Helyre akarja-e tenni Ferenc pápa a magyar miniszterelnököt?

Amikor idén tavasszal megtudtuk, hogy Ferenc pápa az ősszel Budapesten szervezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson személyesen is megjelenik majd, sokan gondolták úgy – többek között a területért felelős magyar államtitkár is –, hogy a pápa döntése nem kis mértékben annak köszönhető, ahogy a magyar kormány a Hungary Helps programon keresztül nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is komolyan támogatja a közel-keleti országokat sújtó háborúkban egzisztenciájukat veszített, főként keresztény közösségeket: lerombolt kórházak, iskolák, közösségi épületek újjáépítésével, s azzal, hogy számukra ismét megteremti a szülőföldjükön való boldogulás lehetőségét. A vélekedés annál is valószínűbbnek tűnt, mivel a bejelentés egy nappal az után történt, hogy Ferenc pápa az iraki Moszulban tartott ima után találkozott a magyar kormány képviselőjével, s a helyi püspök személyesen mondta el a pápának, mit köszönhetnek Magyarországnak. 

Azután a nyáron „robbant a hír”, miszerint a pápa ugyan jön az eucharisztikus kongresszusra, ám nem fog találkozni sem a köztársasági elnökkel, sem pedig a miniszterelnökkel: döntésének oka pedig az lenne, hogy nem ért egyet a magyar kormány migránspolitikájával. Néhány napra rá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben cáfolta a fentieket, megerősítve, hogy a pápa a mise előtt röviden találkozni fog az államfővel és a miniszterelnökkel. 

A következő „nézeteltérés” abból indult ki, hogy

A volt szlovák külügyminiszter értelmezésében ez részben a szlovák külügy sikere, részben pedig a magyar migrációs politikáról „mondott” negatív vélemény lenne Ferenc pápa részéről. A NEK magyar főtitkára szerint azonban nem csoda, hogy a pápa csak fél napot tölt Magyarországon, amikor csak a NEK zárómiséjére kapott meghívást.

Végül a kritika a pápa és a miniszterelnök nézetkülönbségeire, illetve a magyar kormány „kereszténységének kérdésére” koncentrálódott, miszerint a pápa keresztényellenesnek tartaná az Orbán-rendszert, illetve hogy az Orbán-rezsim álkereszténynek mondható csupán. Ezzel párhuzamosan a pápa egyes mondatait – amelyek az Orbán-kormány tevékenységével láthatóan szemben állnak – plakátolják ki a főváros utcáin, illetve Ferenc pápa népszerűségéről írnak, s egyetlen mértékadó sajtóorgánumban sem jelenik meg egyetlen szó sem, ami elmarasztalná Ferenc pápát (a NEK által okozott, főként közlekedési nehézségekről és problémákról ugyanakkor cikkeznek): a szélsőségesebb jobboldalon a nyár folyamán megfogalmazott negatív minősítések mára megszűntek, a pápát dicsérő írások ezzel együtt inkább a baloldali sajtótermékekben olvashatók.  

Így fest tehát a helyzet, amikor nagyjából most száll le a Ferenc pápát hozó gép a Liszt Ferenc repülőtéren: az ember pedig tanácstalanul áll a fentiekkel kapcsolatosan. Akkor tulajdonképpen ki mit gondol a pápáról? Valóban nehéz percekre számíthat a miniszterelnök, amikor fél órára találkozhat a szentatyával? Számon fogja rajta kérni valódi kereszténységét a katolikus egyházfő? Vagy csak a migrációval kapcsolatosan fogja helyreigazítani, miután a megalázás első lépéseként Budapesten csak fél napot, Szlovákiában pedig hármat tölt? 

Nos, ami a kormány kereszténységének kérdését illeti, valóban sokakat zavarhat az az eltúlzottsága miatt sokszor megjátszottnak tűnő „kereszténység”, amit sok másod- vagy harmadrangú kormánypárti politikus „vall meg magáról” a Facebookon, miután az evangéliumokban Jézus éppen az igaz hitnek a rejtekben történő gyakorlásáról beszél. Ugyanakkor az is az evangéliumokban olvasható, hogy „gyümölcseiről ismeritek meg a fát”, s az valóban tagadhatatlan, hogy a kormány az elmúlt 11 évben rengeteg anyagi támogatással és pozitív lépéssel támogatta a történelmi egyházak hitéleti tevékenységét. 

Akkor keresztény-e a kormány, vagy nem az?

Nyilvánvalóan egy kormány nem tud „keresztény” lenni abban az értelemben, ahogy egy ember keresztény. Tagjai lehetnek keresztények, illetve a döntései lehetnek olyanok, amelyek támogatják a keresztényeket vagy a kereszténységet, illetve a kereszténység gyakorlását. A Vatikán pedig az egyetlen olyan állam, melynek a „tulajdonképpeni állampolgárai” (azaz a katolikusok) szinte kizárólag „idegen országokban” élnek (azaz nem a Vatikánban). Következésképp ha a pápai diplomácia célja – mint bármely másik államé – az kell legyen, hogy „saját állampolgárainak” az érdekében járjon el, és folytasson diplomáciai tevékenységet, akkor a fentiekből kiindulva a vatikáni diplomáciának meg kell állapítania, hogy a Fidesz-kormányt megelőző időszakhoz képest az ő „állampolgárai” hitének magyarországi gyakorlása, kereszténységük megélése a mindennapokban (egyházi fenntartású iskolák, kórházak, idősotthonok stb.) ma sokkal jobban tud teljesülni. Ebben az értelemben – az egyetlen értelemben, ami diplomáciai szempontból releváns lehet – a magyar kormány kiemelkedően teljesít a Vatikán szemében. 

Ahhoz viszont, hogy egy ország vezetője valóban hiteles keresztény életet él-e, vagy kevésbé, nincs köze a vatikáni diplomáciának, így nem valószínű, hogy a pápa (aki ráadásul egy másik ország államfője) kikérdezné a magyar állam vezetőit kereszténységükről, főleg akkor, ha a vezetők egyike történetesen nem katolikus, hanem református.  

Ami a magyar kormány külpolitikai tevékenységét, jelesül a migrációval kapcsolatos álláspontját illeti, nyilván találhatunk olyan kijelentéseket és lépéseket, melyek elsőre szemben állnak Ferenc pápa Fratelli tutti című enciklikájában a migráció kérdése kapcsán megfogalmazott tanításokkal. Hiszen a pápa ott határok lebontásáról, a migránsok befogadásáról és integrálásáról beszél, míg a magyar kormány kerítést épít, s meg akarja állítani a migrációt. Ugyanakkor a világon elsőként próbált meg azért tenni, hogy a migráció okai szűnjenek meg, amikor – az ország anyagi lehetőségeinek megfelelően – a migráció kiinduló országaiba vitte a segítséget, s tett azért, hogy ne legyen szükség migrációra, hanem az emberek szülőföldjükön is megtalálják a boldogulásukat. Márpedig a pápa nem csak a migránsok befogadásának a szükségéről beszél. Ennél fontosabbnak, az ideális megoldásnak éppen azt tartaná, ha nem lenne szükség migrációra, ha a migráció negatív kiváltó okait lehetne megszüntetni. 

S azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak a befogadó országoknak a migránsokkal szembeni kötelességéről szól a pápa, hanem arról is ír, hogy a migránsoknak is vannak kötelességeik: tiszteletben kell tartaniuk a befogadó ország szokásait és jogrendjét. S mi van akkor, ha a migránsok nem akarják ezt, hanem eleve azzal a céllal jönnek, hogy „elfoglaljanak” egy kontinenset, s muszlimmá tegyék – mint ahogy hallani, bár visszafogottabb hangon ilyen híreket is? Nehéz a kérdés, s Ferenc pápa enciklikája erre a részletre nem tér ki, ugyanis az általa említett pozitív példákban mindig keresztény kultúrájúak migrálnak keresztény kultúrájú országba.

Ami pedig Ferenc pápának a migránsok befogadására, illetve integrálására utaló felhívását illeti, tény, hogy a magyar kormány nem ezt az utat választotta. Ugyanakkor valóban biztosak vagyunk abban, hogy enciklikájában a pápa éppen Magyarországot akarta pellengérre állítani, s nem inkább a migránsokat kibocsátó országok közvetlen szomszédainak egyértelmű elutasító politikáját (tisztelet a kivételnek) kritizálja? Vagy nem azzal a nyugat-európai gyakorlattal szemben emel szót, ahol befogadják ugyan a migránsokat, ám nem tesznek eleget az érkezők valódi integrációjáért, s ezzel maguk ellen fordítják a befogadottakat? 

Nyilván a magyar kormány lehetőségei korlátozottak ebben a tekintetben, de példamutatóak, és követőkre is találtak már nálunk nagyobb országok részéről is, ráadásul a probléma okát igyekeznek megoldani, mint ahogy Ferenc pápa sem csupán a tüneteket szeretné kezelni (a migránsok érkezését és emberhez méltó fogadását), hanem gyökereiben orvosolná inkább a bajt: teremtsünk emberhez méltó életet a migráció kibocsátó országaiban is. 

Mit szűrhetünk le az eddig elmondottakból Ferenc pápa budapesti látogatásának politikai jelentőségéről és üzenetéről? – Nos, abból, hogy a Cope című spanyol lapnak a múlt héten adott interjújában azt mondta: nem tudja, fog-e találkozni a magyar miniszterelnökkel, levonhatunk messzemenő negatív konzekvenciákat is (ahogy ezt tették egyes, főként ellenzéki cikkírók), azonban arra is gondolhatunk, hogy a pápa a riporter és az olvasók figyelmét az esemény lényegére akarja irányítani, s szándékosan nem akar politikai értelmezést adni egy olyan eseményen való részvételének, amely egyértelműen és par excellence vallási esemény. 

Azt is mondta Ferenc pápa ebben az interjúban, hogy ha találkozik a magyar miniszterelnökkel, akkor a szemébe fog nézni, s majd a pillanat dönti el, hogyan alakul a beszélgetés közöttük. – Persze tudjuk, hogy ha a pápa „helyre akarná tenni” a magyar miniszterelnököt, azt nem mondaná el egy interjúban, s főként nem előre, de valószínűleg nem is akarná helyretenni, hiszen a diplomácia lényege éppen a másik fél meghallgatása, a másik fél szándékainak a megértése s a közös pontok azonosítása. S ebben a témában egybeesik a diplomácia és a kereszténység magatartása és célja: érdeklődéssel fordulni a másik felé, megérteni a másikat, s a közös pontok mentén haladni a közös célok felé. Ferenc pápa épp ezt vetíti előre: szemébe fog nézni a miniszterelnöknek, s hagyja, hogy magától alakuljon ki a beszélgetés. 

S a végére hagytam talán a legfontosabbat – azt, amivel kezdtem is ezt az írást: amikor a felelős államtitkárral készített interjúban hallottam azt az értelmezést, miszerint nagy a valószínűsége annak, hogy a pápa a magyar Hungary Helps program keresztényeket a lakóhelyükön segítő s ezzel a migráció gyökerének megszüntetését célzó erőfeszítései hatására is döntött úgy, hogy személyesen vesz részt a budapesti eucharisztikus kongresszuson, megvallom, kételkedtem, de amikor megnéztem a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok statisztikáit, s azt találtam bennük, hogy 

akkor a fentieket is végiggondolva – s főként a diplomácia nyelvét is érteni vélve – már nem vagyok biztos abban, hogy helyes volt a kételyem. 

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, teológus, vallástörténész.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Ferenc pápa 2013. július 26-án. Fotó:  Buda Mendes / Getty Images)