötése ezzel a tervezett adónemmel ezért nem tekinthető okszerűtlennek. 

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú döntést annyiban változtatta meg, hogy a névviselési jog megsértését megalapozottnak találta. Csakhogy ezt sem úgy, ahogyan azt a felperes kérte. A másodfokú indokolás ebben a körben igazi gyöngyszem: „A felperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a nevének az adózással való összekapcsolása önmagában sérelmes számára. Ezzel azonban az elsőfokú bírósághoz hasonlóan az ítélőtábla sem értett egyet. Az adófizetés több évezredes, a jelenleg hatályos Alaptörvényben és az egyes adótörvényekben is rögzített társadalmi gyakorlat és állampolgári kötelezettség, minden modern állam alkalmazza azt. Ebből következően

az adófizetést társadalmilag elfogadott jogintézménynek kell tekinteni.

A bíróság természetesen tisztában van azzal, hogy hazánkban – az állam és polgárainak történelmi okokból évszázadok óta ellentmondásos viszonyára visszavezethetően – sajnos ma is vannak olyan népes társadalmi csoportok, amelyek számára az adófizetés nem dicsőség, de még csak nem is magától értetődő természetes kötelezettség, hanem egyfajta büntetés. Az Alaptörvény és a jogalkotó ezzel kapcsolatos ellentétes véleményéből kiindulva azonban az adófizetést nem lehet negatív tartalmú fogalomnak tekinteni. Ha a bíróság annak tekintené, és pusztán ezért megállapítaná a felperes névviseléshez fűződő jogának megsértését, akkor ezzel az adóelkerülés sajnos széles körben elfogadott gyakorlatát legitimálná. A felperes nevének egy adott adónemhez kötése tehát önmagában nem jogsértő.” A másodfokú bíróság szerint ugyanakkor alperes azzal, hogy „egy ilyen társadalmilag megvetett, elítélt csoportra kivetendő adót” a felperesről nevezett el, lényegében indirekt módon a felperest is ilyen embernek minősítette, az egész kontextust vizsgálva megsértette névviselési jogát.

Az alperes többször, részletesen elmagyarázta és megindokolta az adónem bevezetését, és ennek alapján teljesen egyértelmű, hogy a felperest ezzel a réteggel azonosítja, a csoport ikonikus képviselőjének tekinti. Arra azonban a perben semmiféle adat nem merült fel, hogy a felperes valóban ebbe – az alperes által a tervezett adó alanyaként meghatározott – negatív társadalmi megítélés alá eső csoportba tartozna. Nem bizonyított, hogy a felperes a vagyonát jogtalanul, a budapestiek kárára, méltatlanul, tisztességtelen úton szerezte volna. Így tehát nevének ilyen módon való engedély nélküli felhasználása egyértelműen sértő és hátrányos számára.

– szól a jogerős verdikt.

Sem az ítéletekben is hivatkozott 7/2014. (III. 7.) AB-határozat, sem pedig nyomában a későbbi hasonló tárgyú alkotmánybírósági határozatok nem különböztetnek meg a személyiségvédelmi eszközök között, hanem általában vonják meg a közszereplőket is megillető személyiségvédelem, valamint a véleményszabadság közti határvonalat. A perbe vitt Ptk. 2:45. §-ában és a Ptk. 2:49. §-ában biztosított jogok egyaránt a személyiségvédelem egyes – nevesített – eszközei. Nincs elvi alapja annak, hogy azonos tényállás mellett az eljáró bíróság eltérő mércével jelölje ki a véleményszabadság határvonalát a különböző személyiségvédelmi eszközök esetén. A konkrét esetben ha a jogerős ítélet indokolási logikáját követjük, amennyiben alperes nyíltan fogalmazza meg azt, amit a sérelmezett közlésből az ítéleti indokolás kiolvasott, hogy tudniillik „felperes a vagyonát jogtalanul, a budapestiek kárára, méltatlanul, tisztességtelen úton szerezte”, úgy egyáltalán nem követett volna el jogsértést, ám mivel nem ezt a megfogalmazást választotta, hanem – kampányhelyzetben, rövidítve – a felperes nevéből alkotott egy fogalmat (amely az ítéleti indokolás szerint ezt a jelentést hordozza), jogsértést követett el.

Annak sincs elvi alapja, hogy azonos tartalmat hordozó nyelvi eszközök alkalmazása esetén az eljáró bíróság eltérően vonja meg a szabad közéleti vita határvonalait. A jogerős ítélet akkor, amikor eltérően értékeli a közéleti szereplő fokozott tűrési kötelezettségét egyazon közlés esetében, különböző személyiségvédelmi eszközök vonatkozásában; továbbá nem ad számot arról, hogy a felperes számára „egyértelműen sértő és hátrányos”, őt a „társadalom többsége rovására gazdagodó leendő alanyok” közé soroló közlés jogellenessége mennyiben szükséges és arányos korlátozása az alperesi véleményszabadságnak egy közügyről, választási kampányban folytatott közéleti vitának, sérti a közszereplői klauzulát (Ptk. 2:44. §). Azzal pedig, hogy a másodfokú bíróság a névviselési joggal kapcsolatban az eddigi, a gúnyolódás ellen is védelmet nyújtó bírói gyakorlatot követte, egyetlen körülményt vétett szem elől: míg a régi Ptk. 77. §-a valóban tartalmazott a kiterjesztő értelmezést megalapozó általános névjogi rendelkezést, addig ilyen jellegű passzus a perbe vitt Ptk. 2:49. §-ban nincs. Miután az előbbiek miatt a jogerős ítélet érvelése kevéssé konzekvens, azzal szemben a főpolgármester felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Kúria elé. 

Összefoglalva tehát: Tiborcz István két kereseti kérelméből a másodfok is csak az egyiknek adott helyt, a felperesi érveléssel szemben megállapította, hogy Tiborcz közszereplő, továbbá azt is: önmagában a „Tiborcz-adó” kifejezés használata nem jogsértő, mivel adózni nem szégyen.

Ráadásul a hosszabbítás még hátravan a Tiborcz–Karácsony-mérkőzésből, mégpedig a Kúrián. Jó volna, ha a legfőbb bírói fórum mondaná ki: az Alaptörvény 39. cikkéből kiindulva az, aki, illetve akinek gazdasági érdekeltsége közpénzekhez, közvagyonhoz, a nemzet közös örökségét képező értékekhez fér hozzá, köt azokra, illetőleg azokat érintően jogügyleteket, ebben a vonatkozásban akkor is a közszereplőkhöz hasonló tűrési kötelezettséggel rendelkezik, ha egyébként nem minősül közszereplőnek, továbbá – miután az Alaptörvény XIII. cikk (1) bek. értelmében „A tulajdon társadalmi felelősséggel jár” – akit az ország legvagyonosabb emberei között tartanak számon, illetve akinek gazdasági érdekeltségei képesek befolyást gyakorolni egyes piaci szegmensekre, vagyona, vagyonosodása, piacbefolyásoló ereje kapcsán a közszereplőkhöz hasonló tűrési kötelezettséggel rendelkezik.

A szerző volt országgyűlési képviselő, az alperes jogi képviselője. 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.